Jer 32 és Jn 1,19–34
(ÚSZ) „Ő megvallotta, és nem tagadta" (20). Keresztelő János felvállalta küldetését: „kiáltó hang vagyok a pusztában". Nem kell azonban, hogy mindenki kiáltó hang legyen, szavak nélkül is vallást lehet tenni Krisztusról. Néha persze ki is kell mondani. Például, ha hitvallást teszünk. De az igazi az volna, ha az egész életünk egy nagy Krisztus-vallomás lenne! Amit ő mondana, mondjuk azt mi is, amit nem mondana, azt mi se mondjuk. Ahova küld, oda menjünk, ahova nem küld, oda ne menjünk. Amit tilt, azt ne tegyük, amit viszont kér, azt gondolkodás nélkül tegyük meg. Te is úgy tudsz igazán vallást tenni róla, ha minden körülmények között olyan vagy, mint ő. Gondolataidban, szavaidban, tetteidben. Jézus mondja biztatásul: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt" (Mt 10, 32–33).
Fohász: „Vezess, Jézusunk, s véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged;
fogjad a kezünk, míg megérkezünk. Adj erős szívet, hogy legyünk hívek. És, ha terhet kell viselnünk, panaszt mégsem ejt a nyelvünk; rögös bár utunk, hozzád így jutunk" (RÉ. 434.). Ámen.