Ézs 56 és Lk 17,3b–4
(ÓSZ) „Mert az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára" (7)! Templomaink tornya az égre mutat, jelezve az irányt, amelyet oda belépve szemünkkel és gondolatainkkal megcélozunk. Fölfelé nyílunk meg. Isten előtt állva mi mindig csak kérő és elfogadó emberek lehetünk. Olykor ugyan tévesen azt hisszük, mi is adhatunk valamit Istennek: odaszánt életet, ráfordított időt, félretett perselypénzt – vagy Ézsaiás korában kultikus áldozatot –, de ha így van, megfeledkezünk arról, hogy az első lépést mindig ő teszi meg felénk. Ő adja a szándékot, ő indítja meg a szívünket. Ő nyílik meg felénk. A mi hálánk mindig csupán ennek az isteni jó adománynak a gyümölcse. Fontos, hogy ma is tudatosítsd és megköszönd, amiért hálás lehetsz. Legyen hosszú a listád!
Fohász: Szemem az egekre emelem, Uram, mert Tőled várom az én segítségemet. Hozzád imádkozom, mert egyedül Te vagy imameghallgató Isten. Engedd éreznem ma és életem minden napján közelségedet, mert egyedül szerető jelenléted tud nekem erőt adni. Ámen.