1Krón 25 és Zsid 9,11–14 (ÚSZ) „Krisztus vére... mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek" (14). Néha félek, hogy lemaradok róla. Az úrvacsoráról. Mert azzal vagyok elfoglalva, hogy rendesen felkészüljek, ki ne löttyintsem a bort, pont a felénél törjem meg a kenyérdarabot, ne dadogjak bele a szereztetési igébe. Hogy kitöltik az életünket a holt cselekedetek?! Sőt, szeretjük ezeket ünnepélyes, egyházi formába is öltöztetni, ami – néha úgy tűnik – a Sátán utolsó jelmeze. Közben lemaradunk a lényegről. Mert a tartalom nélküli szokásokkal nem Krisztushoz, hanem a kényelmünk kereteihez igazodunk. Közben kiszárad az élet, ha nincs meg benne Krisztus vérének és erejének lendülete, csak a régi beidegződések meg a vallásos szokások. Egyszer Istennél betelt a pohár: kiöntötte az ítéletet Krisztusra, lenyugtatta végtelen haragját, és megtöltötte kegyelemmel.
Fohász: Istenem, érzem, hogy holt cselekedeteim csak lehúznak. Fuldoklom. Nem kell az alkalmi, rövid távú gyógyulás, egy kis vasárnap délelőtti fürdőzés, céltalan lebegés. Tarts fenn Te, az élő víz, hogy le ne maradjak a valóságos, időn kívüli találkozásainkról. Hiszen az életem múlik rajta, Rajtad. Ámen.