Közel 1900 önkéntes vette ki részét Szlovákiában a Szeretethíd programból

2013. május 30., címkék:

Kárpát-medence szerte mintegy 16 ezer önkéntes kapcsolódott be a Magyarországi Református Szeretetszolgálat által meghirdetett Szeretethíd programjába, amelyből a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei is kivették a részüket. A május 24-én és 25-én megvalósuló alkalomra 1900 önkéntes jelentkezett be, akik ötvenöt helyszínen végeztek különféle munkálatokat.

Felkészült csapatok mérettették meg magukat Királyhelmecen

2013. május 30., címkék:

Május 25-én került sor a zempléni egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjére, melynek ezúttal Királyhelmec adott otthont. Tizenegy gyülekezet gyermekei vállalkoztak a megmérettetésre. A résztvevők felkészültségét bizonyította, hogy csak minimális pontszámokon múlott a helyezés.

Két kép a hamburgi 2013. évi Kirchentagról

2013. május 30., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is képviseltette magát a 34. alkalommal, ezúttal Hamburgban május 1. és 5. között megrendezett német evangélikus egyházi napokon, a Kirchentagon. A huszonnyolc tagú küldöttségnek a tagja volt Batta István zsinati tanácsos, szóvivő is, aki az alábbiakban osztja meg gondolatait a rendezvény egy-egy eseményén való megtapasztalásairól.

Templomuk tornyának a megújítását tervezik a csicsóiak

2013. május 30., címkék:

A csicsói gyülekezet tovább folytatja temploma teljes felújítását. A 2009-ben elkezdődött munkálatok során sok minden megújult, a torony viszont még várat magára. Ennek feltétele a megfelelő anyagi fedezet előteremtése.

A Pátria rádió Világosság egyházi műsorának május 26-ai ajánlata

2013. május 23., címkék:

A Pátria rádióban május 26-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája továbbra is Jézus csodatettei, aki ezúttal egy bénát gyógyított meg. Szó lesz a megyercsi gyülekezet megválasztott lelkipásztorának a beiktatásról, valamint az áldozócsütörtöki konfirmációról.

Egy falunév, három település, két templom - Mokcsamogyorós gyülekezetei

2013. május 23., címkék:

Az ungi egyházmegyéhez tartozik a Nagykapostól öt kilométerre fekvő Mokcsamogyorós, ahol református szempontból egy érdekes és speciális helyzet áll fenn. A múlt század elején még három falu létezett egymás közelségében: Mokcsa, Kerész és Ungmogyorós. 1913-ban Mokcsát és Kerészt egyesítették, így jött létre Mokcsakerész, 1960-ban pedig Ungmogyoróst Mokcsakerészhez csatolták. Így keletkezett Mokcsamogyorós, így lett a három faluból egy, ahol két református gyülekezet és templom van.

A pozsonyi egyházmegye közgyűlése jóváhagyta az Egyházmegyei Támogatási Alap létrehozását

2013. május 23., címkék:

Május első hétvégéjén tartotta tavaszi rendes közgyűlését a Pozsonyi Református Egyházmegye, melynek a kulcsodi református templom adott otthont. Az egyházmegyei küldötteken kívül a tanácskozáson részt vett Fazekas László püspök is.

Molnár Mária tanulmányi kirándulás

2013. május 23., címkék:

Május 8-án tanulmányi kirándulással zárult az a verseny, amelyet a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja szervezett a 70 éve mártírhalált halt diakonissza és misszionáriusnő Molnár Mária tiszteletére. A mintegy 370 kilométeres útszakasz Komáromból indult, majd Dunaalmáson és Várpalotán át Budapesten keresztül tért vissza kiinduló pontjához az autóbusszal utazó negyvenöt fős csoport.

Egyházunk is képviseltette magát a hamburgi Kirchentagon

2013. május 20., címkék:

Egy huszonnyolc fős csoport képviseltette a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Hamburgban, a 34. alkalommal megrendezett német evangélikus egyházi napokon, a Kirchentagon. A rendezvényen részt vett Fekete Vince, a SZRKE főgondnoka és Batta István, a Zsinat külügyi tanácsosa is.

Szeretethid május 24–25.

2013. május 20., címkék:

A Diakóniai Központ szervezésében május 24. és 25. között kerül sor az immár hagyományos református önkéntes napokra. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén eddig ötven csoport jelentkezett be a programba, amely 1870 önkéntes részvételét jelenti. Az idei országos megnyitóra szombaton, május 18-án, 9.30 órakor kerül sor Komáromban a program helyszínének otthont adó városi játszótéren. Az érdeklődők még május 17-e éjfélig jelentkezhetnek a www.szeretethid.jobbadni.hu/jelentkezes honlapon.

Kassa-Ért II. Északkeleti Református Találkozó

2013. július 08., címkék:

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közös szervezésben a magyarországi Tiszáninneni Református Egyházkerülettel 2013. június 14-16. időpontban KASSA-ÉRT Északkeleti Református Találkozót rendez.

Naprágyon tartotta meg tavaszi közgyűlését a gömöri egyházmegye

2013. május 20., címkék:

A Gömöri Református Egyházmegyében május elsején Naprágyon tartották meg az idei évi tavaszi közgyűlést, melynek fő pontját az esperes elmúlt évről szóló jelentése tette ki. A közgyűlésen részt vett Fazekas László püspök is.

Jótékonysági koncert volt Ipolypásztón

2013. május 20., címkék:

Ipolypásztó község önkormányzata és a helyi református egyházközség presbitériuma közös szervezésében május 5-én a Szlovák Tanítók Kamarazenekarának jótékonysági koncertjére került sor a református templomban. A gyermekek nyári táborozását a Budai Református Egyházközség természetbeni adománnyal és 30.000 forinttal támogatta.

Merítsünk mi is az élő vizet adó kútból – Lelkészbeiktatás volt Megyercsen

2013. május 15., címkék:

Ünnepi istentiszteleten iktatták be hivatalába május 12-én a Megyercsi Református Egyházközség megválasztott lelkipásztorát Végső Lászlót. A gyülekezetben utoljára negyvenöt évvel ezelőtt volt ilyen alkalom.

Kedves és mély hitű a sárói gyülekezet - Nem törődnek bele a fogyásba

2013. május 13., címkék:

2008 pünkösdjén kezdte meg szolgálatát a sárói gyülekezetben Révészné Bellai Csilla, azóta látogatja nagy szeretettel a kis közösséget. Úgy véli, hogy mára már sikerült összehangolódniuk. A hívek többsége idős, kevés a gyermek, ennek ellenére bízik a jövőben. Ezért is kezdtek hozzá a la-katlanul álló parókia felújításához (a lelkipásztor ugyanis a zselízi parókián él a családjával).

A Pátria rádió Világosság egyházi műsorának május 12-ei ajánlata

2013. május 13., címkék:

A Pátria rádióban május 12-én a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája továbbra is Jézus gyógyításai, aki ezúttal egy lepráson segített. Szó lesz a perbetei gyülekezet megválasztott lelkipásztorának a beiktatásról és a komáromi egyházmegye tavaszi közgyűléséről.

Negyven pontot tárgyalt meg a Zsinati Tanács

2013. május 09., címkék:

A Zsinati Tanács április 13-án Rimaszombatban megtartott ülésén negyven napirendi pont került terítékre. Szó volt többek között egy református díj megalapításáról, a 70. életévüket betöltött lelkészek szolgálati idejéről, valamit a Kálvin-évekről is.

Perbenyikben tartotta közgyűlését a zempléni egyházmegye

2013. május 09., címkék:

A perbenyiki református templom adott otthont április 29-én a Zempléni Református Egyházmegye tavaszi közgyűlésének. A küldöttek elfogadták az esperesi és a különböző missziói területek képviselőinek a jelentését, de szó volt a presbitériumok létszámának a csökkentéséről is. A közgyűlést megtisztelte Fazekas László püspök is.

A kaland tovább folytatódik - Lelkészbeiktatás volt Perbetén

2013. május 09., címkék:

Ünnepi istentiszteleten iktatták be április 28-én a Perbetei Református Egyházközség megválasztott lelkipásztorát Erdélyi Zoltánt. A gyülekezetben utoljára ötven évvel ezelőtt volt ilyen alkalom. A beiktatott lelkipásztor szószékfoglaló igehirdetésében azt mondta, tovább folytatódik az élményekkel teli kaland, amely öt évvel ezelőtt kezdődött Perbetén.

„Erő és öröm van lakóhelyén” – Reformátusok élő szóval és zenével

2013. május 09., címkék:

„Erő és öröm van lakóhelyén” (1Krón 16,27), ez a bibliai idézet volt a III. Czeglédi Péter Napok nyitó rendezvényének, a „Reformátusok élő szóval és zenével” című Barsi Egyházmegyei Majálisnak a központi gondolata.  A Hontfüzesgyarmaton május 1-jén megtartott rendezvényen több mint ötszázan vettek részt.