A Világosság 2021. február 21-ei adása

2021. február 23., címkék:

A műsor témái: elkezdődött a negyven napos böjt, milyen böjtölés kedves az Istennek, hogyan böjtöljünk? Feszty Zsolt kulcsodi lelkipásztor igehirdetése. Molnárné Pelle Beáta, a Tompa Mihály Református Gimnázium igazgatója az egyházi oktatás céljáról és a beiratkozási tudnivalókról mondja el a részleteket, majd bemutatjuk a lakszakállasi Árpád-kori református templomot Varga László lelkipásztor segítségével. A műsor Iski Ibolya szerkesztésében itt hallgatható meg.

Igemagyarázat – Ez 11,15

2021. február 23., címkék:

„Így szól az én Uram, az ÚR: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszórtam őket az országokba, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak.”

A keresztyén értékek mellett szeretet és odafigyelés is kell

2021. február 22., címkék:

Rimaszombatban az Egyetemes Egyház fenntartásában a három csoportszobás Gólyavár református óvoda 2019 szeptember 1-én, egy évvel később pedig két első és egy második osztállyal a Református Alapiskola nyitotta meg kapuját a gyermekek előtt. A több mint húsz éve működő Tompa Mihály Református Gimnáziummal közösen, az idén már három intézmény várja a 2021/22-es tanévre a jelentkezőket. Molnárné Pelle Beátát, a református alapiskola megbízott igazgatóját ezúttal az iskolai és óvodai beíratási tudnivalókról kérdezzük.

Igemagyarázat – 2Sám 24,1

2021. február 22., címkék:

„Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát.”

A Világosság református egyházi műsor 2021. február 21-ei ajánlata

2021. február 19., címkék:

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: elkezdődött a böjti időszak, felvételi tudnivalók a rimaszombati református gimnáziumba jelentkezők számára, látogatás az Árpád-kori lakszakállasi református templomban.

Világosság református egyházi műsor 2021. február 7-ei adása

2021. február 19., címkék:

A műsor témái: Saul legyőzi a Jábés-Gileádiak ellen felvonuló, Náhás vezette ammóniakat. Tóth Szilvia, a Bári-Csarnahói Társult Egyházközség lelkipásztorának igehirdetése. Bemutatjuk az alig száz fős iskei gyülekezetet Egri Gergő lelkipásztor segítségével. Idén is megtartja nyitott napját a Református Teológia Kar. A részleteket Somogyi Alfréd dékánhelyettes mondja el. A műsor itt hallgatható meg. Műsorvezető-szerkesztő: Iski Ibolya.

Az általános tisztújítás második fordulójának további eredményei

2021. február 19., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyetemes Választási Bizottsága 2021. február 19-én tartott ülésén összeszámolta a Nagymihályi és Ondava-hernádi Református Egyházmegye egyházmegyei választások második fordulójának szavazatait, és a következő eredményt állapította meg:

Világosság református egyházi műsor 2021. január 24-ei adása

2021. február 19., címkék:

A műsor témái: sorsvetéssel választotta meg első királyát Izráel. Blanár Gabriella kisgéresi beosztott lelkész igehirdetése. Másfél éve szolgál Pozsonyban Buza Zsoltot és Buza Bodnár Aranka lelkipásztorok. Tapasztalataikról beszélgetünk. Négy gyülekezetet tartozik a Hozák lelkészházaspárhoz. Hogy melyik a nagyobb, s milyen gondokkal kell megküzdeniük, az kiderül a műsorból, amely itt hallgatható meg. Műsorvezető-szerkesztő: Iski Ibolya

Nincs értéksemleges nevelés - A református gimnázium várja a jelentkezőket

2021. február 19., címkék:

Rimaszombatban az Egyetemes Egyház fenntartásában három magyar tanítási nyelvű oktatási intézmény is működik: a Gólyavár óvoda, egy alapiskola és a Tompa Mihály Református Gimnázium. Ez utóbbi két intézmény igazgatója Molnárné Pelle Beáta. Vele beszélgetünk a szülők és a gyermekek számára is hamarosan aktuálissá váló beiratkozási tudnivalókról, illetve az egyházi intézmények céljáról és küldetéséről.

Igemagyarázat – Jn 8,28–29

2021. február 19., címkék:

„Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves.”

MRE Zsinat: Balog Zoltánt és Molnár Jánost választották a testület lelkészi és világi elnökének

2021. február 18., címkék:

Alakuló ülését tartjotta a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a Zsinat 2021. február 17-én. A következő hat évre Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét választották a testület lelkészi elnökévé, a világi elnök pedig Molnár János, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka lett.

Református istentisztelet a Pátria rádióban

2021. február 18., címkék:

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2021. február 21-én, vasárnap 11.00 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Varga Zsuzsa szádelői beosztott lelkész.

Igemagyarázat – Jn 6,5-13

2021. február 18., címkék:

Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” Fülöp így válaszolt neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.” Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: „Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?” Jézus ezt mondta: „Ültessétek le az embereket.” Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: „Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba.” Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.

Igemagyarázat – 4Mózes 26, 1–2

2021. február 17., címkék:

„Így beszélt az ÚR Mózeshez a Sínai-pusztában, a kijelentés sátrában a második év második hónapjának elsején azután, hogy kijöttek Egyiptomból: Számoljátok össze Izráel fiainak egész közösségét, névjegyzékbe véve nemzetségenként és nagycsaládonként egytől egyig minden férfit, húszévestől fölfelé minden hadkötelest Izráelben! Ezt mondta az ÚR Mózesnek és Eleázár papnak, Áron fiának: Számoljátok össze Izráel fiainak egész közösségét, húszévestől fölfelé nagycsaládonként minden hadkötelest Izráelben!”.

IGEN a jövőre

2021. február 17., címkék:

2021 tavasza a számbavétel ideje Szlovákiában, hiszen népszámlálásra kerül sor (előbb az online térben, majd igénybe lehet venni az asszisztált szolgáltatást is).

Igemagyarázat – Mt 21,28–32

2021. február 16., címkék:

„Egy embernek volt két fia. Az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj el, dolgozz ma a szőlőben! Ő így felelt: Nem akarok. Később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram. De nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát? Azt felelték: Az első. Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy a vámszedők és a parázna nők előttetek mennek be az Isten országába. Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.”

Igemagyarázat – Lk 2, 1–4

2021. február 14., címkék:

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott”.

Református istentisztelet a Pátria rádióban

2021. február 12., címkék:

A közszolgálati rádió magyar adása, a Pátria Rádió 2021. február 14-én, vasárnap 11.00 órakor református istentiszteletet közvetít. Igét hirdet Dukon András pozbai lelkipásztor.

Miért éppen magyar református?

2021. február 11., címkék:

Sokféle szemszögből tevődhet fel bennünk a címben szereplő kérdés.

Nyitott nap az egyetemen egy kicsit másképp

2021. február 10., címkék:

A korábbi évekhez hasonlóan, – s így volt ez még az elmúlt év februárjában is – az idén is nyitott napot tart a komáromi Selye János Egyetem, amelynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek az egyes karok tanulmányi programjaival. A még mindig tartó koronavírus-járvány miatt azonban ezúttal másfajta formában valósul meg ez a rendezvény. Ennek menetéről kérdezzük a Református Teológiai Kar dékánhelyettesét, Somogyi Alfrédet.