1Krón 21,14–22,1 és Mk 3,7–12
(ÓSZ) „De alighogy belekezdett az a pusztításba, odanézett az ÚR, bánkódni kezdett a veszedelem miatt, és ezt parancsolta a pusztító angyalnak: Elég! Most már hagyd abba" (15)! Isten gonosz volna, mert megengedi a bajokat, háborúkat, járványokat és természeti katasztrófákat? Igéjében azt mondja, hogy többségében és alapjában véve bűneink hozzák ránk a bajokat. Dávid is belátta, hogy miatta történt a csapás. Ott, ahol a történet szerint megállt az öldöklő angyal, később Jézus Krisztus állt Isten és ember közé. Életét adta, és feltartóztatta Isten haragját. Aki hiszi ezt, az bűnei miatt nem bűnhődik örökké, hanem a kegyelemben részesülve az örök szeretet és békesség honát élvezheti. Egyedül „az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága" (JSir 3,22)! Isten bánkódik gonoszságunk miatt, hiszen üdvösségre, és nem kárhozatra szánt bennünket.
Fohász: Mennyei Jóatyám! Köszönöm, hogy Jézus Krisztus áldozatára nézve kegyelemben részesítettél! Nem érdemlem meg, de elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy így cselekedtél. Kérlek, hadd lássák kegyelmedet minél többen. Békéltesd meg magaddal az elveszett emberiséget. Legyen dicső a Te neved az egész világon! Ámen.