Vágfarkasdon hálát adtak a megújult templomért

2013. október 15., kedd

Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a 230 éves templomukért és annak felújításáért október 13-án Vágfarkasdon. 


Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a 230 éves templomukért és annak felújításáért október 13-án Vágfarkasdon. Az alkalmon részt vett Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Dobai Sándor, a komáromi egyházmegye esperese, Csáky Pál volt miniszterelnök-helyettes, Biró Ágnes volt államtitkár, Iván Gyula vágfarkasdi polgármester, külföldi testvéregyházak és segélyszervezetek képviselői, illetve a környező települések polgármesterei és sok-sok érdeklődő helyből, ill. az egyházmegye gyülekezeteiből.

Ezután Erdélyi Pál református lelkész ismertette a vágfarkasdi gyülekezet egyháztörténeti múltját és a felújítási munkálatok legfontosabb mozzanatait. A község első református templomát az 1724-es árvíz semmitette meg és csak hatvan év elteltével építettek újat helyette, amelynek az alapkövét 1783. június 6-án helyezték el. A kőből és téglából épült templomot 1785 advent első vasárnapján szentelték fel. Azóta, 230 esztendeje hívogatja ez a templom a megfáradt embereket istentiszteletre. Az épület állaga a kilencvenes évek közepére olyannyira  megromlott, hogy a presbitérium úgy döntött, halaszthatatlan a mielőbbi felújítása. A templom fokozatosan – a gyülekezet anyagi lehetőségei szerint - újult meg. Kicserélték a toronysüveget, a tetőcserepeket, szigetelték a falakat, új padsorok kerültek a karzatra, új oszlopfőket alakítottak ki, álmennyezet került nemcsak a régi mennyezet alá, hanem a  karzat alatti részekre is,amelyekre új lámpasorokat erősítettek fel és kicserélték az ablakokat is.

A templom külső homlokzatán kicserélték a régi óraszámlapokat, új külső vakolatot kapott a templom és kijavították az ereszcsatornákat is. Két éve a templom külső vízelvezető rendszerét építettek ki, majd pedig egy hosszabb kerítést is emeltek a templom mögé.

A felújítási munkálatok 15 évig tartottak, és mintegy 85 ezer euróba kerültek. A kiadások fedezéséhez a hívek adakozásán kívül hozzájárultak a helyi és környékbeli vállalkozók. Pályázat útján nagyobb összegű állami támogatást is kaptak  Csáky Pál akkori miniszterelnök-helyettes és Biró Ágnes volt kulturális államtitkárnak köszönhetően.  A helyi önkormányzat is hozzájárult a költségek fedezéséhez.

A hálaadó istentisztelet rövid kultúrműsorral és a nemzeti himnusz eléneklésével zárult, amit szeretetvendégség követett a templomudvarban felállított sátor alatt és a helyi kultúrházban.

Vágfarkasdon a legutóbbi népszámlálás alapján 1024-en vallották magukat reformátusnak, az egyházközséghez 700 tartoznak, beleértve a gyermekeket is.


események továbbiak →