1Krón 29,10–30 és Zsid 10,19–25 (ÓSZ) „Én mindezt őszinte szívvel, önként adtam, és most örömmel látom, hogy önként adakozott neked néped" (17). Emlékszel a Lúdas Matyi meséből arra a részre, amikor az ispán győzködi Döbrögit, hogy harmadjára megvédi az elpáholástól? Amikor Döbrögi kilátásba helyezi, hogy esetleg mégis megesik a szörnyűség, akkor az ispán simán mondja:
„A sereg életével fizetek érte". Példabeszéd ez a javából! Mert nem szól ez másról, mint arról, hogy mennyire vagyunk benne a saját történetünkben. Távolról figyeljük; vagy kicsit benne is vagyunk, meg nem is; vagy másokat lökünk bele? Könnyű úgy csinálni valamit, hogy mások élete, pénze vagy jó híre a tét. Dávid, mielőtt adakozásra buzdítja népét, megmutatja, hogy Isten ügyében nemcsak az van benne, amit a hatalmával előteremtett, hanem ő maga is. Ez az, amire rá lehet csatlakozni, ami követésre méltó: amikor valaki saját magából ad, aki beleteszi önmagát és azt is, amije csak van.
Fohász: Tudom, Istenem, hogy Te nem a „sereg életével" fizettél értünk, hanem Fiadéval. Nem is akartál bennünket belehúzni. Bocsásd meg, hogy sokszor maradunk a jótékonykodás talaján és meghúzódunk a jótevők elit csoportjában. Kérünk, emelj bele minket a Veled közös történetünkbe. Ámen.