2022. december 5., hétfő
2022. december 05., címkék:Dán 10,1–11,1 és Lk 5,27–32
(ÓSZ) „Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem" (19)! Életünk nagy menetelésében olykor azt érezzük, elfáradtunk, ellankadtunk, minden erőnk elhagyott. A legnagyobb hajtásban érezzük ezt meg különösen. Az ünnep közeledtével pedig még inkább így vagyunk. Ilyenkor fáradunk el igazán. Pedig most kellene az erő. Ezért fontos az ünnep. Hogy megálljunk, megpihenjünk és lelkileg is feltöltődjünk. Az ünnep értünk van, hogy újra és újra átéljük: Isten beszél hozzánk, tőle kapunk erőt lélekben és testben egyaránt. Ő ismer minket és tudja: „elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul" (Ézs 40,30–31). Isten erősíti azokat, akik gyengeségük idején is benne bíznak. Éld át ma ezt: ő beszél hozzám és megerősít engem!
Fohász: Urunk, Istenünk, Te látod mennyiszer és mennyire megfáradunk, köszönjük azért, hogy Nálad új erőt kaphatunk! Ma is ezért fohászkodunk Hozzád! Adj erőt szeretni, megbocsátani, segíteni, jót tenni. Ámen.
2022. december 4., vasárnap
2022. december 04., címkék:Dán 9 és Lk 5,17–26
(ÓSZ) „Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket" (18). Nálunk, reformátusoknál az imádság jele az összekulcsolt kéz, mely a fölfelé figyelést segíti. De az ég felé nyújtott két kéz is egyre gyakoribb imádságos testtartás. Az ég felé emelt, nyitott tenyér képében szépen ábrázolódik ennek az igeversnek a mondanivalója. Mert amikor Isten elé járulunk, akkor üres kezekkel megyünk, mert nem tudunk mit felmutatni, ami miatt jogosan kérhetnénk a meghallgatást, az értünk való munkálkodást. Érdemtelenül állunk oda és várjuk, hogy irgalmasságra induljon irántunk mennyei Atyánk, és ő töltse meg üres kezeinket jótetszése szerint. Az üres tenyér emlékeztessen ma minket, hogy nekünk nincs mit vinnünk elé, csupán magunkat, Istenre szorultságunkat vihetjük, hogy ő töltsön be minket és meghallgatott könyörgéseinket akarata szerint.
Fohász: Irgalmas Istenünk! Ma is eléd hozzuk magunkat mindenestől: esendőn, bűnösen; és kérünk, Te tölts be minket Lelked ajándékaival! Hallgasd meg imádságainkat és cselekedd meg akaratod szerint való kéréseinket. Ámen.
2022. december 3., szombat
2022. december 03., címkék:Dán 8 és Lk 5,12–16
(ÓSZ) „Majd ezt mondta: Én tudtodra adom, hogy mi fog majd történni, amikor véget ér a harag; mert meg van szabva a vége" (19)! Az utolsó időkről szól a látomás, amelyet Dániel próféta lát. Isten megengedi, hogy ez a világ utolsó próbaként ki legyen szolgáltatva a Sátán hatalmának. Nehéz idők ezek, melyek – körbenézve világunkban – rajtunk talán már el is kezdődtek. De bátorítson bennünket, hogy ennek is Isten kezében van a vége. Ő kézben tartja a gonoszt! És megszabta már a végét is mennyei Atyánk! A tanóra végén ott a pihenés, a betegség végén ott a gyógyulás, a gyász végén ott a megvigasztalódás, a szenvedés végén ott a szabadulás. Fontos ezt szem előtt tartanunk, hogy látva a célt, a nehéz időkben se csüggedjünk és ne adjuk fel! Pál apostol írja: „nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért" (Fil 3,14). Mi látjuk a célt?
Fohász: Kegyelmes Atyánk! Köszönjük, hogy Benned megtalálunk mindent, amire igazán szükségünk van! Kérünk, hadd meríthessünk ebből naponta erőt a kitartáshoz, hogy elnyerhessük elhívásunk jutalmát! Ámen.
2022. december 2., péntek
2022. december 02., címkék:Dán 7 Lk 5,1-11
(ÓSZ) „Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt. (...) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki" (13.14). Adventi várakozásunkban Dániel próféciája arról tesz bizonyságot, hogy az ember nem marad magára hagyottan a bűnök terhe alatt, segítségre és megváltásra szorulva. Mert jönni fog valaki az ég felhőin, aki elhozza majd a megoldást. Mi már tudjuk, hogy el is jött, értünk jött a földre, hogy megmutassa, milyen Isten országa és hogyan juthatunk be oda. Az ég felhőin érkező birodalom egészen más, mint amit addig ember tapasztalt uralkodókkal kapcsolatban. Isten királysága Jézus-arcú. Isten Fia emberré lett, kivéve a bűnt, hogy emberi létünk terhét, szennyét magára véve szabad utunk lehessen Isten országába. Az ő útja lefelé vezetett, hogy mi felfelé mehessünk. Ő ma is ezzel bátorít minket: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lk 19,10).
Fohász: Ég és föld Ura! Köszönjük, hogy vállaltad értünk a kereszt útját, hogy ne maradjunk elveszetten és magunkra hagyottan ezen a világon. Az adventi időszakban engedd meg, hogy egyre inkább közeledhessünk Tefeléd és igazi találkozásunk lehessen Veled! Kérünk, hadd legyen így! Ámen.
2022. december 1., csütörtök
2022. december 01., címkék:Dán 6,2–29 és Lk 4,38–44
(ÓSZ) „Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön" (28). Ez a felismerés és bizonyságtétel Dárius király szájából hangzik el, aki saját szemével látta, hogyan cselekszik Dániel Istene: hogyan fogja be az éhes oroszlánok száját, hogyan menti meg a szeretett ember, Dániel életét. Isten ma is ilyen megmentő szeretettel fordul oda drága gyermekei felé. Vele ma is átélhetjük, hogy élő, értünk cselekvő Istenünk van, aki megment, megszabadít és csodákat tesz. Velünk is. Értünk is. Hogy mások számára is nyilvánvalóvá legyen értünk munkálkodó ereje és hatalma, és látva szabadulásunkat, életünk változását, hasonló bizonyosságra jussanak, mint Dárius király.
Fohász: Szabadító Istenünk! Szánk kimondani sem tudja azt a mérhetetlen szeretetet, melyet irántunk megmutattál! Köszönjük, hogy ma is munkálkodsz bennünk, értünk, és ezt látva mások is egyre jobban megismerhetnek Téged! Urunk, kérünk, hadd mutathassunk Rád életünkkel! Ámen.
2022. november 30., szerda
2022. november 30., címkék:Dán 5,8–6,1 és Lk 4,31–37
(ÚSZ) „Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus" (34)? Erre a kérdésre mindenkinek válaszolnia kell. Mi közöd Jézushoz? Ha nincs a szívedben, akkor taszítani fog a bizonyságtétel, irritálni fog az igehirdetés. Lehet, hogy magad sem tudod megmagyarázni ennek az okát. Pedig egyszerű. A világosság irritálja a sötétben járókat, de Jézus pont azért jött, hogy a nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lásson, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támadjon (Mt 4,16). Minket is erre hív Urunk. „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek" (ApCsel 26,18).
Fohász: Uram, hirdetem a Te csodálatos tetteidet, hogy a sötétségből világosságra hívtál el minket. Köszönöm, hogy megváltottál és gyermekeddé fogadtál. Kérlek, add, hogy világítani tudjak ebben a sötét világban, hogy a sötétségben lévők Hozzád találjanak. Ámen.
2022. november 29., kedd
2022. november 29., címkék:Dán 5,1–7 és Lk 4,14–30
(ÚSZ) „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek" (18). A Jézus által idézett ézsaiási igét a zsidók a Messiás szolgálatának a leírásaként ismerik. Bizony, Jézus az egyetlen, aki megoldást tud adni a világ betegségére. Hadd kérdezzem, Te követed Mesteredet ezekben a tevékenységekben? Ő nem azt kéri, hogy teológiailag művelt legyél, de azt, hogy Lélek által járj. „Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint" (Gal 5,25). Hirdeted az evangéliumot a szegényeknek? Vagy inkább a gazdagok társaságát keresed? Hirdeted a szabadítást a foglyoknak? Vagy messziről elkerülöd őket. Hirdeted az elnyomottaknak, a megkínzottaknak, a csüggedteknek, a depressziósoknak, a félelemben élőknek az Úr kedves esztendejét? Az Úr ma is szabadító Isten, vezesd hozzá ismerőseidet.
Fohász: Uram, köszönöm, hogy azok, akikhez küldtél, komolyan vették a szolgálatukat, és beszéltek nekem Rólad. Így érkezett el az én kedves esztendőm, amikor megismerhettelek Téged, aki új élettel ajándékoztál meg engem. Kérlek, add, hogy én is tudjak Hozzád vezetni embereket. Ámen.
2022. november 28., hétfő
2022. november 28., címkék:Dán 4,15–34 és Lk 4,1–13
(ÚSZ) „Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy nem csak kenyérrel él az ember" (4). Ellenségünk nagyon jól tudja, hogy hol van a gyenge pontunk, és általában akkor támad, mikor a legsebezhetőbbek vagyunk. Ha Jézust máskor kísértette volna, de 40 napi böjt után, az ember mit megadna egy falat kenyérért? Jó látni Jézus reakcióját. Nem azzal kezdi, hogy: úgy érzem – mert akkor a sziklákból kenyerek lettek volna. Ehelyett azt mondja: „Meg van írva" – még ha a test mást is kíván, még ha természetes szükséglet is, hogy egyen. Vezető – és nem vezető – embereket az ellenség leggyakrabban a PIN-kóddal próbálja megtéveszteni. Pénz. Ital. Nők. Jobb, ha tudod, hogy hol vagy sebezhető, de ez önmagában kevés. Ha nem kötelezed el magad radikálisan az Írás mellett, csak idő kérdése, hogy az ördög mikor térít el a helyes útról. Végül csak Jézus ellenállásában és védelmében bízhatsz! Csak ő tudott nemet mondani.
Fohász: Uram, én Tehozzád szeretnék ragaszkodni. Gyönyörködöm a Te törvényedben, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol a Hozzád való hűség ellen. Kérlek, add a Te Lelket, hogy ki tudjam mondani: „Meg van írva..." Hogy legyőzzem a kísértőt. Ámen.
2022. november 27., vasárnap
2022. november 27., címkék:Dán 4,1–14 és Lk 3,21–38
(ÚSZ) „Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég" (21). Amikor Jézus imádkozott, megnyílt az ég, az Atya pedig bizonyságot tett Fiáról: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." Én hiszem, hogy amikor imádkozunk, számunkra is megnyílik az ég. Egyrészt mert Isten meghallgatja imádságunkat, másrészt – az imádságra válaszul – megtapasztalhatjuk Isten segítségét. Mennyei erők mozdulnak meg, hogy segítségünkre siessenek, vagy éppen áldást adjanak. Azt mondja Jakab: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá" (Jak 1,17). Megnyílik az ég, hogy Isten válaszoljon imádságodra. Áldásainak tárháza kifogyhatatlan, de ennek a kulcsa az imádság. Ha a házadba szeretnél bejutni ahhoz is kulcs kell, Isten áldásainak a tárházához pedig imádság.
Fohász: Uram, be kell vallanom, hogy sokszor nem is tudatosítom, hogy milyen hatalma van az imádságnak. Kérlek, add, hogy mindig legyen időm Rád, hogy beszélhessek Veled, hogy hittel és reménységgel tudjak szólni Hozzád. És adj figyelmességet, hogy embertársaim javára is közbenjárjak Nálad. Köszönöm. Ámen.
2022. november 26., szombat
2022. november 26., címkék:Dán 3,26–33 és Lk 3,1–20
(ÚSZ) „A fejsze pedig már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik" (9). Sokunk számára ítélet ez a mai ige. Vajon, ha Jézus ma meglátogatna minket, a test cselekedeteit vagy a lélek gyümölcseit találná meg életünkön (Gal 5,16–26)? És a hit gyümölcseiből bőségesen találna? Olyan gyümölcsök ezek, amelyeket Isten Lelke ültet el, és mélyen a szívünkben forgatunk, aztán elhatározások formájában bimbóznak, majd döntések által érlelnek gyümölcsöt és cselekedetek által lesznek ízletessé és finommá. Egyszerre kényelmes és rohanó világunkban nagy kísértés, hogy a jó cselekvésében megmaradjunk az elgondolásnál vagy a halogatásnál. Kérjünk az Úrtól jó gyümölcsöket, amelyek mindig azokat táplálják, akik nem tettek érte semmit. De akiknek nagyon nagy szükségük van rá.
Fohász: Jóságos Uram, kérlek, bocsáss meg azért, mert terméketlen az életem. Kevés a Neked tetsző, másokat tápláló gyümölcsöm. Kérlek, Te adj nekem szeretetet, örömet, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önmegtartóztatást. Mindegyikre szükségem volna, de mivel ezek a Te ajándékaid, bármelyiket elfogadom. Köszönöm. Ámen.
2022. november 25., péntek
2022. november 25., címkék:Dán 3,1–25 és Lk 2,41–52
(ÚSZ) „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem" (49)? Testvérem, Téged hol keresnének? És hol találnának meg? Tudják Rólad, hogy számodra fontos, hogy Atyád házában tölts időt? Tudják, hogy számodra fontos Isten igéje? Bálint Zoltán olyan szépen megfogalmazta egyik versében: „Úgy élj, hogy az egész világ benned Jézust ítéli meg. Szemükben Ő nem több, csak az, akinek te képviseled" (Úgy élj). Jézust képviselni nehéz feladat. Csak úgy lehetséges, hogy sok időt töltesz vele, sokat beszélgetsz vele imádságban. Valahogy úgy, mint ahogy egy cég érdekeit is csak azt tudja képviselni, aki jól ismeri a tulajdonost, tudja miként gondolkozik, mik a tervei, mik a céljai. Az ilyen ember nap mint nap bejár a munkába és a főnök közelében van. Te mennyi időt töltesz Főnököd közelében? Ismered az ő akaratát? Méltóképpen tudod őt képviselni a világban?
Fohász: Drága Uram, boldog vagyok amikor templomodba mehetek, és hallhatom igéidet. Kérlek, taníts engem utadon járni. Add, hogy úgy tudjalak képviselni környezetemben, hogy mások is meg akarjanak ismerni Téged. Ámen.
2022. november 24., csütörtök
2022. november 24., címkék:Dán 2,24–49 és Lk 2,21–40
(ÚSZ) „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak" (34). Egyik kedvenc hallelujás énekemben található ez a pár sor: „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát" (Az Úr csodásan működik). Az Úr Jézus a kétkedők és az önteltek elbukását okozta, de akik benne bíztak, azokat mindig felemelte. Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg. Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett" (1Pt 2,6-7). Itt az idő, hogy újra igent mondjatok Jézus Krisztusra! Persze csak akkor, ha nem akartok tovább bukdácsolni, botladozni, elesettek lenni. Hála legyen Istennek, mert egyedül az ő „munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. (...) Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék" (1Kor 1,30.31).
Fohász: Uram, Te az alázatosakat mindig felemeled, a gőgösöket pedig letaszítod trónjukról. Add, hogy mindenkor lássam az én bűneimet és mindenkor higgyem a Te megbocsátó kegyelmedet. Uram, csak Te emelsz fel engem, hogy mindig alázatosan és szeretettel tudjalak szolgálni. Köszönöm! Ámen.
2022. november 23., szerda
2022. november 23., címkék:Dán 2,1–23 és Lk 2,1–20
(ÚSZ) „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában" (11). Személyessé teszem az igét: Üdvözítő született ma Neked... Mert Neked is szükséged van a megváltásra. Sokaktól hallom: De hisz én jó ember vagyok, nekem nincs szükségem megváltásra! Én nem ismerlek, de azt tudom, hogy Isten szerint: „Nincsen igaz ember egy sem... Mert nincs különbség, mivel mindenki vétkezett" (Róm. 3,10.22-23). Aki pedig vétkezett, annak üdvözítésre van szüksége. Amíg meg nem látod saját bűneidet, és be nem látod elveszett voltodat, addig nem fogod érezni, hogy szükséged van üdvözítőre, s ezért át sem élheted a megváltás örömét. Orvosságot csak annak ír ki az orvos, aki belátja, hogy beteg, és elmegy az orvoshoz, hogy meggyógyuljon. A megváltás is csak azé lehet, aki felismeri, hogy bűnös és az Üdvözítőtől kér gyógyulást. Csak neki van ellenszere a bűnre: az ő kereszten kiontott vére.
Fohász: Jézusom, drága árat fizettél azért, hogy üdvözíts engem. Drága véred tesz engem tisztává Atyám előtt. Köszönöm, hogy mégis ingyen adod a megváltást mindenkinek, aki Hozzád menekül. Ámen.
2022. november 22., kedd
2022. november 22., címkék:Dániel 1 és Lk 1,67–80
(ÚSZ) „Világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa" (79). Sajnos ez az, amiről sokszor elfeledkezünk. Gyülekezeteink elit klubokká alakulnak a viszonylag tökéletesek számára, pedig Jézus lelki kórháznak szánta a gyülekezetet. Ő maga mondta, hogy: „nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket" (Mk 2,17). Mi pedig pont tőlük határolódunk el sokszor. Kinézzük a gyülekezetből, ha egy problémás ember eljön a templomba. De Jézus minket is arra hív, hogy világítsunk a sötétségben, a halál árnyékában lakozóknak, hogy lábukat a békesség útjára igazítsa. Végzed ezt a szolgálatot a sötétség birodalmában? Igyekszel a békesség útjára igazítani a körülötted lévőket?
Fohász: Mindenható Uram, kegyelmes Orovsom! Bocsásd meg, hogy elkényelmesedtünk. Kérlek, Te formálj minket, hogy akik a közelünkben vannak, gyógyulásra találjanak a Krisztusban. Add, hogy egyházunk, gyülekezetünk lelki kórházzá lehessen sokak számára. Ámen.
2022. november 21., hétfő
2022. november 21., címkék:JSir 5 és Lk 1,57–66
(ÚSZ) „És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent" (64). Az embernek akkor oldódik meg a nyelve a bizonyságtételre, amikor van mondanivalója. Zakariás alig várta, hogy elmondhassa, mi történt vele, hogyan szólította meg az angyal, mit mondott neki. Amíg nem éljük át az Istennel való találkozást, addig olyanok leszünk, mint az a pap, akit egy alkalmon rövid bizonyságtételre kértek, s ő felháborodott, hogy ne kényszerítsék felkészülés nélkül szólni. Isten akkor nyitja meg az ember száját, amikor találkozott vele. Megtérésemet, Úrral való dolgaimat azért tudom elmondani, mert átéltem. Ha Téged megkérdeznek, el tudod mondani, hogyan szólított meg Isten? Tudsz bizonyságot tenni, hogy miként vezetett és tanított Téged? Megnyílik a szád, vagy néma maradsz? Ha nincs bizonyságod, kérheted Istent, hogy szólítson meg.
Fohász: Köszönöm, Istenem, hogy megszólítottál. Hálát adok Neked, hogy megértetted velem Igédet. Add, hogy sokaknak el tudjam mondani Veled való találkozásomat, Veled való életemet, hogy ezáltal is a Te nevedre szálljon dicsőség. Ámen.
2022. november 20., vasárnap
2022. november 20., címkék:JSir 4 és Lk 1,46–56
(ÚSZ) „Mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve" (49). A hálatelt szív énekét olvashatjuk ebben az igeszakaszban. Az tudja igazán dicsőíteni Istent, aki már megtapasztalta az életében, hogy „nagy dolgokat tett velem a Hatalmas". Amíg csak másokkal teszi, az nem hat el a szívünkig. Egészen addig Isten szeretete csak elmélet számunkra, ami nem indítja bensőnket hálára. Amikor viszont személyes életünkben éljük át a Hatalmas munkálkodását és a gyakorlatban tapasztalhatjuk csodáit, amelyeket értünk tesz, attól kezdve őszinte hálával telik meg a szívünk. Látva munkálkodását az ember új reménnyel telik meg, és kezdi elhinni a hihetetlent, hogy Isten a lehetetlent is lehetővé teszi.
Fohász: „Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül! Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem nevedet örökké" (Zsolt 86,10–12). Ámen.
2022. november 19., szombat
2022. november 19., címkék:JSir 3 és Lk 1,39–45
(ÚSZ) „Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki" (45). Isten ma is munkálkodik. Bárcsak mindenki engedne Lelke indításának! Vajon Ábrahám elindult volna az ismeretlenbe, ha nem hitte volna, hogy Isten igazat mond neki? Vajon Dávid kiállt volna Góliáttal, ha nem hitte volna, hogy Isten sokkal hatalmasabb az ellenségnél? Vajon elment volna Molnár Mária Új-Guineába, ha nem hitte volna, hogy az ott élőknek szükségük van Jézusra? Vajon Cseri Kálmán hirdette volna az igét, ha nem hitte volna, hogy népünknek szüksége van Istenre? Hiszem, hogy Isten számodra is készített egy szolgálatot, amit lehet, hogy jelenleg még elképzelhetetlennek tartasz és nem mersz belevágni. Kérd hát Isten útmutatását, indulj az úton, és éld át csodáit! Mert boldog, aki a láthatók ellenére is elhiszi, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. Őneki van hatalma rá, hogy teljesítse.
Fohász: Bocsáss meg, Uram, hitetlenségemért. Oly sokszor ragaszkodom a megszokotthoz, és nem merek lépni, noha Te biztatsz engem. Kérlek, helyezd szívemre szolgálati területemet, és adj bátorságot, hogy merjem folytatni. Vagy elkezdeni. Ámen.
2022. november 18., péntek
2022. november 18., címkék:JSir 2 és Lk 1,26–38
(ÚSZ) „Történjék velem a te beszéded szerint" (38)! Miközben minden megy a maga rendje szerint, elkezd megvalósulni Isten üdvterve. Mária már a házasságon ábrándozhat, amikor az angyal megszólítja, és ezzel megváltozik a jövője. Mi karácsonykor idillikussá tesszük ezt a történetet, pedig a szereplők stresszként élhették meg. Hogyan mondja el Mária Józsefnek, hogy áldott állapotban van, holott nem voltak még együtt? Mit tegyen József? Tőrként hathatott a szívében, hogy Mária gömbölyödő hassal tért vissza Erzsébettől. Hogyan kérhetné szerelmére a törvény betartását (Jn 8,1–11)? Stressz, trauma, lelki küzdelem, sehol az idilli békesség. Mindez azért, mert Isten kiválasztotta Máriát. Ez hozza életébe a nehéz időszakot, de minden úgy alakul majd, hogy ami történik, az egész emberiségre áldást hoz. Te ki tudnád mondani, hogy Uram, „történjék velem a te beszéded szerint"? Csak bízz Istenben, és áldássá leszel!
Fohász: Drága Uram, sokszor azért nehéz kimondanom, hogy legyen meg a Te akaratod, mert nekem is megvannak már a magam tervei, elképzelései. Kérlek, segíts, hogy tudjam a Te utadat járni és akaratodat teljesíteni mindenben. Ámen.
2022. november 17., csütörtök
2022. november 17., címkék:Jeremiás siralmai 1 és Lukács 1,1–25
(ÚSZ) „Magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz" (3). Lukács mindennek gondosan utánajárt, így írta meg az evangéliumot. Fontosnak tartotta, hogy egyrészt kortársai is hallják, másrészt megmaradjon az utókornak, ami Jézus Krisztussal történt. Ma tanuljunk Lukácstól, és írjuk le azokat a dolgokat, eseményeket, amelyeket az Úr tett velünk, hogy másoknak is bizonyságul szolgálhasson. Esetleg a Bibliádba jegyezd be, a lapszélre. Lehet, hogy egyszer gyermeked, vagy unokád kezébe veszi, és biztatásul meg bátorításul szolgál neki. Lehet, hogy Istent ezen keresztül fogja megszólítani. Kérlek, hogy legalább mondd el a körülötted lévőknek, hogy bátorítást kapjanak belőle. Szívesen olvasnám én is, ha elküldöd gyülekezetünk címére... Hiszem, hogy az Úr csodásan működik a Te életedben is.
Fohász: Uram, annyi csodát tettél az életemben, én már sokra nem is emlékszem, pedig nagyon jó lenne néha elővenni és olvasgatni, hogyan vezettél, milyen győzelmeket adtál. Kérlek, add, hogy tudjak visszaemlékezni, és a Veled való emlékeimet megoszthassam a körülöttem lévőkkel. Szeretném, hogy lássák milyen csodálatosan munkálkodsz. Ámen.
2022. november 16., szerda
2022. november 16., címkék:2Móz 40 és Zsid 13,7–25
(ÚSZ) „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük" (14). Emlékszem családunk első autójára. Egy Moszkvics volt. Ki tudja, maradt-e még valami belőle. Családi házunk kisiskolás koromban épült. Mára jócskán rászorul a felújításra, pedig nem is telt el olyan sok idő. A földi dolgok mulandók. Értéküket vesztik. Ifjúkoromban az Exotic még slágerként énekelte, hogy „Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll, mint a képzelet". Mára Exotic sincs, meg Trabantot is többnyire csak veterán autók találkozóján látunk. De sok egyéb példát lehetne mondani. Mai igénk kint van irodám falán, hogy mindig emlékeztessen a célra. Az itteni kincseink mulandók, elértéktelenednek. A cél viszont örök. Törekedjünk örök kincsek gyűjtésére, úgy ahogy Jézus biztat: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön (...) hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben" (Mt 6,19.20).
Fohász: Istenem, ezen a földön minden mulandó. Kérlek, add, hogy örök kincseket tudjak gyűjteni, amelyeknek az értéke soha el nem múlik. Ezek hadd legyenek felebarátaim javára, országod kibontakozására és Jézus Krisztus dicsőségére. Ámen.