Ézs 58 és Lk 17,7–10
(ÚSZ) „Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt" (10). Sokszor várjuk azt, hogy Isten még itt e földön asztalához ültessen bennünket, azaz még ebben az életben megtapasztalhassuk életünk, szolgálatunk jutalmát. Mennyi mindent megtettem a gyülekezetért, menynyit adakoztam, hányszor elmentem rendbe tenni a templomkertet, minden istentiszteleten jelen voltam... Mindezt vegyék figyelembe: tiszteljék és becsüljék az emberek, díjazza Isten! Ezzel szemben Jézus arra tanít, hogy Istent szolgálni önmagában jutalom. Mindaddig, amíg saját dicsőségünk, hiúságunk szolgái vagyunk, rabszolgamunkát végzünk, aminek jutalma legjobb esetben is egy kósza, emberi vállveregetés. De Isten szolgálatában, ha tényleg őt szolgáljuk, végül bizonyosan nem marad el az asztalához való letelepedés, és a vele való ünneplés.
Fohász: Felséges Isten, akinek szolgálata kötelesség és jutalom egyaránt! Hálát adok Neked, hogy hivatalos lehetek a Te mennyei asztalodhoz, amelynek már itt a földön előízét adtad minden mulandó, evilági örömben. Jó tudnom, hogy a Te szolgálatodban élve egykor Nálad örök öröm vár majd rám. Köszönöm, hogy így lesz! Ámen.