Öt gyermekkel is boldogan

2018. június 06., szerda

Süll Tamás és Kinga lelkészházaspár. Öt gyermeket nevelnek. Három vér szerintit, két örökbefogadottat. Két fiú és három lány, az egyik mellesleg roma származású. A legidősebb 12 éves, a legfiatalabb januárban töltötte be a hármat. Így lehetne röviden számot vetni  a harmincas éveik végén járó, Komáromban élő házaspár gyermekeiről. Ma a sokgyermekes családok sorát bővítik, holott évekkel ezelőtt még abban sem voltak biztosak, hogy lehetnek-e saját gyermekeik. De Isten kegyelmének köszönhetően megsokasodtak.

A hét tagú család Fotó: Turányi József

Amikor még tanultak

Kinga és Tamás aránylag fiatalon, még az egyetemi éveik megkezdése alatt házasodott össze, de a közös életük elején még nem igazán gondolkodtak gyermekekben, viszont természetesnek vették, hogy egyszer majd nekik is lesznek. Élvezték a szabadságot, a fiatal életet, hogy kettesben lehetnek. Felelősséggel néztek a tanulmányaik elé és arra összpontosítottak – mellesleg külföldön, Németországban tanultak, s ahogyan mondták, nem akarták elhamarkodni a dolgokat. Kingában ugyan már a tanulmányai befejezése után elevenen élt a vágy, hogy anya lehessen, gyermekeket   szüljön. Sőt, már  álmában is nagy pocakkal látta magát  a záróvizsgán, ahogy orgonál és vezényel.

Kingának két idősebb bátyja egészségében akadályozottként született.  Ő pedig nem sokkal a két fiú után érkezett a családba, de teljesen egészségesen, sőt tizennégy évvel később a leánytestvére, Abigél is. Elmondása szerint sosem volt egy aggódós típus, hogy esetleg neki is lehetnek sérült gyermekei, de tudatában volt annak, hogy ez akár vele is megtörténhet. Viszont az ilyen félelmek nem játszottak szerepet nála a gyermekvállalásnál.

Sőt, férjénél, Tamásnál sem, akinek viszont ez egy teljesen új terület volt. Kingának udvarolva és bátyjaival megismerkedve elmondása szerint érdekesnek tartotta ezt a családi helyzetet. Szeretett volna betekintést kapni abba,  hogyan lehet ilyen emberekkel együtt élni és miként  lehet a számukra olyan életkörülményeket bebiztosítani, hogy teljes életet élhessenek. „Azt éreztem, hogy az egy külön kihívás, ha valakinek beteg gyermeke van, s láttam, hogy nem lehetetlen ez a helyzet sem, így is lehet élni.” Bár, mint mondta, voltak erre ellenpéldák is, mert nem mindenki tudja jól kezelni az ilyen helyzeteket. „Mi pedig úgy álltunk a gyermekvállaláshoz, hogy az nem a mi kezünkben van, vállaltuk egymást és a közös jövőt, hozzon az bármit a számunkra” – emlékezett vissza Tamás.

Hivatástudat

Az egyetem elvégzése után mindkettőjüknek nagyon erős hivatástudata volt, s nem kezdtek el mindjárt gyermekekben gondolkodni, hanem vártak, hogy majd megadatik nekik is. Majd miután több évig váratott magára ez az áldás, egyre gyakrabban került előtérbe ez a vágyuk. Kérésüket imáikba foglalták. Négy év telt el ilyen várakozással, amikor már Tamásban is érlelődött az a gondolat, hogy gyermekük legyen, hiszen az egy természetes folyamat. „Korábban ugyan volt egy olyan feltételem, hogy csak akkor legyen, amikor már megvan a szolgálati helyünk, ahol együtt lehetek a családommal. A teológiát Komáromban kezdtem el, majd átmentem Prágába, s innen látogattam meg Kingát Halléban, s nagyon sokat kellett utaznom, ezért nem voltunk mindig együtt. Később, amikor már én is Németországba kerültem, s ott folytattam a tanulmányaimat, akkor meg arra összpontosítottam. De amikor már hazaköltöztünk és egy helyen éltünk, a kulcsodi parókián, akkor már nagyon formálódott, érlelődött bennem is, hogy most már jó lenne, ha bővülne a család” – mondja Tamás.

Gyermekvállalás más úton

Ez a várakozás formálta később azt a gondolatot, hogy tegyenek valamit ennek érdekében. Kivizsgálásokra jártak, majd tehetetlenül álltak az eredmény fölött, amely kimondta, semmi akadálya sincs annak, hogy saját gyermekük lehessen. De mégsem értették, hogy ha ez így van, akkor mégis miért nincs. Végül úgy döntöttek, ha nem lehet saját, akkor örökbe fogadnak.

Dömötör

Amikor pedig már döntöttek az örökbefogadás mellett, s hazahozták Dömötört, a csodával határos módon pár nappal később megfogant első saját gyermekük Csillag Virág. Az első elfogadásra válaszként jött az újabb áldás az életükre. „Nagyon örültünk Dömötörnek és jól éreztük magunkat vele. Már tizenkét naposan ott lehetett velünk. S amikor kiderült, hogy tényleg kisbabánk lesz, akkor nagyon boldogok voltunk. Ez egyfajta pecsét volt arra, hogy Isten megáldotta a korábbi döntésünket” – fogalmaz Kinga. Aztán jöttek a többiek is. A kislány után megszületett Benedek, majd örökbe fogadtak egy három hónapos roma kislányt. Ezt azonban megelőzte egy tragédia, ugyanis Klára lányuk világrajövetele előtt, aki negyedik lett volna a sorban, nem várt komplikációk miatt halva született.

Csillag Virág

Második örökbefogadás

„A második örökbefogadás egyrészt ennek tudható, - mondja Tamás  - hogy elvesztettük a meg sem ismert kislányunkat”.  Másrészt pedig érlelődött bennük az a gondolat is, hogy szeretnének még örökbe fogadni, esélyt adva így egy újabb szülők nélkül lévőnek a családi körben való nevelkedésre. Ezzel ugyanakkor, ahogyan mondták, a már meglévő gyermekeknek is szerették volna azt az élményt nyújtani, hogy átéljék, milyen az, amikor hazahoznak és befogadnak egy gyermeket. „Nemcsak Dömötör Sámuelre való tekintettel,– mondja Tamás - hogy mint örökbefogadott ne legyen egyedül és ne legyen emiatt kivétel. A többiek, Csillag Virág és Benedek miatt is, hogy éljék meg, ez egy természetes folyamat s ez valahogy hozzájuk tartozik”.

Kinga pedig megerősítette az elhangzottakat azzal, hogy úgy tervezték, ha lehet, s lehetőségük van rá, akkor további gyermekeket is szívesen fogadnak. De miért egy roma kislány mellett döntöttek? - vetődik fel a kérdés. Beszélgetés közben kiderül, Tamás mindig is szeretett volna egy ilyen kislányt. Ráadásul, a barna bőrű, göndör hajú kislány, Eszter, kimondottan ragaszkodik az édesapjához. „Ha van anyás gyermek, akkor van apás gyermek, s Eszter pedig éppen ez a típus” – mondja Kinga.

 

Eszter

Roma kislánnyal bővült a család

Már az első gyermek örökbefogadásakor is megfogalmazódott bennük, illetve tanakodtak arról, hogy vállaljanak-e roma származásút vagy sem. Ez egy örök dilemma, véli Tamás, amely minden örökbefogadóban megfogalmazódik. „Hiszen az örökbefogadási folyamathoz szükséges előzetes nyomtatványban meg kell határozni az örökbefogadóknak, hogy milyet szeretnének és milyet nem. Az ember pedig bármennyire is próbál nyitott lenni, a feszültség ott van benne, mert a két lehetőség közül csak az egyiket lehet választani” – magyarázza Tamás. Végül úgy döntöttek, hogy nem szűkítik le a kört, hogy csak egészséges és fehér bőrszínű gyermeket várnak, hanem úgy álltak a kérdéshez, hogy nincs joguk eldönteni ki kerüljön hozzájuk, annak ellenére, hogy a felelősség mégis az övék. Úgy gondolkodtak, hogy majd a felajánláskor döntik el: elfogadják-e vagy sem.

De miért szerettek volna roma gyermeket, talán ezért, hogy színesebb legyen a családjuk? – fogalmazódik meg újból a kérdés, amelyre Tamás igennel válaszol, s kifejti: „mindenképpen színes családot szerettünk volna”. Egyébként mindenféle történetet hallott már az ilyen gyermekek örökbefogadásával kapcsolatban. Pl. roma gyermekeket kivitték Skandináviába, ahol tényleg kitűnik, hogy nem odavalósi, de aztán egy nagyon tehetséges zenész lett belőle. Elmondja még, hogy keresi az elásott értékeket, amelyek ott vannak mélyen, legbelül, de a családi háttér miatt nem kapnak lehetőséget a kibontakoztatásra. „És szerettem volna az előítéleteket is tompítani.” Mellesleg szereti a kihívásokat is, hogy amit állít, abban kipróbálttá váljon, hitelessé legyen.

Érdekességek

S van egy érdekes párhuzam. Dömötör Sámuel örökbefogadása után Kinga azonnal áldott állapotba került, amikor pedig Esztert vették magukhoz, akkor pedig Hajnalka jelezte érkezését. Ezeket fantasztikus megtapasztalásoknak tartja Kinga. „Mintha ikreink lennének, korban is nagyon közel állnak egymáshoz, csupán egy év van köztük. Klára elvesztése után azonnal szerettünk volna örökbe fogadni egy gyermeket, de ez nem volt olyan egyszerű. Ismét el kellett indítanunk az illetékes hivatalnál ezt a folyamatot, ami pedig elég időigényes. Mikorra végeztünk, s felkínáltak nekünk egy gyermeket, közben megfogant Hajnalka. Még viccelődtünk is egymással, lehet, hogy most fognak hívni a hivatalból … S így is lett. Az Úr Istennek a humorérzékét sokszor megtapasztalhattuk már az életünkben” – mondja Kinga.

Hajnalka

A hivatal pedig jelezte azt is, hogy az ökörbe fogadandó gyermek roma származású. Kinga bevallja, hogy ezúttal egy kicsit aggódott is, mert három gyermekes anyaként tudta, mivel jár egy terhesség, ezért volt egy kis dilemmája. A férje viszont nagyon határozott volt ezen a téren, tudta, hogy az a kislány az övék lesz, de mivel a vállalásaikat közös döntésnek kell megelőznie, Kinga kapott egy kis gondolkodási időt. Sőt, a gyerekeket is megkérdezték, hogy mit szólnak ehhez. Úgy látták ugyanis jónak, hogy ha ők is elfogadják, vagyis nyitottak arra, hogy egy roma kislánnyal bővüljön a család, akkor megteszik a szükséges lépéseket. A gyermekek pedig örültek neki. Így lett aztán a három gyermekből öt, vagyis a kezdeti egyből végül öt.

Gyermeknevelés

Öt gyermeket felnevelni viszont nem is olyan egyszerű. A segítség pedig bizonyára jól jön ilyen családokban. Kinga azt mondja, neki nem is segítségre van szüksége, hanem arra, hogy a férje ott legyen velük és éljék közösen az életüket. Nem egymást segítve, hanem kiegészítve abban, hogy megosztják a feladatokat. Egyik ezt, a másik pedig azt a munkát végzi el. Egy öt gyermekes családban valószínűleg nem is mennének jól a dolgok, ha nem jutna mindenkinek valamilyen feladat. „Ehhez azonban kell  egy kis tudatosság is. Nem az a hozzáállásom, hogy ha látom, segíteni kell, akkor segítek. Nem a szükséget kell nézni, hanem előbbre vinni a dolgokat. Nem pedig oltani, mint a tüzet. Mindent előre meg kell  tervezni, mert sokan vagyunk. Be kell osztani az időt, erőt és döntéseket kell hozni. Mit hogyan csinálunk, közösen vagy egyedül. Divatos szóval élve: prioritásokat kell felállítani” – mondja Tamás.

Akiknek csak egy gyermekük van, azon panaszkodnak, hogy nehéz a nevelése. De mi a helyzet azoknál, ahol többen vannak? Még nehezebb a feladat? Hiszen a figyelemnek is többfelé kell irányulnia. A felvetésre Kinga válaszol, aki szerint egy gyermeket is nehéz lehet nevelni. A sok gyermeknél pedig sok idő kell arra, hogy ne egyszerre lássa őket, hanem úgy, akikkel külön-külön is tud foglalkozni. „Nagyon fontos tudatosítani ezt egy nagy családnál, és ez tényleg sok időt vesz el. Egy esti lefektetés az például egy több órás procedúra” – mondja Kinga, hozzátéve, hogy szeretnek minden egyes gyermek ágya mellé leülni, vagy segíteni mindegyiket a házi feladatában, a játékában. S mindegyik el is kéri ezt az időt. Mellesleg mindenki szeretné megosztani azt is, hogy aznap mi történt vele, mi fáj neki, mi szerzett neki örömet, és ez tényleg nagyon sok időt vesz igénybe. A szülőkkel eltöltött minőségi időt mindannyian igénylik. Mivel mind az öten különbözőek, van, aki ezt nagyon kifejezi olyannyira, hogy ha tehetné, állandóan a nyakukban lógna. De van, akinél ezt észre kell venni. Aki pedig szeret egyedül lenni, annak is jól esik, ha megkeresik őt a szobájában, vagy ha vele játszanak.

Úgy vélik, attól, hogy sok gyermeket nevelnek, még nem tartoznak az ideális családok közé „Biztosan mi sem teszünk mindent jól. Ritka az olyan nap, hogy valamelyikük valamiért ne sírná el magát, hogy minden rendben lenne, de ettől függetlenül vannak nagyon szép pillanatok. Elmondjuk nekik, értékeljük, ha mint gyermekek tudnak békességben is lenni, és sokszor nehéz elfogadni, hogy veszekednek, harcolnak egymással. Kihívásként élem meg” – mondja Kinga.

Nevelni vagy sem?

Egyébként igyekszik nem nevelni őket, talán neveletlenek is emiatt, véli Kinga, s elneveti magát. Próbálja őket bevonni az életbe, közös vacsorakészítéssel, elrakodással. Nagyon szeretnek segíteni. Elmondása szerint, ha elfoglalja őket, akkor mintegy varázsszóra azonnal megszűnik a veszekedés. Segítenek, vagy éppen rájuk bíz valamit, amiben kifejezhetik kreatív készségüket. Azt nagyon szeretik. Szeretnek csapatban lenni, van, hogy mind az öten elvonulnak az egyik szobába és szerepjátékokat játszanak. Beleélik magukat. Az egyik az apuka, a másik az anyuka, tanító bácsi, vagy tanító néni, vagy éppen állatosat játszanak. Tudnak több ideig is nyugodtan játszani. Ha pedig félreértés van, akkor azt vagy megoldják egyedül, vagy pedig jön a veszekedés. Azt szokta nekik mondani, hogy nem a bírójuk, hanem az anyukájuk, s nem akar közöttük igazságot tenni, de mint mondja, vannak helyzetek, amikor közbe kell lépni, mert az egyik erősebb, viszont nagyon nehéz igazságot szolgáltatni. „Néha segíteni kell abban, hogy megértsék egymás szempontjait, nekünk pedig rá kell erre őket vezetni” – érvel Kinga.

Hétköznapi szabályok

Minden nap este hatkor vacsoráznak. Napközben iskolában vagy óvodában vannak, délután pedig különböző foglalkozásokra járnak. Zeneiskolától kezdve ovi, sportkör, de a hat óra az egy stabil időpont a számukra. Egy órát töltenek a vacsoránál, a gyerekek segítenek elrakodni vacsora után, aztán hét óra után kezdődik az esti lefekvéshez való készülődés. Zuhanyozás, fürdés, valaki még tanul, de fél kilenckor már mindenki ágyban van.

A két kisebbik gyermek egy szobában alszik, Csillag Virágnak van külön szobája, a két fiú pedig szintén együtt van, egy térben, de külön galériában. Televíziójuk nincs. Erről már az elején döntést hoztak, hogy nem lesz. Láttak erre pár jó példát, de nem is tudják, mikor lenne idejük tévét nézni. Kinga szerint nem jó megoldás a gyermekek képernyő elé ültetése, mert bár akkor tökéletesen csend van, de amikor kikapcsolják, ordító oroszlánokként viselkednek, amit nehéz elviselni. Elmondják azt is, hogy van egy belső szabályuk, miszerint hétközben nincsen számítógép előtti mesenézés, de a hétvégén a nagyoknak megengedik, hogy velük együtt nézzenek meg egy családi filmet, a kicsik meg a meséket nézhetik.

Milyen legyen a segítség?

Dömötör érkezése után Kinga húga gyakran meglátogatta őket. Akkor még Kulcsodon laktak, a parókián, Tamás gyülekezeti lelkipásztor volt. Kinga húga, Abigél sokat segített, szívesen játszott Dömötörrel. Mikor az elsők nagyobbak lettek, akkor meg ők tudtak jobban besegíteni a kicsikhez. Mivel Tamás szülei távolabb élnek tőlük, így főleg akkor kérik meg őket a vigyázásra, amikor egy-két napra el kell mindkettőjüknek utazni. Úgy látják, sokszor jól jönne a segítség, ezért, ha érkezik ilyen felajánlás nem utasítják el. De főleg inkább akkor igénylik, ha külön feladataik vannak. Volt olyan időszak is, amikor a két kisebbre rendszeresen az egyik ismerősük vigyázott, megbízható személy volt, akivel elengedték őket sétálni is, és szeretett is velük lenni, nem csak felvigyázni rájuk.

Kinga nevetve mondja, ő nem vasal. Legfeljebb kisimít a férjének pár inget, meg a blúzokat. Pedig rengeteg hajtogatni való van hét személy szennyesének a kimosása után. Nemrég vettek egy ruhaszárítót. Amint a program véget ér, azonnal kiveszik belőle a ruhákat, még melegében. Egyet kiált: hajtogatás!  És minden gyerek fut. Még a kis három éves ovisok is besegítenek, a zoknikat ők rakják egybe – derülnek ki a beszélgetésből ilyen háttértitkok is.

Helyt állni a munkahelyen is

Mindketten alkalmazásban vannak, bár egyiküknek sincs az a tipikus munkahelye, hogy minden nap be kellene oda menni meghatározott időpontban és időre. De amikor a gyerekek iskolába vagy óvodába mennek, ők sem maradnak otthon. Mindkettőjüknek van irodája, ezen kívül vannak programjaik, amelyek az otthoni helyszínen kívül vannak. Kinga úgy próbálta kialakítani a munkakörét és minden más tevékenységét, hogy a délutáni órákban már a gyermekeivel lehessen. De közösen egyeztek meg arról is, hogy a férje délután is vállal munkát, sőt, néha még este is, de Kinga, mint stabil személy, abban az időpontban, amikor már a gyerekeknek szükségük van rá, akkor a rendelkezésükre áll. Elmegy értük az oviba, vagy elkíséri őket a zeneiskolába. Amikor valamit elvállalnak, akkor egyeztetnek, mert számukra a gyerekek vannak az első helyen és hozzájuk kell igazítani a többi programot is. Van egy belső szabályuk, ha az egyiknek a hétvégére van egy meghívása, vagy munkahelyi kötelezettsége, akkor a másik marad otthon a gyerekekkel. De vannak kivételes helyzetek, amikor mind a kettőjüknek el kell otthonról menni, akkor viszont kénytelenek igénybe venni a külső segítséget. Rendszeresen beiktatnak közös hétvégi programokat is a gyerekekkel, akkor viszont nem fogadnak el semmilyen felkérést. „Ezt is azonban meg kell tervezni, mert lehet szép elveket vallani, hogy fontos a család, de ha nincs benne a naptárban, akkor más fogja a helyét elfoglalni. De ha ott van, akkor számolunk azzal és ehhez tartjuk magunkat. Még a telefont sem veszem fel ilyenkor” – mondja határozottan Tamás. Emellett ahhoz is tartjuk magunkat, hogy hetente legalább egyszer mindketten elmehessünk egy órás testerősítő edzésre, hiszen fontos az egészségünk és a jó kondíció!

Kinga zenél az egyik foglalkozáson

Kinga a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályának igazgatója. Azt mondja, az a nehéz ebben a munkában, hogy sok projekt fut párhuzamosan és a gyermekek is sok szálon futnak. Naptár, papírok és jegyzetek nélkül nehéz lenne megtervezni egy napot. Nagyon értékesnek tartja az irodai órákat, mert akkor nagyon intenzíven dolgozik, mert tudja, ha hazamegy, akkor a gyermekekkel kell lennie. Olyankor pedig már nem nagyon szeretne dolgozni, ennek ellenére előfordul, hogy napközben nem győzi a feladatait elvégezni, akkor este kell befejeznie.

Tamás pedig korábban gyülekezeti lelkipásztor volt Kulcsodon, majd egyetemi lelkész Komáromban, most pedig Marcelházán beosztott lelkész, de család- és házassággondozással is foglalkozik. Úgy véli, hogy ez a munkája célirányosabb, koncentráltabb, bár különböző esetekkel és problémákkal keresik fel őt. Konkrét időpontokat kínál, úgy, hogy maradjon elegendő idő a családjára és tudja végezni a beosztott lelkipásztori szolgálatát is. Másfél órás igényes beszélgetései vannak a párokkal, amelyre előtte fel is kell készülnie. Közben képezi magát, hogy felelősséggel végezze a feladatát.  Amikor vasárnap Marcelházán szolgál, akkor az egész család elkíséri őt. Ha pedig nincsenek éppen másutt, akkor Komáromba járnak az istentiszteletre, erősítve a közösséget.

Közös fagyizás

Otthoni rituálék

Úgy látják, hogy a gyermekeik sok mindent ellesnek tőlük, de ügyelnek is arra, hogy azokat az értékeket, vagy a hitbeli döntéseket, bizalmat, amit Istenbe helyeznek, megértsék és magukévá tegyék. Próbálnak időszakonként bevezetni az ő szintjüknek megfelelő különböző stabil rituálékat. Az egyik ilyen, hogy reggel óvodába és iskolába indulás előtt megfogják egymás kezét és elmondják a reggeli imádságot. De van, hogy nem mindenki fogja meg szívesen a másik kezét, ami vicces és időhúzó tényező is, véli Kinga. Az esti lefekvés valamivel zökkenőmentesebb. A földre ülve gitár kíséretében énekelnek pár éneket vagy zsoltárokat, és közösen imádkoznak. Aztán mindegyik gyermek ágyánál leülnek, egy kicsit beszélgetnek még, vagy mesekönyvből olvasnak. Elárulják azt is, hogy meg kellett tanulniuk rugalmasnak lenni, ha valaki éppen ilyenkor táncolni szeretne, akkor ezt megtehesse, de a megadott kereten belül.

Esti lefekvéshez készülve

Zenészek lesznek?

Kinga egyházzenészként zongorán játszik és kórusokat vezet, Tamás szaxofonozik. Kinga azt mondja, ennek ellenére, mégsem szeretne minden áron zenészt faragni a gyerekeiből. Viszont egy alap zenei képzést fontosnak tart ahhoz, hogy érzelmileg gazdagabbak legyenek. Így az iskolások a művészeti alapiskolát is látogatják. A legnagyobb fiú, Dömötör szaxofonon, Csillag Virág pedig hegedűn játszik már évek óta és egyre jobban megy neki. Kinga úgy is motiválja őket, hogy odamegy a zongorához és kíséri őket, amiből általában nagyon jó kis zenélés kerekedik ki. Benedek inkább a sportot kedveli, de egy év szolfézs képzést már elvégzett, de még van ideje eldönteni, milyen hangszeren szeretne játszani. Egyébként a gyerekek maguk döntöttek ebben. Dömötör például az apját szerette volna követni, Csillag Virág pedig a hegedűt választotta. Benedek pedig egyelőre még nem tudja, de a családi eseményeknél dobot ragad a kezébe, azt püföli. Mind az öt gyermek a Marianum Egyházi Iskolaközpontot látogatja, mivel óvoda is van ott, Kinga és Tamás pedig nagyon hálás azért, hogy mindannyian ebben az intézményben nevelkedhetnek.

Hajnalka, Eszter és Benedek

Ahogyan a kívülállók látják őket

Általában pozitívak a visszajelzések a nagy család láttán, ha meglátják őket, de vannak rácsodálkozások is. „Tagadhatatlan, hogy nagyon hangosak vagyunk, de hála Istennek csak nappal” - mondja Tamás, majd hozzáteszi, valamikor minket is zavar a hangoskodásuk, így biztosan a környezetünket is, meg másokat is. Sőt, ez generálhat egyfajta konfliktushelyzetet. Kiderül, hogy az egyik szomszédukkal éppen emiatt romlott meg a viszonyunk, de meg tudták beszélni a problémát - egy életre szóló tanulság volt a számukra. Elmondják azt is, hogy sokan csodálatukat is kifejezik, de ritkán adódik számukra lehetőség arra, hogy erről elbeszélgethessenek a kívülállókkal. Az emberek csak a szépet látják kívülről, hogy milyen fantasztikus lehet ennyi gyereket nevelni, amiben azért vannak nehézségek is. Tamás úgy véli, talán motiválni tudnak másokat is azzal, hogy lehetséges több gyermeket is nevelni, vállalni, de annak is örülnek, ha csak úgy örömet szereznek valakinek magával a látvánnyal, hogy ennyien vannak. Például amikor autóval megállnak valahol és fokozatosan szállnak ki belőle a gyerekek. Vagy amikor bemennek egy bevásárlóközpontba. Az egyik gyerek beül a bevásárló kocsiba, akit még négy kísér. Látni az arcokon, hogy észreveszik, együtt vagyunk, de lehet, hogy valaki inkább arra gondol, hogy van köztük néhány osztálytárs, barát.

Kinga is elmondja, hogy amikor egyszerre három gyermekkel sétál, már akkor is rákérdeznek, hogy mind az övé-e, ő pedig boldogan rávágja az igent azzal, hogy kettő még otthon maradt. „Nekem anyaként az a kihívás ebben, hogy általában megbélyegzik a nagy családokat. Sokan úgy vélik, hogy a nagycsaládosoknak nincs idejük kirándulni, szakadt ruhában járnak és sok mindenre nem futja. Nehéz dolgok ezek, mert valóban tudatosan kell beosztani sok mindent. Bevallom, nem mindig vasalom ki az ovis lepedőt, miközben lehet, hogy másnak ez prioritás, számomra sokkal fontosabb az, hogy bolondozva menjünk be az oviba, s ha kell, akkor hatalmas öleléssel búcsúzzak el tőlük és akár huszadszor is átöleljük egymást. Legyenek boldogok, akár koszosan is.” Volt, hogy az óvónők kértek tőle elnézést, mert piszkos lett a gyermeke ruhája. Elmondja, hogy sajnos van, aki tragédiaként éli meg ezt, ő pedig annak örül, hogy tudja, legalább túrták a földet, játszottak és jól érezték magukat. Hozzáteszi, hogy mindamellett nagyon szereti a rendet, mert így érezik magukat jól.

Minden nehézség és kihívások ellenére boldogok. Tamás szerint a boldogság az, amikor a szív megtelik valamilyen csodálatos érzéssel. „Ha valamit kapunk, akkor a kezünk, hogyha adunk, akkor a szívünk töltődik meg. Ha sokan vagyunk, kell, hogy valamit adjunk egymásnak, ha mást nem, akkor beszédet, magunkat, az időnket, de ugyanakkor kapunk is. Ott van a gyermekek mosolya és hálája a sok jóért, amit tőlünk kapnak.”

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →

Reformáció 500