2024. augusztus 18., vasárnap
2024. augusztus 18., címkék:Zsolt 29 és Mt 14,13–21
(ÓSZ) „Magasztaljátok az URat" (1). Több zsoltárban is azt olvassuk, énekeljük, hogy magasztaljuk az Urat. De vajon értjük, hogy mit jelent a magasztalás? Az értelmező kéziszótárak szerint a magasztal szó jelentése: „dicsérni, magasra tenni, felemelni; jó tulajdonságokat megdicsérni, kiemelni; nagyon dicsérni, nagyon dicsőíteni egy személyt, dolgot a valóságos vagy képzelt érdeme vagy értéke miatt". Istent tehát csak magasztalás illeti azért, aki; azért, amit értünk tett. Csak az méltó hozzá, ha leborulunk előtte, és dicsérjük őt. És miközben ezt tesszük, erő árad belénk, átjár bennünket a tőle jövő békesség és öröm, mert nem gondolunk semmi másra, csak arra, hogy milyen csodás és hatalmas Istenünk van. Tegyünk hát így, magasztaljuk és dicsérjük, mert megérdemli! Mert így éljük át, hogy „az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel".
Fohász: Magasztalunk, Urunk, mert olyan hatalmas, erős és csodálatos Isten vagy, mert Te mindent megteszel és megtettél értünk. Te gondoskodsz rólunk, szeretsz, megoltalmazol és megszabadítasz. Sokszor nem tudjuk szavakba foglalni, mennyire csodálunk Téged, Urunk! Taníts minket továbbra is Téged magasztalni! Mert ez méltó Hozzád. Ámen.
2024. augusztus 17., szombat
2024. augusztus 17., címkék:Zsolt 28 és Mt 14,1–12
(ÓSZ) „Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát" (7). Ebben a zsoltárban arról olvashatunk, hogy Dávid Istenhez fordult segítségért a gonoszokkal szemben, akiknek rossz szándék van a szívükben a másik ember felé. Isten meghallgatta kérést, és pajzs volt az ő Dávid számára. A pajzs egy olyan harci eszköz, amelyet támadások kivédésére használtak, hogy az ellenség nyilait, kardcsapásait kivédjék. A támadások idején Dávid számára maga az Isten volt a pajzs! Isten mást gondol, mást mond és végeredményben máshogy ítél róla, mint a támadói. És mindig Istennek van igaza. Így óvta meg Dávidot. Látszik, hogy itt lelki terhekről, támadásokról volt szó, mert a vidám szív és az éneklő száj nagy felszabadultságot, megkönnyebbülést mutat. Ha biztos védelemre van szükséged, az Úr legyen a Te pajzsod is!
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy Te vagy a mi erőnk és pajzsunk, és köszönjük, hogy Te ma is imameghallgató Isten vagy! Jó néha visszatekinteni az életünkre, és meglátni, milyen sokszor vettél körül bennünket, mint egy pajzs, és hányszor hallgattad meg imáinkat. Légy ezért áldott! Ámen.
2024. augusztus 16., péntek
2024. augusztus 16., címkék:Zsolt 27 és Mt 13,53–58
(ÓSZ) „Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban" (14)! Reménykedjünk! – szoktuk mondani egymásnak bátorításképp. De mi nem akármiben reménykedünk, hanem az Úrban! „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya" (Zsid 6,19). Az Úrban való reménység megtart a viharok és próbatételek idején, ahogyan a horgony a hajót a viharos tengeren. Még akkor is, amikor támad az ellenség, a betegség, a magány. De az Úr sohasem hagy el. Tőle meríthetjük erőnket, bátorságunkat. Ha az Úr a szívünkben él, akkor nincs semmi és senki, akitől félnünk vagy rettegnünk kellene. Legyen hát lelkünk erős horgonya a reménység, hogy az Úr Jézus Krisztus a mi szabadítónk!
Fohász: Urunk, Benned van minden reményünk... Tőled kérjük és várjuk, hogy Te adj bátorságot, erőt, amikor próbatételek, támadások érnek! Vedd el félelmeinket, segíts kitartani, Beléd kapaszkodni a viharok idején is! Ámen.
2024. augusztus 15., csütörtök
2024. augusztus 15., címkék:Zsolt 26 és Mt 13,44–52
(ÓSZ) „URam, szolgáltass nekem igazságot" (1). Dávid igazságszolgáltatásért fordul az Úrhoz. Viszont amikor ezt teszi, azt is kéri, hogy az Úr vizsgálja meg a szívét, kutassa át, hogy nem vétett-e ő is. Amikor minket igazságtalanságok, hamis vádak érnek, bármily nehéz, először nekünk is meg kell kérnünk, hogy az Úr bennünket világítson át, nem követtünk-e el mi magunk is valami súlyos bűnt. Mert érhetnek jogos és jogtalan vádak, viszont az is lehet, hogy a bűneink következményeit kell viselnünk. Hála legyen Urunknak, mert ő ismeri a szívünket és helyzetünket. Sőt a másik ember szívét is, aki lehet, hogy éppen a rágalmazónk. Ha jogtalanul vádolnak, nincs félnivalónk, az Úr meg fog segíteni. Ki fog derülni az igazság. „Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna" (Mk 4,22) Ha pedig jogosan vádolnak, az Úr akkor is szeret.
Fohász: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján" (Zsolt 139,23–24)! Ámen.
2024. augusztus 14., szerda
2024. augusztus 14., címkék:Zsolt 25 és Mt 13,36–43
(ÓSZ) „Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza" (12). Sokszor kérjük Istent, mutassa meg, merre menjünk, hogyan döntsünk életünk egy-egy nehéz helyzetében, fontos kérdésében. De ahhoz, hogy megértsük válaszát, félni kell az Urat: ismerni, szeretni és követni. Engedelmeskedni a szavának. Hogy minél inkább megértsük az akaratát, a kis dolgokban is kérni kell Tőle az útmutatását Az ige is azt mondja, hogy azt az ember vezeti, aki féli őt, aki hisz benne és komolyan veszi tanácsait. S mivel az Úr ma is tud tanácsot adni és útba igazítani, így bátran jöhetsz hozzá Te is, ha segítség kell, vagy döntés előtt állsz. Ha rá támaszkodsz, ha benne bízol, nem fogsz eltévedni.
Fohász: Urunk, köszönjük Neked, hogy Te útbaigazítasz bennünket és tanácsot adsz. Jó, hogy jöhetünk eléd, amikor fontos döntéseket kell meghoznunk, de az egyszerű, hétköznapi dolgainkban is kérhetjük útmutatásodat! Vezess bennünket és taníts minket akaratod felismerésére, hogy szerinted való döntéseket tudjunk hozni! Ámen.
2024. augusztus 13., kedd
2024. augusztus 13., címkék:Zsolt 24 és Mt 13,31–35
(ÓSZ) „Ki az a dicső király? A Seregek URa, ő a dicső király" (10)! Az ószövetségi nép királyt akart magának, olyat, amilyen a többi népnek is volt. Nem volt elég számukra, hogy az Úr az ő igazi Királyuk. Dávid, akit Isten választott ki földi királlyá, mégis megénekli a zsoltárban, hogy kicsoda is az igazi, a dicső király. Nem valamely földi király nevét olvassuk, hanem a Seregek Ura a dicső király. Mi azonban már azt is tudjuk, hogy Isten nem olyan király, mint a földi királyok, nem úgy uralkodik. Az Úr Jézusban eljött erre a földre, lemondott mennyei dicsőségéről, megüresítette önmagát, szegénnyé lett, és az életét adta értünk. Így uralkodik ő, ilyen az ő országa. És amikor majd visszajön, már teljes dicsőségében, és ez lesz az új neve: „királyoknak Királya és uraknak a Ura" (Jel 19,16). Ilyen Királyunk van, aki mindent a kezében tart, és minden földi és mennyei seregnek is Ura!
Fohász: Olyan fenséges ez a név: Seregek Ura – erő és hatalom árad belőle. Köszönjük, Urunk, hogy tudhatjuk: Te vagy a menny és a föld Ura, Te vagy mi Királyunk. Légy is valóban szívünk Királya! Ámen.
2024. augusztus 12., hétfő
2024. augusztus 12., címkék:Zsolt 23 és Mt 13,24–30
(ÓSZ) „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm" (1). Mindig jó arra gondolni, hogy van egy Pásztorunk, aki vezet, aki előttünk jár. Aki terelgeti az életünket, aki megóv, ha jön a farkas, ha jön a veszedelem. Aki mindennel ellát, amire ebben az életben szükségünk van. Jó, hogy nem szenvedünk hiányt semmiben, mert ő mindenét nekünk adja ajándékba. Ezért nem kell szűkölködnünk. Ez a Pásztor maga az Úr Jézus Krisztus, aki nem kímélte magát, eljött a földre, és ma is utánunk jön, megkeres bennünket, elveszetteket. Aki a vállán hordoz, aki meggyógyítja a sebeinket, aki jól tart. Sőt, az örök életre is elvezet bennünket. Dicsőség, neked, Urunk!
Fohász: Úr Jézus, köszönjük, hogy Te vagy a mi jó Pásztorunk, mert vezetsz, terelgetsz minket, mert utánunk jössz, és bekötözöd sebeinket. Köszönjük, hogy nem kell nélkülöznünk: Te mindig gondoskodsz rólunk. Fel sem fogjuk sokszor, mennyire szeretsz bennünket. Ezért is: egyedül Tied a dicsőség, dicséret és hálaadás! Ámen.
2024. augusztus 11., vasárnap
2024. augusztus 11., címkék:Zsolt 22 és Mt 13,10–23
(ÓSZ) „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem" (2)? Ez a mondat hangzott el az Úr Jézus ajkáról a kereszten. S az életünk során néha mi is azt tapasztaljuk, hogy olyan, mintha elhagyott volna bennünket Isten. De ez a zsoltár nemcsak erről szól. Ha végigolvassuk, meglátjuk benne, hogyan szabadítja meg Isten a hozzá fordulót szenvedéséből, gyötrődéséből, magányából. És hogyan válik e szabadítás megtapasztalása dicséretté az ajkán. Talán Isten Téged is azért engedett bele mélységekbe, gyötrődésekbe, hogy más minőségben tapasztald meg az ő szabadítását, hogy még hatalmasabban ragyogjon fel előtted az ő kegyelme, szeretete. Hogy bizonyosan elhidd, nem hagyott el Téged. Most is itt van.
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy Te a mi mélységeinkben is velünk vagy, soha nem hagysz el bennünket. Bocsásd meg, ha olykor mégsem érezzük, hogy velünk vagy! Köszönjük, hogy Te ilyenekor is hozzánk hajolsz, újra és újra felemelsz, és meggyőzöl minket szeretetedről, irgalmadról, kegyelmedről! Ámen.
2024. augusztus 10., szombat
2024. augusztus 10., címkék:Zsolt 21 és Mt 13,1–9
(ÓSZ) „Mutasd meg hatalmadat, URam! Mi pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről" (14)! Újra és újra ez a mi kérésünk. Most is, ugyanúgy, mint Dávid idejében. Azt látjuk, hogy széthullik a világ. Háborúk, járványok, természeti katasztrófák, az emberi beképzeltség és butaság pusztítása. Az ember Isten ellen lázad, s az Isten népét egyre inkább üldözni, támadni fogják. S bár mi, az Újszövetség népe tudjuk a mi Urunktól, hogy mindennek sajnos meg kell lennie, de ma újra így fohászkodunk: „Mutasd meg hatalmadat, URam! Mi pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről!"
Fohász: Urunk, alázattal kérünk, mutasd meg hatalmadat a világban, rajtunk és közöttünk! Küldd el a Te Szentlelkedet: adj ébredést, add, hogy minél többen odaforduljanak Hozzád, hogy senki el ne vesszen, hanem mindenkinek örök élete legyen! Ámen.
2024. augusztus 9., péntek
2024. augusztus 09., címkék:Zsolt 20 és Mt 12,46–50
(ÓSZ) „Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az ÚRnak a nevét" (8). Azok az emberek, akik nem ismerik Istent, nem őt hívják segítségül, nem bíznak benne, a maguk erejére, esetleg a pénzükre, kapcsolataikra, hatalmukra támaszkodnak. Hányszor mondja az ember: majd én megmutatom, majd én megcsinálom?! Isten népének azonban Isten a támasza és segítsége. Minden dolgunkban őt hívhatjuk, és hívjuk is segítségül! Tőle várjuk a győzelmet, az erőt, a megoldást! S ha így teszünk, újra és újra megtapasztaljuk, hogy valóban, aki benne bízik, ha elesik is, felkel, ha meginog is, talpon marad, és győzedelmeskedik. Aki viszont nem Istenre támaszkodik, az előbb-utóbb térdre esik, összeroppan, és végül minden tekintetben veszíteni fog.
Fohász: Urunk, mi Téged emlegetünk, a Te nagy nevedben bízunk, amelynél nincsen nagyobb! Légy segítségül rajtunk! Emelj fel bennünket magadhoz, tartsd meg kezedben életünket! Ámen.
2024. augusztus 8., csütörtök
2024. augusztus 08., címkék:Zsolt 19 és Mt 12,38–45
(ÓSZ) „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny" (2). Néhány évvel ezelőtt utazás közben az autóból a tájat csodáltam. Nagyon szép napos idő volt. Váratlanul felhők gyülekeztek felettünk. A felhők között azonban átragyogott a nap fénye, és ahogy a sugarai megvilágították az eget és a földet, csodálatos látványban lehetett részem. Elkezdtem fotózni, persze a képek nem adták vissza, amit akkor láthattam. De a mai napig emlékszem, mit éreztem. Pontosan a zsoltárnak ez a sora jutott eszembe. Gyönyörködve dicsértem magamban Istent. Átjárt az öröm, hogy a teremtett világon mennyi minden beszél róla, még az ég is az ő dicsőségét hirdeti. Fontos, hogy ezt észrevegyük. Hogy meglássuk a szürke hétköznapokban, az egyszerűnek tűnő dolgokban Isten dicsőségét. S ha erre felnyílik a szemünk, tele lesz a szívünk örömmel és hálával. Jó megtapasztalni Isten dicsőségét!
Fohász: Urunk, csodálatos, ahogyan a teremtett világ is Téged dicsér, Rólad tesz bizonyságot. Kérünk, segíts ezt észrevennünk a saját életünkben – észrevenni hétköznapi csodáidat egy felhős égen, egy tó tiszta tükrében, egy fűszálban, egy kis virágban. És miden teremtményedben meglátni, hogy Te csodálatos Isten vagy! Ámen.
2024. augusztus 7., szerda
2024. augusztus 07., címkék:Zsolt 18 és Mt 12,22–37
(ÓSZ) „Kimentette őt az ÚR" (1). Miután Istenhez fordul szabadításért, Dávid valóban megtapasztalja, milyen hatalmas az Úr, mert megmenti őt ellenségei karjából. Nem is feledkezik meg Istenről, hanem dicséri őt, mert győzhetett és megmenekülhetett. Ha megtapasztaljuk, hogy Isten meghallgatja imádságunkat, és megszabadít a bajból, ne felejtsük el mi sem dicséretet mondani neki. Az Úrnak címzett hálaadás jótékony hatással van életünk minden területére. S ha nincs éppen a szemünk előtt, hogy miért lehetni őt dicsérni és magasztalni, bár ez hitünk renyhesége miatt van, összeszedve minden lelki erőnket: adjunk hálát azért, mert megmentett minket a bűn, a Sátán és a halál rabságából. Dicsőség legyen ezért az Úr Jézus Krisztusnak! A hálánk egyre növelni fogja a bizalmunkat. Soha ne felejtkezzünk meg arról, hogy nyomorúságainkban az Úrhoz fordulhatunk, a győzelmet mindig ő adja.
Fohász: Drága Urunk, köszönjük, hogy Te szabadító Isten, Te győztes Király vagy, aki bennünket is meg akarsz és meg tudsz szabadítani a mi ellenségeinktől és nyomorúságunkból! Ezért dicsérünk, magasztalunk, és egyedül Neked adunk hálát, Jézus nevében! Ámen.
2024. augusztus 6., kedd
2024. augusztus 06., címkék:Zsolt 17 és Mt 12,9–21
(ÓSZ) „Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába" (8). Dávid azért fohászkodik, hogy az Úr szabadítsa meg vádlóitól, ellenségeitől. Ezt is teljes bizalommal teszi, mert tudja, hogy az Úr látja az életét, látja, hogy nincs a szívében álnokság, és tudja, hogy az Úr képes őt megmenteni. Ahogyan a tyúkanyó elrejti kiscsibéit a szárnyai alá, Dávid is így menekül oltalomért az Úrhoz. Mert az Úrnak hatalmában áll elrejteni, megvédeni őt, megóvni és megőrizni, mint a szeme fényét. Mi is menjünk oda Urunkhoz, hogy bizonyosak lehessünk afelől, hogy bennünket is megvéd és megőriz, hiszen annyira fontosak és értékesek vagyunk az ő szemében, hogy egyszülött Fiát adta értünk. És ő ma is ugyanaz az Isten, nem változik, hanem mindig az lesz, aki volt.
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy a szárnyaid árnyékában rejtőzhetünk, amikor támad az ellenség! Köszönjük, hogy bennünket is megőrzöl és megóvsz! Köszönjük, hogy Te ma is ugyanaz az Isten vagy, aki Dávid idejében is voltál, mert Te soha nem változol! Ámen.
2024. augusztus 5., hétfő
2024. augusztus 05., címkék:Zsolt 16 és Mt 12,1–8
(ÓSZ) „Az ÚRra tekintek szüntelen" (8). Szüntelen, vagyis mindig az Úrra nézni. Mindig így élni a hétköznapokban, az örömben és bánatban, a jó időkben és a rossz időkben, a sikerben és a kudarcban. Folyamatosan rátekinteni, bármit is csinálunk, akármilyenek a körülményeink, bármit hoz a jövőnk. Mert ő mindig jelen van, velem van, már a jövőmben is ott van. Kezében tartja a világot és benne az én életemet. És ami az övé, arról ő gondot visel. Mert ő a bajban sem hagy el, hanem megsegít, felemel, átvezet, erőt ad. De jó volna ezzel a lelkülettel, bizalommal élni, szüntelenül az Úrra tekinteni! De jó volna mindig, mindenben meglátni Istent! Mert ő az, aki munkálkodik ma is: értünk, körülöttünk és bennünk.
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy szüntelen Rád nézhetünk, hogy Te mindig itt vagy velünk: a szívünkben, az életünkben! Köszönjük, hogy a mi életünket is a kezedben tartod, és gondot viselsz ránk! Ámen.
2024. augusztus 4., vasárnap
2024. augusztus 04., címkék:Zsolt 15 és Mt 11,25–30
(ÓSZ) „URam, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden" (1). Az üdvösséget nem tudjuk a cselekedeteink által megszerezni, de ha hiszünk Krisztusban, mégis miénk az üdvösség. Mégsem mindegy, hogy hogyan élünk! A zsoltár feliratában azt olvassuk: Az Istennek tetsző élet. Ebben ad segítséget, tanácsot és útmutatást ez a zsoltár. Olyan követőket szeretne látni az Úr, akik feddhetetlenek, törekszenek az igazságra, igazat beszélnek, és folytatható volna a felsorolás. Mi ilyen életet élünk? Ha igen, Isten azt ígéri, hogy nem tántorodunk meg soha. Vajon, amikor mégis megtántorodunk, az nem abból fakad, hogy elhagytuk Isten útját? Nem azért kéri az Úr, hogy kövessük nem azért adja parancsolatait, mert rosszat akar nekünk. Épp ellenkezőleg, óvni szeretne minket. Figyeljünk rá, cselekedjük meg akaratát, és akkor nem tántorodunk meg soha!
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy Te elénk tárod, milyen a Neked tetsző élet! Könyörülj rajtunk, adj nekünk engedelmes szívet, és add a Te Lelked vezetését, hogy valóban meg tudjuk cselekedni mindazt, ami a Te akaratod! Ámen.
2024. augusztus 3., szombat
2024. augusztus 03., címkék:Zsolt 14 és Mt 11,20–24
(ÓSZ) „Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem" (3). Isten igéje egyértelműen kimondja, hogy senki nem tesz jót. Isten szemében egyformán bűnösök vagyunk. Mégis sokan bíznak a maguk jóságában, azt gondolják, ők annyi jót tettek már Istenért, az egyházért, hogy ezért fogadja majd be őket Isten a mennyek országába. S közben elfeledkeznek Krisztusról, sőt nem is igazán tudnak mit kezdeni vele. Hisznek Istenben, de Jézust nem tudják hova tenni. Pedig egyedül a Krisztusba vetett hit által van üdvösségünk, nem a cselekedetek miatt, hogy senki se dicsekedjék (Ef 2,8-9). Azt mondja Jézus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam" (Jn 14,6). Nem tudjuk magunkat megváltani, jó cselekedetekkel nem tudjuk kiérdemelni a mennyet, az üdvösséget és bűneink bocsánatát. Egyedül Jézus menthet meg, csak ő szabadíthat meg!
Fohász: Köszönjük, Urunk, hogy Te vagy a mi szabadítónk, hogy Te mindent megtettél értünk ott, a kereszten. Magasztalunk, hogy egyedül általad van üdvösségünk és megmenekülésünk a bűn, a halál, a Sátán hatalma alól! Légy áldott ezért, Urunk! Ámen.
2024. augusztus 2., péntek
2024. augusztus 02., címkék:Zsolt 13 és Mt 11,1–19
(ÓSZ) „Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz" (6). Dávid ebben a zsoltárban azért könyörög, hogy az Úr tartsa meg szeme ragyogását, tartsa meg életét, ne gúnyolhassák ki ellenségei. Mindezt teljes bizalommal kéri. Már előre tudja, hogy Isten meg fogja hallgatni, hogy Isten képes megcselekedni kérését. És mi? Hányszor fordulunk Istenhez fél szívvel, kételkedve?! Mondom, de magam sem hiszem alapon. Nem bízunk igazán az Úrban, nem hisszük el, hogy ma is ugyanolyan hatalma van, mint Dávid idejében. A Szentlélek bíztasson, erősítsen és tanítson bennünket: úgy kérjünk, hogy már előre hálát adunk, tudva, hogy az Úrnak minden lehetséges. Igen, Istennel a lehetetlen is lehetségessé válik. Dicsérjük meg mindazért Urunkat, amit majd kérésünkre válaszul cselekszik életünkben!
Fohász: Urunk, köszönjük, hogy számodra minden lehetséges, előzetesen hálát adunk mindenért, amit elvégzel életünkben! Dicsérünk és magasztalunk hűségedért, kegyelmedért, szeretetedért, és előre ujjongunk, hogy megsegítesz bennünket életünk minden napján. Jézus nevében köszönjük! Ámen.
2024. augusztus 1., csütörtök
2024. augusztus 01., címkék:Zsolt 12 és Mt 10,24–42
(ÓSZ) „Az ÚR ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst" (7). A Bibliában nagyon sok ígéretet olvasunk, amelyek ma is ugyanúgy érvényesek, mint amikor elhangzottak. Isten ma élő népének is szólnak. Mégis, hányféleképpen próbálják már kétségbe vonni, helytelenül magyarázni ezeket. De mi biztosak lehetünk, hogy mindaz, amit Isten megígért, az meg fog történni, be fog következni. Mai igénk azt mondja, hogy olyan tiszták az Úr ígéretei, mint a hétszer tisztított ezüst. A hetes szám a teljességet, a tökéletességet szimbolizálja a Szentírásban. Ez jelképes üzenet: tartsunk ki Urunk ígéretei mellett, ragaszkodjunk hozzá, mert ő betartja a szavát. Az Úr ígéretei tökéletesek, nem szorulnak kiegészítésre. A mi javunkra vannak, a mi javunkat szolgálják, ha hiszünk bennük és bízunk abban, aki az ígéreteket adta.
Fohász: Drága Urunk, köszönjük ígéreteidet, amelyeket kijelentesz, és a szívünkre helyezel, hogy bátoríts, bíztass, vezess bennünket! Kérünk, segíts, hogy ragaszkodni tudjunk ezekhez az ígéretekhez, még ha nem is látjuk azonnal megvalósulni őket! Köszönjük, hogy Te a háttérben is munkálkodsz, és véghez viszel mindent a maga idejében! Ámen.
2024. július 31., szerda
2024. július 31., címkék:Zsolt 11 és Mt 10,1–23
(ÚSZ) „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok" (8)! Ingyen adni valamit? A mai világban, a mai ember ritkán cselekszik ilyet. Az apostolok azt adták tovább, amit Jézustól kaptak. Azt a hatalmat, amellyel csodákat tudtak tenni. Mi is ingyen adjuk tovább mindazt, amivel Isten megajándékozott, amivel a Szentlélek megtöltötte a lelkünket! Olyan gazdagok vagyunk e tekintetben! Ingyen lehet adni a szeretetet, a jóságot, a szelídséget, a mosolyt a másik embernek. Nekünk nem kerül semmibe, de aki ezeket látja, kapja, annak felmelegszik a szíve. Ingyen adhatunk reménységet, bátorító szavakat. Mert ingyen, kegyelemből részesülhetünk majd az örök élet ajándékában is, hiszen Jézus Krisztus eleget tett a mi bűneinkért. Íme, a legnagyobb ajándék is ingyen van! Csak élő hittel fogadhatjuk el.
Fohász: Köszönjük, Urunk, hogy az ajándékozás szép gesztusát is Tőled tanulhatjuk. Hiszen Fiadban, Jézus Krisztusban mindent nekünk adtál: köszönjük bűneink bocsánatát és az örök élet reményét. Köszönjük a mindennapi ajándékaidat is. Kérjük, Szentlelked munkálja bennünk, hogy úgy éljünk: jobban adni, mint kapni. Ámen.
2024. július 30., kedd
2024. július 30., címkék:Zsolt 10 és Mt 9,32–38 (ÚSZ) „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (38). Az elcsüggedt, reményvesztett emberek csapata az egész világon növekedőben van. Világszerte és környezetünkben is sok a talajvesztett, meghasonlott emberi élet, amely a különböző szenvedélyek mámorába akar menekülni élete megoldatlan kérdéseivel. Sok munkásra van szükség. A magunk erejéből nem tudunk megbirkózni ezzel a feladattal. Nagy ajándékunk és kiváltságunk, hogy ezt a feladatot sem kell magunkra hagyottan végeznünk. Ilyen vonatkozásban is vigasztalás és erőforrás számunkra Urunk ígérete: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Fohász: Kegyelmes Istenünk! Köszönjük, hogy ma is szebb, tisztább, másokat gazdagítóbb életre akarsz minket vezetni. Add, Urunk, hogy a Te alázatoddal, szelídségeddel, béketűréseddel, szereteteddel tudjunk szolgálni és bizonyságot tenni. Magasztalunk irgalmadért és kegyelmedért. Ámen.