1Móz 30,25–43 és Mk 8,1–10 (ÓSZ) „Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre" (25)! Jákób döntése, hogy elhagyja Lábán házát, nemcsak fizikai távozás, hanem személyes hite és Istenbe vetett bizalma megnyilvánulása. Isten ígéreteiből bátorságot merítve felismeri, hogy az Úrnak engedelmeskedve jövője a saját kezében van. De Jákób bátorsága abban is megnyilvánul, hogy nem kér anyagi javakat, csupán azt, amire remélt jövőjéhez szüksége van. Az, hogy a nyáj előtt csíkos vesszőket helyez el, és ezzel befolyásolja jövőjét, cselevő, munkálkodó hitét szimbolizálja. Ez arra tanít minket, hogy Isten áldásai gyakran azután érkeznek, hogy mi is aktívan cselekszünk. Van úgy, hogy ígéretei bátor elkötelezettségünk és engedelmes cselekvésünk által kelnek életre. Ez a történet arra bátorít, hogy ne ölbe tett kézzel várjunk Istenre.
Fohász: Urunk, segíts, hogy mint Jákób, aki Tehozzád fűzte reményeit, mi is bátorsággal és hittel lépjünk Tőled elkészített jövőnk felé. Áldj meg minket cselekvő hittel, hogy ígéreteid valósággá váljanak az életünkben! Ámen.