Ismét találkoztak a zempléni egyházmegye konfirmandusai

2013. október 28., címkék:

2010-ben kezdődött el a zempléni egyházmegyében a 3in1 elnevezésű ifjúsági alkalmak szervezése, amely mindig más-más gyülekezetben valósul meg. Annak programját, témáját a vendégfogadó gyülekezetek lelkészei és segítőik készítik elő. Pár hónapos kihagyás után új sorozata kezdődött el a „három az egyben” ifjúsági alkalmaknak. Az első ilyen találkozóra Kistárkányban került sor október 21-én.

Énekeskönyv ma – beszámoló a konferenciáról

2013. október 26., címkék:

„A református énekeskönyv nem más, mint egy kitágított értelemben vett istentiszteleti könyv"—mondta Hans-Jürg Stefan a svájci protestáns énekeskönyv szerkesztője, A megőrzés és megújítás, egyházzenei konferencia második napján, október 25-én, a Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi karának dísztermében.

Énekeskönyv ma

2013. október 26., címkék:

„A református énekeskönyv nem más, mint egy kitágított értelemben vett istentiszteleti könyv"—mondta Hans-Jürg Stefan a svájci protestáns énekeskönyv szerkesztője, A megőrzés és megújítás, egyházzenei konferencia második napján, október 25-én, a Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi karának dísztermében.

Debrecenben ülésezett a Generális Konvent elnöksége

2013. október 25., címkék:

Szeptember 27-én Debrecenben tartotta meg elnökségi ülését a Magyar Református Egyház Generális Konventje. A  jövő évi kiemelkedő egyházi rendezvények, valamint az együttműködés és a részegyházak aktuális kérdései szerepeltek a napirenden. Az ülésen részt vett Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok is.

Nagysallón tartotta meg őszi közgyűlését a barsi egyházmegye

2013. október 25., címkék:

A Barsi Református Egyházmegye október 20-án Nagysallón tartotta meg az őszi közgyűlését. Annak menetéről és pontjairól egy hónappal korábban döntött a szintén Nagysallón ülésező egyházmegyei tanács. Döntöttek a közalapi támogatásról, valamint társulni vágyó egyházközségek beterjesztéséről is.

A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának október 27-ei ajánlata

2013. október 25., címkék:

A Pátria rádióban október  27-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz Jézus tizenkét tanítványának a kiküldetéséről,  a vágfarkasdi hálaadó ünnepségről, valamint bemutatjuk az érsekújvári gyülekezetet.  

Beszámoló az egyházzenei szakmai napokról

2013. október 24., címkék:

Az idei „Szakmai napok“ témáját olyannyira a magaménak éreztem, hogy  a sok kétség és ismeretlen ellenére is elfogadtam az Egyházzenei Osztály felkérését, hogy legyek a rendezvénysorozat előadója.

A keresztyén értékek mellett kell állást foglalni - konferencia Budapesten

2013. október 24., címkék:

A munka és az imádság együttes megtagadását nevezte meg Európa meggyengülésének okaként Orbán Viktor miniszterelnök a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (CDI) - ma is használt korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé - az október 11-ei budapesti konferenciáján. A rendezvényen, amely az  “Úton egy erősebb Európa felé” cím alatt zajlott, részt vett Fazekas László püspök is.

Presbiteri konferencia Királyhelmecen a tisztújítás kapcsán

2013. október 23., címkék:

Az idén ősszel elkezdődik a tisztújítás, a gyülekezetek presbitereket és gondnokot, ill. gondnokokat választanak, hogy az elkövetkező hat évben „példaképei legyenek a nyájnak”, s jó reménységgel Urunk dicsőségére vezessék, irányítsák a gyülekezeteket.  Ennek kapcsán volt megrendezve a zempléni egyházmegye presbiteri konferenciája, amelyre október 20-án Királyhelmecen került sor.

Kárpát-medencei Református Középiskolák XVIII. Találkozója

2013. október 23., címkék:

Az idén a Debreceni Református Kollégium két gimnáziuma, a 475 éves Gimnázium és a 175 éves Dóczy Gimnázium volt a házigazdája a középiskolák találkozójának július 6-a és 10-e között.

II. Kárpát-medencei Református Általános Iskolai Pedagógus Találkozó

2013. október 22., címkék:

„Isten a mi oltalmunk" – a 62. zsoltár egyik igeversét választotta a II. Kárpát-medencei Református Általános Iskolai Pedagógus Találkozó mottójának a két szervező általános iskola, melynek az idén Miskolc adott otthont július 3-5. között.

Elkezdődtek a Bátorkeszi István Napok

2013. október 21., címkék:

Október 20-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel és a gályarab prédikátor emlékére állított dombormű koszorúzásával elkezdődtek a VIII. Bátorkeszi István Napok.

Nagyidán hálát adtak a felújított imaházért

2013. október 21., címkék:

Október 6-án adtak hálát ünnepi istentiszteleten  Nagyidán azért a négy évig tartó munkáért, melynek során megújulhatott az imaház. A költségek több mint 30 ezer eurót tettek ki.

Több mint 12 ezer euró gyűlt össze az árvízkárosultak számára

2013. október 21., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Diakóniai Központ  június közepén hirdette meg az adománygyűjtését a gyülekezetek között az árvíz után maradt károk enyhítésének felajánlására. A perselypénzekből több mint 12 ezer euró gyűlt össze.

A Zsinati Bizottságok tagjai

2013. október 17., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata mellett jelenleg a következő állandó bizottságok működnek:

Ruth könyvével ismerkedtek az egyházmegyei táborban

2013. október 17., címkék:

Az Ungi Református Egyházmegye szervezésében az idén is a nagyráskai gyülekezet adott otthont a keresztyén kézműves tábornak, melyen harminc gyermek vett részt a környező településekről. A szervezőknek ezúttal Rúth történetére esett a választásuk. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közalapja 300 euróval támogatta az öt napos együttlétet.

Egyházmegyei bibliaismereti vetélkedő volt Nagyráskán

2013. október 17., címkék:

Az Ungi Református Egyházmegye szervezésében Nagyráska adott otthont az alapiskolás tanulók bibliaismereti vetélkedőjének. A felkészülés alapjául Jézus példázatai szolgáltak, a versenybe 3-4 tagú csapatok jelentkeztek be. Az alkalom megszervezését a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közalapja 100 euróval támogatta.

Több mint kétezer euró gyűlt össze a jótékonysági bálon

2013. október 17., címkék:

A Komáromi Református Egyházmegye, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és Zsigárd Község Önkormányzata közös szervezésében került sor a jótékonysági bálra a zsigárdi kultúrházban. Az adományoknak és felajánlásoknak köszönhetően a bál teljes bevétele 2 175 eurót tett ki, amely a gyermekeiket egyedül nevelő rászoruló református családok között kerül szétosztásra.

Vágfarkasdon hálát adtak a megújult templomért

2013. október 15., címkék:

Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a 230 éves templomukért és annak felújításáért október 13-án Vágfarkasdon. 

Pályázati felhívás hivatásos nevelőszülői munkakör betöltésére

2013. október 15., címkék:

A jókai Jó Pásztor Háza gyermekotthont alapító és fenntartó Jó Pásztor nonprofit szervezet igazgatótanácsa összhangban a 305/2005-ös számú gyermekvédelmi törvénnyel pályázatot hirdet meg hivatásos nevelőszülői munkakör betöltésére.