Krisztusért és egyházáért - Református presbiterek útmutatója

2021. február 24., szerda

2021. január elsején kezdődött el az elmúlt évben megválasztott új presbitériumok hat éves ciklusa. Az egyházközségi tisztségviselők szolgálata kapcsán fejti ki gondolatait Mente Róbert, a pozbai egyházközség gondnoka, a barsi egyházmegye világi főjegyzője.

A fent idézett címszó alatt leltem rá egy kis füzetecskére régi könyvek közt kutatva. Sajnos sem az írója, sem a kiadója, de még a kiadási év sincs feltüntetve lapjain. Belelapozva, megragadta figyelmemet a tartalma, melyet elsősorban az először megválasztott presbitertestvéreimnek ajánlok. A tenyérnyi füzet egyszerű, világos mondatokban tárja elénk a presbitériumok, presbiterek és a lelkészek szerepét, melyet nem szabad alábecsülni Krisztus egyházának építésében! A teljesség igénye nélkül, az általam fontosnak tartott részeket kiragadva (nem egy esetben gondolataimmal kibővítve) szeretném e fontos tisztséget megvilágítani, valamint a benne szolgálókat megerősíteni. Mente Róbert, a pozbai egyházközség gondnokának, a barsi egyházmegye világi főjegyzőjének írása.

Krisztus kormányozza és gondozza földi egyházát. Ebből a célból felhasználja az ember szolgálatát és tisztségviselőket rendel egyházába. Erről szól Pál apostol Efézusbeliekhez írt levelében: „És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére.” (Ef 4,11-12)

„Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben!” (1Thessz 5,12-13)

Már az Ótestamentum is megemlíti a „gyülekezet véneit”, azonban az Újtestamentumban már meghatározott tisztséget jelent ez a szó. Pál apostol a Szentlélek vezetésével véneket állít minden gyülekezet élére, s Tituszt is ugyanerre utasítja minden városban. „Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked.” (Tit 1,5)

A presbiteri tisztség tehát nem a reformáció találmánya, hanem a mennybe ment Krisztus ajándéka. Minden presbiternek meggyőződése kell legyen, hogy a gyülekezet révén maga az Úr hívta erre a szolgálatra. A Szentlélek az, aki a gyülekezet jogszerű választása és a presbitérium kinevezése útján állítja a nyáj fölé. „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel 20,28)

Presbiternek lenni nem díszállás, hanem szolgálat! Szolgálat Istennek és a gyülekezetnek. Semmiféle hasznot nem húzhat a tisztségéből. A legnagyobb dicsérete az, hogy részt vehet Isten országának építésében. Nem azért presbiter, hogy valaki legyen, hanem azért, hogy valamit tegyen! Pál apostol így summázta a presbiterek feladatát: „Legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (1Pt 5,2-3)

A gyülekezet tagjai együttesen Krisztus teste. „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.” (1Kor 12,12) A gyülekezet tagjai nem egyformák. Egyiknek ilyen adománya (talentuma) van, a másiknak olyan. Különbségek vannak, viszont ettől az Istentől kapott változatos ajándékok birtokában együtt kell szolgálniuk az urat a többi tag javára és üdvösségére.

Fontos, hogy a presbiter saját magával is törődjék. Szorgalmasan kell olvasnia a Szentírást, gyakorolnia magát Isten szolgálatában. Ha nem nyújt jó példát a nyájnak, akkor saját munkáját akadályozza. Állandóan meg kell vizsgálnia magát annak tudatában, hogy mit kíván meg tőle ez a tisztség.

A büszkeség csapdáját el kell kerülni! Ezért nem jó frissen megtért embert presbiterré választani. Az ördög mindig azon mesterkedik, hogy a gyülekezet és a presbiterek jó hírnevét befeketítse. „Nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár.” (1Tim 3,3)

A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek. „Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes.” (2Tim 2,23-24)

Ugyanúgy fontosak a presbiteri látogatások a hívek otthonaiban. Pál nem csak tanított és prédikált a nyilvánosság előtt, hanem házról-házra is járt. „Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként.” (ApCsel 20,20) A presbiternek tehát el kell menni a hívek otthonaiba. Nem azért, hogy rendőr módjára „szemlét” vagy házi istentiszteletet tartson, hanem inkább egyfajta baráti beszélgetéssel vigye be Krisztust a mindennapi életbe. A nehézségek, a problémák közé, a remény és kétség közé. De ugyanúgy ott kell lenni örömteli alkalomkor is, hálaadásra buzdítani testvéreinket.

Vigasztalni, bátorítani és inteni kell, ahogyan a helyzet megkívánja. A presbitériumnak a hitehagyottakat figyelmeztetni, s ha kell – szükség esetén – el kell tiltani az Úr asztalától vagy ki kell rekeszteni a gyülekezetből. Az elvilágiasodásnak és a különféle téves tanítású szektáknak ellent kell állni!

A presbiteren keresztül maga Jézus Krisztus gondozza a nyájat. Ily módon Krisztus belép népének mindennapi életébe. Akkor jön el hozzájuk amikor élnek és szenvednek, nevetnek és sírnak, beszélgetnek és énekelnek. Különösen a „nehéz esetekben” világlik ki, hogy ki az igazi tisztségvielő, azaz kicsoda a valódi szolga! A lelkészlakot s a parókiát sem lehet kihagyni! Ott is Isten gyermekei küszködnek a maguk nehézségeivel. Lényeges az is, hogy hogyan viseli el a presbiter családja vagy a családfő a szüntelen elfoglaltságot!

A presbiter teendője Isten házának szolgájaként az egyház anyagi vagyonának az őrzése is. A szabályok betartása mellett lényeges, hogy az egyházat Krisztus Igéje kell, hogy vezesse és kormányozza.

A presbiter kötelességeihez tartozik az is, hogy bárkit megakadályozzon a presbiteri tisztség betöltésében, ha nem törvényes elhívás szerint ölti fel a tisztséget. Minden presbiternek jó tanácsokkal, hűen kell támogatnia lelkipásztorát szolgálatában. „Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (ApCsel 20,29-30)

Annak érdekében, hogy a presbiter megvédelmezhesse a gyülekezetet minden hamis tanítástól, ismernie kell az egyház hitvalló iratait: a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást.

A tisztségviselők szolgálata nem egyszemélyes ügy. A presbiter a presbitérium tagja. A lelkipásztorok és a presbiterek nem versenytársai, hanem szolgatársai (testvérei) egymásnak az Úr szolgálatában. Az egy vagy több lelkészből, valamint a presbiterekből álló testület együtt felelős a gyülekezetért, az Isten házának gondozásáért és a hit tisztaságáért.

A tisztségviselők „rangjuk” tekintetében egyenlők. „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt 23,11) „Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lk 22,26) A lelkipásztor nem a presbiter küldönce, de a presbiter sem a lelkipásztor segédje!

A presbiterek a terhek és feladatok egyenlő eloszlásával segítsék egymást. Meg kell állapodni a gyülekezetben végzendő munka tartalmát és módját illetőleg, s ehhez aztán mindenkinek tartani is kell magát. A presbitériumban mindenki jó szívvel működik együtt a többivel, nem húzódozva, morogva. Ha a testület nehéz döntések előtt áll, a presbiternek sem gyávaságból, sem képmutatásból nem szabad távol maradnia.

Gondoskodni kell arról, hogy a lelkipásztornak elegendő ideje és anyagi lehetősége legyen munkája jó végzéséhez. Baráti tanáccsal, útbaigazítással segítsék szolgálatát.

Ahhoz a tisztségviselőhöz, aki alázatos, tisztelettudó az egyház szolgálatában az Ige és a Szentlélek erejével telve egyszer majd Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! (Mt 25,21)

Mente Róbert, a pozbai egyházközség gondnoka, a barsi egyházmegye világi főjegyzője

Népszámlálás 2021

események továbbiak →