A Világosság református egyházi műsor 2019. augusztus 11-ei ajánlata

2019. augusztus 09., címkék:

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: Három férfi a tüzes kemencében, közel húsz éve szervez bibliai napközis tábort a komáromi gyülekezet, az idén nyolcan végeztek a Református Teológiai Karon.

Tinitábor Léván

2019. augusztus 08., címkék:

Miként lehet a serdülőknek szívükre helyezni Isten parancsolatait, ha eleve ellenállnak mindennemű elvárásnak, követelésnek, és minden erejükkel elutasítanak bárminemű kérést vagy parancsot? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a tinik 2019. július 8. és 12. között a Léván. A táborozásnak a Czeglédi Péter Református Gimnázium kollégiuma adott otthont.

Testvérek

2019. augusztus 07., címkék:

Egységnap előtt és után c. beszámolómat azzal fejeztem be: „Hétfőn, miután elköszöntünk vendéglátóinktól és megbeszéltük, hogy július 26-28-án látogatnak el hozzánk, s aláírjuk a testvérgyülekezeti szerződést” … s tele élménnyel és Isten iránti hálával jöttünk haza. A családok, a lelkészek azóta is intenzíven tartják a kapcsolatot, várva a július végi találkozást.” Az akkori Sárosmagyarberkeszen tett látogatásért is, erdélyi és kárpátaljai testvéreinkért is, július utolsó hétvégéjéért is Istené a dicsőség.

Elkezdődött Perbetén a református magyar óvoda és bölcsőde építése

2019. augusztus 05., címkék:

Ünnepélyes keretek között tették le 2019. augusztus 4-én, a vasárnap istentisztelet után Perbetén a Napraforgó bölcsőde és óvoda alapkövét. Az oktatási-nevelési komplexum a községben élő Nagy Béla nyugalmazott bátorkeszi lelkipásztor által adományként felajánlott telken épül fel a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencei óvodafejlesztési Program keretén belül.

Tizenhetedik alkalommal szerveztek bibliai-kézműves tábort Dunaszerdahelyen

2019. augusztus 04., címkék:

A Dunaszerdahelyi Református Egyházközség 2003 óta folyamatosan szervezi a bibliai-kézműves táborát. Az idén is a KOEN – Keresztyén Oktatás és Erkölcsi Nevelés – Vakációs Bibliahtének a programja szolgálta a tábor témájának az alapját, amelyet saját elgondolás alapján dolgoztak fel. A hagyományosan négy naposra tervezett és a városban nagy népszerűségnek örvendő tábornak a segítőkkel együtt mintegy száz résztvevője volt.

Lót, Ábrahám útján - Számvetés az újlóti gyülekezet életéről

2019. augusztus 02., címkék:

2014-ben a Kálvinista Szemle áprilisi számában jelent meg interjú Sándor Veronika lelkipásztorral, aki akkor négy éve szolgált az újlóti református gyülekezetben. Meglátogattuk a lelkipásztor asszonyt, úgy is mint folyóiratunk szorgalmas tudósítóját, hogy elbeszélgessünk vele, miként élte meg az elmúlt öt esztendőt a közösségben és szolgálatában.

Gyermektábor Nagysallón – „Jöjj, itt az idő, hogy dicsérd!“

2019. július 31., címkék:

2019. július 1. és 5. között került sor a Barsi Református Egyházmegye idei gyermektáborára. A táborozók számára (37 gyermek, 5 lelkész, 6 segítő)  hagyományosan a nagysallói református  gyülekezet adott helyett a volt iskola épületében és hatalmas udvarán.

Nyugalmat ad a zúgó tengeren

2019. július 30., címkék:

„Legyen halló fületek és szálljatok be egymás életének hajójába, mert akkor töltjük be krisztusi küldetésünket, ha nem sétálunk el a másik mellett” – engedte útjára Czeglédi Péter Pál a kilencedik Csillagpont résztvevőit. Idei találkozónk úrvacsorai közösségben zárult.

A sziklára épített ház a viharban is erősen áll

2019. július 30., címkék:

Harmadik alkalommal szervezett gyülekezeti napközis tábort az Érsekújvári Református Egyházközség. Gyere utánam! Lépj a nyomdokomba! – itt is ez a két felszólító mondat határozta meg a Vakációs Bibliahét témáját és programját. Sok-sok ének, játék és érdekes kis történetek színesítették az öt napos együttlétet.

Gyászjelentés

2019. július 27., címkék:

Ján Janovčík református lelkipásztor, egyházunk nyugalmazott püspökhelyettese 2019. július 26-án hazaköltözött Teremtőjéhez. Temetése 2019. július 29-én, hétfőn 13.00 órától lesz a pályini református templomban.

Mégis szeretlek téged!

2019. július 27., címkék:

„A hiányok mindig velünk vannak, de teremtettségünk, származásunk segíteni fog: Mennyei Atyánk velünk van, megmutatja magát bennünk és abban, akikké leszünk” – Langschadl István áhítatával ért véget a Csillagpont második napja.

Segítsük egymást hitre jutni!

2019. július 26., címkék:

„Érezzétek, hogy Isten országa körülvesz benneteket, miközben ti a középpontban keresitek Őt” – biztatta a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó résztvevőit Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Július 23-án Debrecenben több mint kétezer résztvevővel kezdődött el a kilencedik Csillagpont.

A Világosság református egyházi műsor 2019. július 28-ai ajánlata

2019. július 25., címkék:

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: Dániel megfejti Nebukadneccar álmát, konfirmandusok találkoztak Dunaszerdahelyen, romamissziós tábor volt Bátorkeszin.

Apácaszakállason is a példamutatás volt a középpontban

2019. július 20., címkék:

Közel húsz éve szervez táborokat az óvodások és az alapiskolások részére az Apácaszakállasi Református Egyházközség. Az idei nyári napközis táborra Július 15. és 18. között került sor a KOEN program alapján a példamutatásra fókuszált. A délelőtti elméleti és délutáni játékos részből álló négy napos táborban változó létszámban, 40 és 70 közötti gyermek vett részt.

A cél: példává lenni

2019. július 16., címkék:

Gyere utánam, lépj a nyomdokomba! Ezzel a mottóval zajlott mintegy ötven gyermek részvételével  július 8. és 12. között a KOEN – a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány munkatársai által összeállított program alapján a gyülekezeti napközis tábor Komáromban. A református egyházközség közel húsz éve szervez az alapiskolások számára táborozást a nyári szünidő alatt.A gyülekezeti terem és a parókia udvara kilencedik éve ad otthont a foglalkozásoknak.

Elhunyt Albert Heldoorn

2019. július 15., címkék:

Súlyos betegség után 67 évesen elhunyt Albert Heldoorn, a szerető férj, édesapa és nagyapa, a hűséges presbiter és pedagógus, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szolgálatát évtizedeken át segítő holland HOE (Hulp Oost-Europa) segélyszervezet alapítója és évtizedes munkatársa.

Pótfelvételi

2019. július 13., címkék:

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara pótfelvételit hirdet a 2019/2020-as évre, Missziológia, diakónia, szociális gondoskodás bakkalaureusi és magiszteri, valamint a Református teológia magiszteri tanulmányi programra.

A Világosság református egyházi műsor 2019. július 14-ei ajánlata

2019. július 13., címkék:

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái Nebukadneccar álmot lát, a Szeretethíd felvidéki megnyitójának Nagyölved adott otthont, református bölcsődét terveznek Zsigárdon.

Cigánymissziós tábor – Minket is megbélyegeznek

2019. július 11., címkék:

A nyári szünidő alatt az idén három tábort szervez három helyszínen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Cigánymissziója elég széles korcsoport számára: az óvodáskorúaktól kezdve a középiskolásokig bezárólag. A cél nemcsak az, hogy egy kis időre kiszakítsák őket a megszokott családi környezetükből, hanem Isten Igéjét is közelebb hozzák a számukra érthető és játékos formában. Az első négy napos, bentlakó tábornak a bátorkeszi Fireszke Konferencia- és Ifjúsági-központ adott otthont.

Egyházmegyei kórustalálkozó Serkén

2019. július 08., címkék:

A XVIII. Gömöri Református Egyházmegye kórustalálkozója 2019. június 30-án Serkén valósult meg. Fellépett a serkei férfikórus, a lelkészkórus, a tornaljai, a harmac-rimaszécsi, a simonyi, a hanvai, rimaszombati, a nagybalogi kórus, ill. a Gömöri Fiatalok Kórusa.