Berekfürdőn ülésezett a Generális Konvent
2018. február 27., címkék:2018. február 22-én és 23-án Berekfürdőn tartotta ülését a Generális Konvent elnöksége. A Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület tanácskozásának a Megbékélés Háza református konferenciaközpont adott otthont.
Ahol majd megszólal a halk és szelíd hang – Letették a bősi református templom alapkövét
2018. február 27., címkék:Az istentiszteleti alkalom résztvevői a kultúrotthonból az erre a célra rendelt két autóbusszal, de voltak, akik autókkal érkeztek ahhoz a telekhez, ahol majd – az ott lévő családi ház mögött – felépül a ma még csak 33 választójoggal rendelkező bősi református gyülekezet első temploma.
A felépülő templom legyen egy jel – Hálaadó istentisztelet Bősön
2018. február 26., címkék:„Amikor egy formálódó közösség Istennek templomot akar építeni, akkor az nem más, mint az Isten győzelme az egyének élete fölött. S ha Isten győz az életünk fölött, akkor az életünkben a helyére kerül sok minden” – mondta Fazekas László püspök a bősi református templom alapkőletétele alkalmából megtartott hálaadó ünnepi istentiszteleten, amelyre 2018. február 25-én a művelődési központban került sor. Az itteni református közösség húsz évvel a dunaszerdahelyi anyaegyházközség leányegyházközségévé váló válása után kezdheti el régi álma, egy saját templom építésének a megvalósulását beteljesíteni köszönhetően a magyar kormány által Egyetemes Egyházunknak nyújtott jelentős anyagi támogatásnak.
Újultak, de még vannak feladatok
2018. február 23., címkék:Tíz évvel ezelőtt kezdődött el az ipolypásztói parókia felújítása, de az utóbbi két évben történtek a legjelentősebb beruházások. Költségtérítés és a komfortérzet miatt a 2017-es évben kicserélték az összes nyílászárót és kiépülhetett a központi fűtés. A munkálatokra a Bethlen Gábor Alaptól kilenc ezer eurós támogatást kaptak, de a hívek is bőségesen hozzájárultak adományaikkal a kiadások fedezéséhez.
A családok védelmében cselekedni - Interjú Fazekas László püspökkel
2018. február 23., címkék:A múlt tanulságait alapul véve kíván jövőt tervezni Fazekas László. Egyházunk püspökét a családok éve kapcsán kérdeztük a fiatalok és a családok misszionálásával kapcsolatos kihívásokról és az induló óvodaprogramról.
A Világosság református egyházi műsor 2018. február 25-ei ajánlata
2018. február 23., címkék:A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: böjt, Tanítványképző Akadémia, Ágcsernyő és Tiszacsernyő református gyülekezetei.
Felvétel ThDr. cím megszerzésére
2018. február 22., címkék:A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara felvételt hirdet ThDr. cím megszerzésére. Jelentkezési határidő 2018. június 30.
Felvétel doktorandusz-képzésre
2018. február 22., címkék:A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara felvételt hirdet doktorandusz-képzésre (PhD.) Jelentkezni lehet 2018. június 30-ig az alábbi témákra:
Gyakornoki program
2018. február 21., címkék:Az Egyházak Világtanácsa 18 hónapig tartó gyakornoki programot hirdet a tagegyházak 20-30 év közötti, elsősorban angolul beszélő fiataljai részére, de ajánlott a német, francia, spanyol nyelv ismerete is. Helyszíne 2018 júliusától 2019 júliusig Genf, majd a fennmaradó hat hónap a jelentkező saját országában zajlik.
Nyilatkozat az Isztambuli Egyezményről
2018. február 21., címkék:2018. február 13-án Erdőbádonyban (Badín) rendkívüli eseményre került sor. Felismerve a hozzánk is beáramló, romboló hatású liberális eszméket, amelyeket az Isten által alkotott bibliai rend semmibevétele, a keresztyén értékekre épülő társadalom bomlasztására való törekvés jellemez, a szlovákiai keresztyén egyházak képviselői (püspökök, egyházi vezetők, egyházelnökök) találkoztak, hogy mindezek ellen tiltakozzanak. A nyilatkozatot is elfogadtak, amelyben elsősorban kérik Szlovákia Kormányát, hogy vonja vissza az Isztambuli egyezmény aláírását, másodsorban éberségre és odafigyelésre szólítanak fel minden öntudatos keresztyént a veszélyek felismerésére, az erőszak elleni harcra, a házasságok és családok támogatására.
Missziológa, diakónia és szociális gondoskodás szak is várja az érdeklődőket
2018. február 20., címkék:A Református Teológiai Karon 2004-től folyik a református teológusok képzése, mintegy folytatva a kilencvenes évek elején a Kálvin János Teológiai Akadémián elkezdett jövendőbeli lelkipásztorok felkészítését a gyülekezeti szolgálatra. A Selye János Egyetem részévé válva hat éven keresztül csak református teológiai szakra jelentkezhettek az érdeklődők. A kezdetekről, a jelenről és a jövőbeli kilátásokról kérdeztük Lévai Attila dékánt beszélgetésünk első részében. A folytatásban a missziológiai, diakónia és szociális gondoskodás szakkal ismertetjük meg olvasóinkat.
Ismét lesz ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozó
2018. február 19., címkék:A Fiatal Reformátusok Szövetsége már elkezdte felkészülését az ÉlesztŐ Országos Ifjúsági Találkozóra. Az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő találkozóra Bacsófalván /Počúvadlon/ 2018. augusztus 15. és 18. között kerül sor. Az első alkalom helyszíne 2006-ban még Gombaszög volt, majd Kovácspatak 2008, Királylehota 2010, Kovácspatak 2012, Kopárhegy 2014 és legutóbb Sátoraljaújhely 2016 adott otthont az országos méretű rendezvénynek. A találkozó megszervezésébe bekapcsolódó munkatársak és önkéntesek első előkészítő hétvégéjét február második hétvégéjén tartották meg Bátorkeszin, a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia-központban. Édes Erzsébettel, a Firesz országos vezetőségi tagjával, az idei Élesztő főkoordinátorával beszélgetünk.
Kihívások előtt a Református Teológiai Kar
2018. február 16., címkék:A Református Teológiai Kar a hallgatók számát tekintve a Selye János Egyetem legkisebb kara. 2004-től, vagyis tizennégy éve vált a református teológusok képzése az akkor induló, három kart magába foglaló egyetem részévé. Holott Komáromban a leendő lelkipásztorok képzése már jóval korábban, közvetlenül a rendszerváltozás után elindult, amikor még csak katechétákat, vagyis hitoktatókat képeztek.
Nők Nemzetközi Világimanapja
2018. február 15., címkék:A Nők Nemzetközi Imanapi programját, amelyre március 2-án, pénteken kerül sor az idén a Suriname-i asszonyok készítették elő, akik a „Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!” mottóval ellátott liturgiában az Isten által ránk bízott, teremtett világ iránti felelősségünkre, a környezetvédelem fontosságára hívják fel a világ figyelmét a Teremtés könyvének 1-31.igeversei alapján.
A semmiből indultak a bősiek, de hamarosan gyülekezeti központjuk lehet
2018. február 14., címkék:A kilencvenes évek kezdetén formálódó bősi református közösség kezdetben különféle helyeken tartotta alkalmait. 2013-ban lelkipásztoruk saját vállalkozásra vásárolt ingatlanban kaptak helyiségeket. Jelentős támogatásnak köszönhetően templomépítés céljából 2016-ban telket vásároltak, majd egy évvel később a tervdokumentációkra, tereprendezésre újabb pénzcsomagot kaptak. Reménység szerint az ünnepélyes alapkőletétel után már tavasszal elkezdődhet a beruházás.
Keresztyén egyházak képviselőinek rendkívüli találkozója
2018. február 14., címkék:Az Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Szlovák Püspöki Konferencia szervezésében 2018. február 13-án Erdőbádonyban (Badín - Besztercebánya mellett) a Xavéri Szent Ferenc Papi Szemináriumban rendkívüli találkozóra került sor az európai jogrend és az emberi jogok alakulásával kapcsolatban. A rendezvényre meghívást kaptak a szlovákiai keresztyén egyházak legfelsőbb képviselői és a Szlovákiai Zsidó Hitközségek elnöke. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Fazekas László püspök és Ján Semjan püspökhelyette képviselte.
„Kitartóan egymás mellett“
2018. február 12., címkék:A házasság hete alkalmából ezzel a címmel rendezett összejövetelt a Gömöri Református Egyházmegye a rimaszombati Csillagházban február 10-én. A délután résztvevői Süll Vilmos és Mária vezetése mellett beszélgettek arról, hogy a házastársak miként küzdhetik le közösen a nehézségeket és maradhatnak meg kitartóan egymás mellett.
Családban marad: házasságkötés
2018. február 26., címkék:Családban marad, ez a sorozatunk mindenképpen. Ugyanis 2018-ban, minden hónapban megjelentetünk egy újabb írást, amely a házasság, a család, a gyerekek, az otthon, a családi konfliktusok és azok megoldásának témájával foglalkozik. A második rész témája a házasságkötés, amely egyszerre jelent elszakadást és kapcsolódást…
5 programlehetőség a Házasság hetére
2018. február 10., címkék:Közel két évtizede indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetében egyházunkban is több rendezvény kifejezetten a jegyes- és házaspárokat szólítja meg ugyanezzel a céllal. Ezek közül ötöt szeretnénk most figyelmükbe ajánlani az ország különböző pontjairól…
Megjelent a Kálvinista Szemle februári száma
2018. február 09., címkék:Bognár Judit csicsói beosztott lelkésznek a gondolataival indul a februári szám. Szerzőnk a kezdődő böjttel foglalkozik, ahogy lapunk több írása is.