1Krón 20 és Mk 2,23–28
(ÚSZ) „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért" (27). A tanítványok útközben tépdestek a kalászokból éhségük csillapítására. Ez megengedett szokás volt. A szálkát kereső farizeusok azonban azt láttak, mert azt akarták látni, hogy aratnak és csépelnek szombaton. És mi, mit látunk? A lelkész vasárnap megy tankolni az autójába. Miért nem lehetett előző nap? Talán két istentisztelet közt kiürült a tankja, máskülönben tolhatja az autót. Éhes migránsokat fogad be vasárnap egy család. Ahelyett, hogy velük foglalkozna, miért pucol a gazdasszony tyúkokat hátul az udvaron? Talán épp a vendégeknek készít ételt. Mi mit látunk inkább: a nyugalom napját megszegő cselekedetet, vagy a bajba jutott embert? Isten az emberre nézett, amikor ezt a napot adta, mert szükséges, hogy megtanuljunk Isten akarata szerint látni.
Fohász: Uram! Kérlek, bocsásd meg, hogy sokszor helytelenül értelmezem világot megmentő munkádat. Sokszor a Te nevedben keresek hibákat másokban. Add, hogy mindig a lényeget lássam, és felismerjem akaratodat, mert nemcsak külső szemlélője, hanem aktív szereplője lennék életeket mentő szeretetednek. Használj, Uram, akaratod szerint! Ámen.