Bír 5 és ApCsel 2,29–36
(ÓSZ) „Önként harcra kelt a nép" (2). Megfáradt hit, kelletlenül végigült istentiszteletek, lapos imádság – ismerősek, ugye? Talán mégsem akarjuk halk beletörődéssel elfogadni, hogy a hitéletünk már csak ilyen?! Sokszor hallunk a változásról, a megújulás megannyi formájáról, de talán hallgatunk arról, hogy a kiégett, megfáradt, kiüresedett emberrel is van terve az Úrnak. Sőt, egy reménytelen néppel is! Izráelben lehetetlen helyzet alakult ki, miden bizonytalanná vált. Az emberek bezárkóztak. Lemondásban, szomorúságban és félelemben éltek. Bujkáltak, állandó életveszélyben szorongtak. És amikor mélypontra jutottak, mégis, önként elindul tízezer ember, vállalták a látszólag reménytelen harcot, mert megértették, hogy az Úrnak való engedelmességben van a győzelem kulcsa. Számolunk mi még a győzelemmel? Tudunk még engedelmesek lenni?
Fohász: Mélyponton vagyok, Uram. Mozdulni sem bírok. Megtorpantam. Csüggedek. Néha érzek valamit, de az csak szalmaláng, én gerjesztem akarásommal. Pedig Lelkedtől szeretnék tüzet kapni. Tűzbe jönni, és húsomban-csontomban széthordani Téged, Jézus, mint izzó jelenlétet. És Téged magasztalni hálaadásban és dicsőítésben mindörökké. Ámen.