Jövőre már kioszthatják a Pálóczi Czinke István-díjat
2013. december 05., címkék:Rimaszombatban a november 28-án és 29-én megtartott zsinati ülésen a küldöttek jóváhagyták a Pálóczi Czinke István-díj megalapítását, tisztázódtak a Közalappal kapcsolatos kérdéskörök és módosult a Szeretetszolgálatról szóló törvény is.
Nyílt levél az iskolaügyi miniszternek
2013. december 04., címkék:A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a tervezett iskolaügyi reform ellen nemcsak tiltakozását fejezi de, de nyílt levelet is megfogalmazott Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszternek is. A levél szövege alább olvasható.
Tiltakozás az iskolaügyi reformtervezet ellen
2013. december 04., címkék:A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tiltakozik az iskolaügyi reformtervezet ellen, melynek egyik következménye a helyi kisiskolák felszámolása. Ez az intézkedés tovább fokozza a települések társadalmi és gazdasági lepusztulását, ellehetetlenítését.
A zempléni egyházmegyéből négy kérvényt továbbítanak közalapi támogatásra
2013. december 04., címkék:Hardicsa adott otthont a zempléni egyházmegye őszi közgyűlésének, melyen elfogadták az Egyházmegyei Tanács által rangsorolt Közalaphoz benyújtandó kérelmeket, jóváhagyták a Választási Bizottságba delegálandó tagokat, valamint a presbitériumok létszámának módosítására vonatkozó beadványokat is.
Nyilatkozat a keresztyénüldözésről
2013. december 04., címkék:Nagy nyugtalansággal figyeljük a híreket a szíriai, az egyiptomi és más országokban élő keresztyének üldözéséről. A keresztyéneket elhurcolják otthonaikból, gyilkolják őket vagy kénytelenek hazájuk határain túlra menekülni.
Nyilatkozat a családról
2013. december 04., címkék:A szlovákiai keresztyén egyházak vezetői a szeptember 16-án megtartott második tanácskozásukon fogadták el a családról szóló nyilatkozatot. A találkozóra az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Püspöki Hivatalában került sor Pozsonyban. Egyházunkat Fazakas László püspök képviselte.
Lelkészeket szenteltek és emléktáblát avattak Rimaszombatban
2013. december 02., címkék:Lelkészszentelő ünnepi istentisztelettel és emléktábla leleplezéssel vette kezdetét Rimaszombatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata VIII. ciklusának 10. ülése. A kétévente sorra kerülő lelkészszentelésen ezúttal kilenc lelkész tett esküt- és fogadalmat.
Emlékkiállítás nyílt Varga Imre egykori püspök életéből
2013. december 02., címkék:„33 év telt el halála óta, de nem nagyon tudtunk még mit kezdeni a hagyatékával, viszont próbáljuk megérteni életének mozgató erőit“ – ezekkel a szavakkal összegezte a Varga Imre egykori püspök, rimaszombati lelkipásztor életét és szolgálatát bemutató tárlatot Rimaszombatban B. Kovács István, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményének igazgatója.
Elkészült a 2014-es Bibliaolvasó Kalauz
2013. december 01., címkék:Az Úr kegyelméből november végére elkészült a 2014. évre szóló Bibliaolvasó Kalauz. Egyházunk kiadványának ez immár a nyolcadik évfolyama.
Konferencia a keresztény egyházak örökségéről és feladatáról
2013. november 30., címkék:Budapesten rendezték meg november 25-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért felelős Államtitkársága támogatásával a „Milánói Ediktum 1700” című konferenciát. A rendezvényen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Buza Zsolt, a rozsnyói gyülekezet helyettes lelkésze képviselte.
November 28. és 30. között ülésezik a Zsinat
2013. november 28., címkék:Ünnepi istentisztelettel és kiállítással veszi kezdetét november 28-án Rimaszombatban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata VIII. ciklusának 10. ülése.
Díszdoktorrá avatták Koncsol Lászlót
2013. november 22., címkék:Tíz személyiséget fogadott tiszteletbeli doktorainak sorába – többek között Koncsol Lászlót, Egyetemes Egyházunk tiszteletbeli főgondnokát – november 21-én a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szenátusa. Az ünnepségen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat a rendezvényen Géresi Róbert püspökhelyettes képviselte.
Kárpát-medencei imanap a sebek gyógyításáért
2013. november 22., címkék:2004. december 5-én Magyarországon sikertelen népszavazást tartottak, ami a mostani államhatárokon kívül élő nemzettesteket érzékenyen érintette. A sebek gyógyítását és lelki megelevenedést támogató szándékkal indult el a Kárpát-medencei Imanap 10 éves programja, amelybe a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is bekapcsolódik.
A Pátria rádió Világosság református műsorának november 24-ei ajánlata
2013. november 22., címkék:A Pátria rádióban november 24-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsorban szó lesz arról, hogyan lakatott jól Jézus ötezer embert öt kenyérrel és két hallal, valamint beszámolunk a Deákin megtartott hálaadó ünnepségről.
Kárpát-medencei Református Oktatási Alap Adománygyűjtése
2013. november 22., címkék:A Magyar Református Egyház mellett működő Kárpát-medencei Református Oktatási Alap meghirdette a 2013-as évben is adománygyűjtő akcióját.
Religio és natio
2013. november 22., címkék:A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Tiszáninneni Református Egyházkerület református intézményeinek pedagógusai 2013. október 19-én, Kassán a Felső-magyarországi Református Pedagógus Műhely konferenciáján vettek részt, melynek a Kassai Magyar Református Egyházközség temploma adott otthont.
Felújítások a szőlőskei parókián
2013. november 22., címkék:A szőlőskei egyházközség öt évvel ezelőtt vásárolt új parókiát, mivel a háromszáz éves korábbi épületet, amely közvetlenül a Bodrog folyó mellett állt, kénytelenek voltak eladni árvízvédelmi és gáterősítési építkezési munkálatok miatt. Az új parókia felújítása 2009-ben kezdődött el. Az idén a Közalap építkezési keretéből elnyert támogatásból a gázt és a központi fűtés is hamarosan megoldódik.
Református falinaptár 2014
2013. november 20., címkék:Elkészült a jövő évi Református falinaptár. 2014 újra Kálvin-év, ezért a falinaptáron Kálvin Jánosnak az év vezérigéjéhez fűzött magyarázata olvasható. A Református falinaptár a lelkészi hivatalokban rendelhető meg.
Mályiban ülésezett a Generális Konvent
2013. november 20., címkék:A Generális Konvent elnöksége november 19-én és 20-án Mályiban tartotta meg következő tanácskozását. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat az ülésen Géresi Róbert püspökhelyettes képviselte.
Mit olvashatunk a Kálvinista Szemle novemberi számában?
2013. november 19., címkék:A vezércikkben Szuhay György kulcsodi lelkipásztor a megpróbáltatásról ír, kétféle megközelítésben: átok-e vagy áldás?