Bír 1 és ApCsel 1,1–14
(ÚSZ) „Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt" (13). A kicsiny seregnek ismét le kell bandukolnia a hegyről. Utoljára látták Jézust. Hova máshova is indulnának, mint a szobába, ahol már annyi minden történt! Úgy valahogy, mint az ismeretlen arab utazó, aki elgyötörve roskadt össze egy lombos cserje tövében. Végkimerülésében elkezdte rágicsálni leveleit és bogyóit. Ettől olyan erőre kapott, hogy elérte a távoli oázist. Pár nap múlva visszatért, hogy közelebbről szemügyre vegye a csodatévő bokrot. Így fedezte fel a kávét. A tanítványok is visszatérnek oda, ahol erőre kaptak, és egyek lehetnek Jézusban. Nemcsak a szállásuk van itt, de oly sok minden a Mesterre emlékezteti őket: a vizeskorsó, a törölköző, a tál, a kenyér, a pohár, még a bezárt ajtó is. És ők engedelmesen várják, hogy ne a néma tárgyak, de az élő Lélek kezdjen Jézusról beszélni.
Fohász: Uram, voltak magaslatok, ahol Veled találkozhattam, de menni kellett tovább. Szeretném, ha nemcsak a templomunkban, hanem a lakásomban is otthon éreznéd magad. Taníts, kérlek, engem hinni, imádkozni és várni. Kérlek, tölts el a Te Lelkedet, hogy mindig velem legyél. Ámen.