1Krón 29,1–9 és Zsid 10,11–18 (ÚSZ) „Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat" (18). Egyre aktuálisabb a mondás: minek az embernek ellenség, ha vannak barátai is. Talán ezért választanak egyre többen legjobb barátnak kutyát. Tudom én, hogy kedves, rendes, megbízható, meg elél a száraztápon, na de a szokásai! Képes újra felnyalni azt, amit már egyszer kipakolt. Ez elég visszataszító, ahogyan a Szentírás is írja: „Ahogyan a kutya visszatér okádására, úgy ismétli meg bolondságát az ostoba" (Péld 26,11). Ráadásul annyira jó barátok lesznek, hogy az ember tanul a blökiktől. Visszatérünk újra mindahhoz, ami egyszer már feljött, és régen túl kellene lennünk rajta. A bűneink, az életzavaraink, az önsajnálatunk. Úgy élünk, mintha Krisztus nem tett volna értünk semmit. Pedig Isten Krisztusért megbocsátott nekünk: bűneink eltörölve, nem emlékezik többet rájuk senki. Csak mi magunk, amikor vissza-vissza járunk rá, hadd fájjon még egy kicsit.
Fohász: Ó, Uram, milyen szomorú, hogy nálam is csak egy megszokott közhely a bűnbocsánat! Milyen nehezen tudom elfogadni áldozatodat, pedig igazán átütő erejű volt... csontig hatott, szíven ütött. Kérlek, szabadíts fel, hogy ne a bűneimet ízlelgessem újra és újra, hanem kegyelmedet. Ámen.