Dukon András, a gyülekezet lelkésze zsoltárverssel köszöntötte az ünneplő sereget: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, ujjongjunk szabadító Istenünknek. Járuljunk eléje magasztalással, vigadjunk előtte zsoltárokkal.” (121:1-3)

Isten igéjét Ezsdrás könyve 3. részéből hallhattuk, ugyanakkor az igei üzenetet Ef 1,22-23 alapján Kassai Gyula, a barsi egyházmegye esperese tolmácsolta. Elhangzott: „A megtartó erő egyedül Isten Igéje.” Beszédében hangsúlyozta, hogy Isten felemel, megtart, megszólít. Krisztus életünk alapja, s a reformáció számára is Krisztus jelentette az alapot.

Az áldást követően az úrasztalától a történelmi visszatekintést a helyi lelkész ismertette, rámutatva arra is, hogy a vallásgyakorlat tiltása alatt családoknál tartottak biblia- és imaórákat. Az ünneplő sereg megtudta, hogy a türelmi rendelet előtt a barsbaracskai gyülekezet anyaegyházként tartozott a komjáti egyházmegyéhez, s ekkor leányegyházként tartozott hozzá a pozbai gyülekezet. Ám az üldöztetések évei alatt úgy megfogyatkozott a gyülekezet lélekszáma, hogy megcserélődött a helyzet.

A történelmi beszámoló igével záródott: „Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és ami csak mozog azokban! Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.” (Zsolt. 69:35-36).

Jézus mondja című verset Szabó Erik osztotta meg a gyülekezettel.

Az emléktábla leleplezését Kiss Ilona és Kiss Pál nyugalmazott lelkészházaspár végezte. Az egységesített egyházmegyei emléktáblát a helyi lelkész ismertette, melyen a köv. igevers található: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid. 13:8)

Az emléktábla alá egy-egy szalagot helyeztek el a jelen levő gyülekezetek képviselői, a helyi, a pozbai, a barsbesei és az újlóti gyülekezet gondnokai.

Hajtman Lívia operetténekes szólóénekét hallva sokak szeme könnybe lábadt…

Mivel a reformáció 500. évfordulója mellett a templom felújításáért is tartották a hálaadó istentiszteletet, ezért nem maradhatott el a munkálatokról szóló beszámoló sem. Ezt követően a helyi lelkész imádságra kulcsolt kézzel vitte az Úr színe elé a hálaadás szavait, hangsúlyozva a kálvini jelmondatot, miszerint Egyedül Istené a dicsőség!

Az istentiszteletet követően a templom jobb felén ültették el a reformáció fáját, egy japán juhart.

Isten hajlékának bal oldalán álló kopjafára a helyi gyülekezet képviselője rákötötte az emlékezés koszorúját.

A 90. zsoltár első versének eléneklése után szeretetvendégségre várták az ünneplő gyülekezetet.

Legyen Istené a dicsőség, hogy ismételten együtt ünnepelhetett négy gyülekezet! Isten áldása kísérje a szolgálattevőket!

Sándor Veronika