Imádkoztak értem

A két fiam - Kristóf és Márton - szerintem nem is volt tudatában annak, hogy mi játszódik le bennem. Igyekeztünk a férjemmel együtt - aki szintén megijedt ettől az új helyzettől - nem annyira láttatni ezt a félelmet, sőt, amíg lehetett, családi programokat szerveztünk. Az egyik istentisztelet alkalmával a gyülekezetnek is elmondtuk, hogy milyen megpróbáltatások elé kell néznünk. A közösségünkben, és sokan azon túl is elkezdtek ennek hatására imádkozni értem, amiért nagyon hálás vagyok, mert ezeknek az imádságoknak komolyan tapasztalható erejük volt.

Vámos Anita

Az Úrnak hála, mind a műtét, mind az azt követő felépülés fájdalommentes volt. Örömmel tudtunk készülődni a karácsonyi ünnepekre. Ekkor jelentette be váratlanul a szakorvosom, hogy már az ünnepek alatt el kell kezdeni a kemoterápiás kezelést, amit megelőzésképpen adnak, arra az esetre, ha a nyirokrendszerből kikerültek volna a rákos sejtek.Megfordult a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elutasítani a kemoterápiát, de nem volt rá hitem, sőt lelki indíttatást sem éreztem.

Nem bírtam a kemoterápis kezelést

Mivel két különböző típusú rosszindulatú daganatról volt szó, ezért nyolc kemoterápiás kezelést írtak elő. Párban adják, amely négy piros, négy fekete zacskós folyadék. Ezekhez még meglehetősen sok infúzió és gyógyszer társul, hogy a kezelés a lehető legkevesebb mellékhatással járjon. A mellékhatásokat azonban teljesen nem lehet kiiktatni. A piros folyadék hányingert, émelygést, fejfájást, közérzeti rosszullétet okozott. A fekete folyadék a csontokat terhelte le és a végtagok, ízületek és az izmok fájdalmát idézte elő, ezen felül még hasi görcsöket is okozott. Végül csak a minimum hatot tudták beadni, mert a szervezetem nagyon rosszul reagált a kezelésekre. Ráadásul az utolsó már csökkentett dózis volt...

Az immunrendszerem viszont már az első kezelés után annyira leromlott, hogy nem mehettem sehová, de hozzám sem jöhettek látogatóba.Gyulladás volt a véremben, és alig maradt fehér vérsejtem. Hematológiára jártam injekciókra, és három hétig antibiotikumot kellett szednem, amit a szervezetem rosszul viselt, mígnem kiderült, hogy az orvosok figyelmetlensége miatt erős allergiás tüneteket produkáltam az egyik hatására. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mekkora megtartó ereje van az egymásért mondott imáknak. Az onkológus doktornő a vizsgálat során megdöbbenve és együtt érzően konstatálta: „Mi mindent képes elviselni az emberi szervezet….?!”

Naponta kijelentéseket kaptam

Megjegyzem, hogy nem volt olyan kemoterápiás kezelés, amihez ne írtak volna ki antibiotikumot a kialakult szövődmények miatt. Viszont lelkileg nagyon jól éreztem magam, mivel mindeközben belső lelki megújuláson mentem keresztül. Naponta kijelentéseket kaptam, és ahogy áradt be az Ige az életembe, úgy áradt belém Isten Szentlelkének ereje. Így a megélt teher sokkal elviselhetőbbnek bizonyult. Ez alatt sok lelki megkötözöttségtől is megszabadultam. Sokszor elvárjuk Istentől a gondviselést, a segítséget, sőt, ha baj van, akkor feltesszük a kérdést:„Hogyan engedhette meg mindezt?” De a Biblia tanítása szerint az Istennel szembeni elvárásainknak feltétele van, mint például, hogy rendszeresen kiáltsunk hozzá. „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt” (Zsolt 91,14-15). Tényleg ragaszkodunk hozzá, tényleg ismerjük az Ő nevét, tényleg kiáltunk hozzá? Ha nem, akkor ránk a megmentésnek, oltalomnak, a meghallgatásnak az ígérete nem vonatkozik.

Kristóffal és Mártonnal

Mindeközben a gyerekekkel nagyon jó hangulatú volt az itthonlét, talán azért is, mert nem nagyon láttak szenvedni. A rosszullétek akkor voltak a legintenzívebbek, amikor a nővéreméknél voltak, illetve sokszor éjszaka jelentkeztek, amikor ők már aludtak. Az első rosszullét alkalmával eszembe jutott az az ige, hogy: „Áldjad én lelkem az Urat, és ne feledkezzél el semmi jótéteményéről! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt 103,2-3). Ennek az Igének a buzdítására kezdtem gondolkodni az Isten dolgain, valamint azokon a bizonyságokon, amelyeket megéltem az elmúlt húsz évben. Ezzel együtt a rossz gondolatokat igyekeztem magamtól távol tartani, a meglévőket pedig tisztán megőrizni. Volt helyzet, hogy miközben az Urat dicsértem a kapott bizonyságokért, tíz percen belül nemcsak a fizikai rosszullétem múlt el, de teljes békesség és öröm lett úrrá rajtam.

„Anya most meg fog halni?”

Ha a gyerekek láttak is szenvedni valami miatt, tudták, hogy ez a kezelések velejárója. Amíg tapasztalták, hogy a háztartás körüli teendőket el tudom látni, addig nem érzékelték, hogy nagy baj lenne. Viszont az ötödik kemoterápia után nagyon megijedtek. A fehérvérsejt növelő injekció egy hét múlva lett volna esedékes, ám éreztem, hogy ezt nem fogom tudni kivárni. Az ötödik napon be is adták az injekciót, ennek ellenére estére nagyon rosszul lettem. A kisebbik fiunk olykor nagyon riadtan, hol nekem, hol az édesapjuknak is szegezte a kérdést: „Anya most meg fog halni?”Az egyik kemoterápia hatásától egyszerre fáztam kívül és égtem belül. Abban az állapotban eljutottam odáig, hogy talán másnap reggel fel sem kelek. Valóságosan halálközeli állapotban éreztem magam, mégis teljes békességgel tudtam rábízni magam az Úrra.

Sokszor aggodalmunkban kiáltunk Istenhez az evilági gondjainkkal kapcsolatban, mint például az egészség, megélhetési kérdések, stb;holott ezekkel kapcsolatban az az ígéretünk, hogy ezek mind megadatnának nekünk, ha ennek az ígéretnek a feltételét igyekeznénk betartani.„Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát; és ezek mind ráadásul megadatnak néktek” (Máté 6,33). Mi pedig minden mást szeretnénk az Istentől úgy, hogy közben az Ő országát nem akarjuk keresni, és emiatt sokszor nem is kapjuk meg azt, amiért imádkoztunk.

Az Úr bizonyságát adta, hogy velem van

Megtapasztaltam, hogy a nyomorúságok között is megdicsőítette magát az Úr, és bizonyságát adta annak, hogy velem van. Ha elutasítom a kemoterápiát, akkor nincsenek ezek a megtapasztalásaim. Úgy gondolom, hogy mivel nagyon ki voltam szomjazva az ő jelenlétére, és nem találtam meg a hozzá visszavezető utat, nekem erre a megpróbáltatásra szükségem volt. Abból az Igéből, hogy: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg” (Ézs 43), megértettem, hogy Istennek nem az az elsőrendű célja velünk, hogy gondok, problémák, betegségek nélkül éljük hedonista életünket, majd száz éves korunkban egy elalvás után a mennyországban ébredjünk. Történhet így, ilyen mesebelien és fájdalommentesen is, de ez nagyon ritka. Meg kell értenünk, hogy Isten terve az, hogy Jézus Krisztust kövessük, az Ő országát keressük, és hogy az Ő hasonlatosságára formálódjunk, amire nem neki van szüksége, hanem nekünk. Eközben, ehhez pedig olykor lelki tisztulási folyamatokon kell keresztül mennünk, amelyek formálják, megerősítik, megedzik a hitünket, és az Úrral való élő kapcsolatunkat munkálják. Mindeközben „a vízen” vagy „a tűzön való átmenetel” közben is tartja az ő ígéretét, miszerint: „…én veled vagyok”.

A család az egyik keresztfiúkkal

Bízom abban, hogy meggyógyultam

Mit mutat a jövő? Sajnos a tapasztalatok mutatják, hogy a preventív, megelőző kezelések ellenére is kiújulhat a betegség, azonban én ezzel gondolati szinten nem foglalkozom. Háromhavonta ellenőrzésekre járok, és – az Úrnak hála – tünetmentes vagyok. Én úgy gondolom, hogy meggyógyultam, és bízom abban, hogy ez az Úr kegyelméből így is marad.

Reformata, Iski Ibolya

Fotó: családi fotóalbum

A bizonyságtétel első része itt olvasható.