1Krón 27 és Zsid 9,23–28 (ÚSZ) „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghalja-nak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye" (27-28). Aktuális és örök kérdés: milyen ítéletet van joga meghozni egy társadalomnak, meddig mehet el a közösség a büntetések szintjén? Van, hogy felvonulnak, elvonulnak, tüntetnek, ki a halálbüntetés mellett, ki meg ellene, mert „jogunk van", meg mert „el kell rettenteni", s ki tudja még, milyen kampányszövegek hangzanak el ennek a témának a zászlaja alatt. Ami engem elgondolkodtat, az Isten mérhetetlen bölcsessége, mert megfordítja az általunk felállított sorrendet. Mi ítéletet hozunk, aztán végrehajtjuk: hol fegyház, hol életfogytiglan, hol halálbüntetés. Isten ezzel szemben engedi, hogy leéljük az életet, meghaljunk, s utána jön az ítélet, amely mindenkire egyformán vár, gyilkosokra és áldozatokra egyaránt. Fel- és elvonulókra. Ja, meg ránk is!
Fohász: Jézus, ha belegondolunk, Te halálraítélt lettél értünk. Hóhéraid lettünk. Haláloddal mégis a legnagyobb csodát váltottad ki, hogy ne legyünk egymás számára szörnyetegek. Könyörgünk, ments meg bennünket magadnak. Ámen.