Presbiteri konferencia Rimaszombatban
2013. március 20., szerdaA rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium díszterme adott otthont június 18-án a Gömöri Református Egyházmegye szervezésében megvalósuló presbiteri konferenciának, melyre meghívást kapott a magyarországi Presbiteri Szövetség elnöke Szabó Dániel, Bodnár Ákos elnökségi tag és Szilágyi Sándor főtitkár.
Géresi Róbert püspökhelyettes nyitó áhítatát követően Kocsis Attila, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága Tengerentúli Osztályának vezetője, aki egyébként évekig az Egyesült Államokban az egyik református egyházmegye espereseként szolgált, előadást tartott az amerikai magyar gyülekezetek helyzetéről. Elmondta, hogy ezekben a gyülekezetekben a presbiterek 85%-a már nem beszél magyarul, de ennek ellenére szolgálatuk nagyon fontos szerepet játszik a gyülekezetek életében. Idézte Szörényi Levente zeneszerző egy mondását, miszerint „a kávé nem a cukortól lesz édes, hanem a keveréstől", amivel arra utalt, hogy a gyülekezetek élete – Urunk kegyelméből – a presbiterek aktivitásának is a függvénye. Szükséges, hogy a presbiterek a lelkipásztornak és egymásnak hittársai, sorstársai, bajtársai és harcostársai legyenek. Kiemelte, hogy az USA-ban óriási távolságok vannak a templom és az egyháztagok lakóhelye között; van olyan, aki másfél órai autózással éri el a templomát. Sok a szórvány, amelyeket havonta csak egyszer tud a lelkész meglátogatni, a közbenső időben a presbiterek tartják fenn a hitéletet úgy, hogy a lelkipásztor nélküli vasárnapokon egy presbiter felolvas egy igeszakaszt, másikuk imádkozik, a harmadik a hirdetéseket olvassa fel stb.
A Presbiteri Szövetség elnöke üdvözölte a konferenciát, főtitkára vetített képes előadáson ismertette a Szövetség céljait és eszközeit, majd dr. Bodnár Ákos kérte a presbitereket: „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van" (Préd. 9,10).
A rimaszombati gyülekezet jóvoltából kínált ebéd után a konferencia az Egyházkerület Gyűjteményi Házában részt vett Pósa Lajos emlékkiállításának megnyitóján. Kun Miklós Jenő irodalomtörténész ismertette a méltatlanul elfeledett Pósa Lajos munkásságát és annak hatását a gyermekek nevelésére „Az Én Újságom" hetilapon keresztül. Nem mindenki tudja, de a magyar református gyermekek százezrei által még ma is használt esti imádság, az „Én Istenem, jó Istenem" szerzője a gyermekek kedvelt Pósa bácsija volt - tájékoztatta a Reformata honlapot Dr.Szilágyi Sándor, a presbiteri szövetség titkára.