Kapcsolódás szeretettel és az ige átadása

Bár a gyermektábor csak kilenc órakor kezdődik, a résztvevők már fél nyolc után a parókia ajtaja előtt várakoznak a bebocsátásra. Miután megkapják a nyakba akasztható névjegyet, útjuk az udvarra vezet, ahol a fiúk futballoznak, a lányok pedig kézműveskednek. Az egyik asztalnál Hoffmann Emese agyagozik a korán érkezőkkel: különféle alakzatokat készítenek, némelyikbe mintákat is nyomdáznak. Amikor a tárgyak és az idei téma kapcsolatáról kérdezzük, frappánsan így felel:

„Ezek a kis munkák szorosan kötődhetnek a bibliai elbeszélésekhez. A célunk idén az, hogy a kicsik megtanuljanak állhatatosnak lenni, kitartsanak, és megértsék, milyen irgalmas a mi Istenünk. Ez az együttműködés és a közösség ereje az, ami a fiatalokat is előreviszi.”

Mint mondja, már nagyon régóta vezet foglalkozásokat, de más egyházközségben. Idén először kérték fel, hogy a helyi gyülekezetben is kézműveskedjen, ő pedig nagy örömmel mondott igent a megkeresésre.

„A szeretetet leginkább a jelenlétünkkel tudjuk átadni nekik: az odafigyeléssel, a beszélgetésekkel és azzal, hogy valóban megismerjük őket. Nem is maga a kreatív feladat a legfontosabb, hanem az, hogyan vagyunk jelen közöttük. Szeretettel kapcsolódunk és játszunk velük. Ha kiépül a bizalmi kötelék, a gyermek is sokkal felszabadultabban és boldogan érkezik hozzánk.”

Szerdai látogatásunk alkalmával éppen ő tartotta a templomban az aznapi tanítást, amely a teveszőrruhát viselő Keresztelő Jánosról szólt, aki a pusztában kezdte meg szolgálatát, ahol bűnbánatot, megtérést hirdetett.

„A történet legfőbb üzenete, hogy a saját erőnkből képtelenek vagyunk megváltozni, éppen ezért van szükségünk a Megváltóra. Őáltala nyerünk szabadulást a bűneinkből, mert kifizette azok árát. Ha ezt hittel elfogadjuk, örök életünk van, és Krisztus segít abban, hogy képesek legyünk másként élni: ne a bűn szavára, hanem az isteni útmutatásra hallgassunk.

János a pusztában, mint kiáltó szó készítette elő az Úr útját, hirdetve, hogy elközelített a mennyek országa. Ezt az üzenetet mindig az adott korosztály nyelvén kell átadni. Hajlandóak vagyunk azt hinni, hogy a legkisebbek még nem fogják fel a mélyebb lelki tartalmakat, de a valóságban rendkívül nyitottak. Jó látni, hogy érdeklődnek, kérdeznek, és valóban megérinti őket az, amit hallanak” – foglalja össze a Keresztelő Jánosról szóló üzenetet.

Hozzáteszi, hogy legfőbb küldetésük a gyermekeket Jézushoz vezetni. „Lényeges, hogy megérezzék, mi az igazi szeretet. Óriási szükség van erre a mai világban, ahol rengeteg olyan hatás éri őket, ami romboló. Fontos, hogy az ő kis lelküket az a tudat erősítse: létezik Isten, aki a tiszta szeretet forrása.”

Igét hirdetni a gyerekeknek

„A legfőbb célunk az, hogy hirdessük az Igét a gyermekeknek, és a bibliai történeteken keresztül közelebbről is megismerkedjenek Isten szavával“ – mondja az esemény kapcsán Izsmán Adél gyógypedagógusi végzettségű lelkészfeleség. Még 2017-ben indították el az első táborukat Örömhír címmel.

Azóta minden évben folyamatosan megszervezik, sőt, még a Covid-időszak alatt is készültek foglalkozásokkal a legkisebbek számára. Az utóbbi négy évben az ifjúságnak is terveznek nyáron ötnapos alkalmakat. A helyszín adta keretek miatt legfeljebb harminc fiatal fogadását tudják felelősséggel vállalni. Adél nem titkolja, hogy jóval nagyobb volt idén az érdeklődés, mint amennyi gyermeket fogadni tudtak az öt nap folyamán, az adottságok miatt sajnos számos jelentkezést el kellett utasítaniuk.

Adél meggyőződéssel vallja, hogy azok az értékek, a tudás, a hit és az Istennel való személyes kapcsolat, amelyek ilyenkor beépülnek a kicsik szívébe, egy egész életre szólnak. Ezeket a korai éveket rendkívül meghatározónak tartja.

„Nekünk, hívő embereknek kulcsfontosságú feladatunk, hogy átadjuk mindazt, amit Istenről tudunk. Kislányként én magam is részt vettem a gyülekezet által szervezett alkalmakon, vasárnapi iskolába jártunk nővéremmel Libuša nénihez Nagymegyerre. Számomra az egy csodálatos, alapozó korszak volt. Az ott tanult igékre, énekekre és történetekre a mai napig emlékszem, és amikor az életben szükség van rá, Isten előhozza őket. Bízom benne, hogy a most nálunk lévő gyerekek szívében is mély gyökeret eresztenek az itt hallott tanítások.”

Az ipolysági gyermektábor témáját általában a gyermekmissziós anyag adja, s idén a Túlélőtábor címűre esett a választás. A legkisebbek az öt nap folyamán Keresztelő János életével ismerkedtek meg, mindezt egy kalandos keretrendszerbe ágyazva.

Zakariásnak és Erzsébetnek emberileg nézve már nem lehetett gyermekük, Isten azonban irgalmas volt hozzájuk, és szeretetéből megajándékozta őket. Azonban nemcsak rajtuk könyörült meg, hanem rajtunk is, hiszen János az Úr Jézus útkészítője volt, aki később Isten országának titkaiba avatta be az embereket, magára vette a bűneinket, és elvégezte a megváltás munkáját. Ennek köszönhetően nem kell a kárhozatba jutnunk, hanem a mennyek országába kerülhetünk az Ő szeretete, kegyelme és váltsághalála által.

 

Kételkedésből sikertörténet

„Tizennyolc éves koromig vallásos életet éltem, majd megismertem az Úr Jézus Krisztust, aki teljesen megváltoztatta az életemet. Szívem vágya, hogy a táborba érkező és Jézusról halló gyermekek igazán megismerjék Őt. Ha valaki fiatalon talál rá a Megváltóra, akkor egy biztos alapot kap egész életére“ – mondja bevezetőjében Izsmán Jónás lelkipásztor, aki 2004 óta pásztorolja az ipolysági gyülekezetet, és éveken át szervezte a Barsi Református Egyházmegye nyári táborait. Mivel a közösségben nagyon kevés a gyermek, kezdetben nem is gondolkodtak azon, hogy programot készítsenek a nyár folyamán a gyerekeknek. Azonban amikor megszületett az első, majd a második és a harmadik csemetéjük, és az óvodában szoros barátságok alakultak ki, a felesége azzal az ötlettel állt elő: vágjanak bele a megvalósításba.

„Be kell vallanom, egy kicsit kételkedtem. Tudtam, hány apróság van nálunk, és úgy számoltam, legfeljebb ketten-hárman jelentkeznének. Nem gondoltam arra, hogy az óvodás társak révén mások is eljönnének. Végül az első alkalom teljesen teltházas lett.”

Izsmán Adél, a feleség hozzáteszi, hogy a nővére, Somogyi Emese akkoriban költözött Ipolyságra, s miután részt vett egy gyermekmissziói vezetőképzésen, mindketten szívvel-lélekkel buzdították Jónást, hogy vágjanak bele a munkába. „Hála Istennek, az idő azt igazolta, hogy hatalmas erre az igény. A létszám minden esztendőben rendkívül gyorsan betelik, és a résztvevők többsége hűségesen visszatér hozzánk; van, aki már a hetedik-nyolcadik alkalommal tart velünk. Nagyon jók a szülői visszajelzések, a fiatalok egyszerűen szeretnek itt lenni. A legnagyobb reménységünk mégis az, hogy Isten jelenlétét is megérezhetik, és valójában Vele találkoznak ezekben a napokban.”

Nyitott kapuk minden felekezet előtt

A gyülekezeti napközi táborba jelentkezők zöme ipolysági, de a környező településekről is szép számmal érkeznek gyermekek. Felekezeti megoszlás szerint a résztvevő reformátusok mellett a többségük római katolikus vallású, illetve olyanok, akik a helyi alapiskolában református hittanra járnak.

„A szülők bizonyára hálásak azért is, hogy a nyári szünidőben egy megfizethető, biztonságos és tartalmas programot tudnak biztosítani a csemetéiknek. Amikor eljönnek ide, látják, hogy a fiuk vagy lányuk jól érzi magát, örömmel megy haza, és boldogan mesél az élményeiről. Ennek gyorsan híre megy a városban, így a következő évben már barátokat, ismerősöket is hoznak magukkal.

Én pedig őszintén bízom abban, hogy a családok számára az is valódi értékkel bír, hogy a legkisebbek Istenről hallhatnak nálunk. Remélem, hogy végső soron ez a legfőbb ok, amiért ránk bízzák őket” – fogalmazza meg Izsmán Adél.

Gyülekezeti összefogás

A tábor zökkenőmentes megvalósulása a református közösség önkénteseinek köszönhető. Adél hálát ad az Úrnak azért, mert férjével ketten nehezen tudnák ellátni a szolgálatot az öt nap folyamán a gyerekek között.

„Őszinte köszönettel tartozunk minden egyes munkatársnak, hiszen ezek az alkalmak kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyülekezet összefogjon egy jó cél érdekében. Ilyenkor mindig jó hangulatú légkör alakul ki közöttünk, közelebb kerülünk egymáshoz, és több időnk jut a mélyebb beszélgetésekre. Rengeteg segítséget kapunk azoktól is, akik nem a jelenlétükkel, hanem egyéb felajánlásokkal járulnak hozzá a sikerhez: volt, aki az összes gyereket meghívta egy fagylaltra, más a helyi múzeumba invitált bennünket egy bemutatóra. Emellett a délutáni órákban, amikorra már elfáradunk, az asszonyok sietnek a segítségünkre a takarításban, ami szintén hatalmas könnyebbséget jelent.”

A bevezető kézműves-foglalkozás után a segítők közösen imádkoznak a napért, majd a templomban folytatódik a program. A tábori zenekar adja meg az alaphangot a közös énekléshez, amely során felelevenítik az előző napokban vett énekeket, valamint újat is elsajátítanak.

Az igei üzenet előtt Jónás és Adél mindig előad egy rövid, mókás bábjelenetet. Ottjártunkkor a plüssből készült liba és a teve éppen valahová tartottak, ám a teve állandóan azt kérdezgette – mint általában a kisgyermekek –, hogy mikor érnek már oda. Később, mivel nem akart a libával tartani, egy rövidebb úton szeretett volna továbbhaladni, végül azonban pórul járt. A kicsik a templomban bemutatott vidám jeleneten sokat kacagtak, de nagyon figyeltek az új bibliai tanításra és annak üzenetére is. Az aprólékosan megmagyarázott, mozgással kísért aranymondást is igyekeztek minél hamarabb elsajátítani.

A parókia és a templom épületegyüttesét szürke, rideg betonkerítés veszi körül. Azonban feltűnik, hogy fehér krétával írott szövegek csábítják a nézelődőt az olvasásra, amelyeket rajzokkal tettek izgalmassá. Adél meséli el ennek történetét. Az első alkalommal fehér krétával felírták a kerítésre a vezérigét, a gyerekek pedig kidíszítették. A következő évtől kezdve szinte hagyománnyá vált az aktuális igék felírása. 2017 óta az összes év mottója olvasható itt, így lassan be is telik a teljes falfelület.

„Az igéken keresztül jó visszaemlékezni ezekre az együttlétekre. Van, hogy kimegyek az udvarra, újra elolvasom őket, és erőt merítek belőlük. Például abból, hogy ne félj, csak higgy, vagy hogy nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Minden évben tavasszal újra átírom krétával a szövegeket és átrajzolom a hozzájuk tartozó illusztrációkat, hogy megmaradjanak, így emlékezve a múltra és az ott átélt élményekre.”

A tábor egyik fiatal segítője Izsmán Lídia, a lelkipásztor legidősebb lánya, aki a helyi Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola tanulója, szeptembertől kilencedikes. Mivel a korából adódóan már kinőtte a gyerektáborokat, tavaly kérték fel először erre a feladatra, ő pedig örömmel mondott igent.

„Szívesen segítek a kicsiknek, mert nagyon kedvesek, és jó látni, ahogy a sok csillogó szempár felnéz rám. A legkisebbek csoportját kaptam meg, de emellett besegítek a kézműves-foglalkozásokba és minden egyéb feladatba, ahol éppen szükség van rám. A templomban elhangzott tanításokat igyekszem újra átvenni velük a csoportos beszélgetések alatt, hogy megértsék: ezek valóságos események, nem pedig kitalált mesék. A kicsiknek még élénk a fantáziájuk, így fogékonyak a csodákra, mélyen átélik az elhangzott bibliai elbeszéléseket. Lelkészgyerekként eddig minden évben jelen voltam. Remek lehetőség ez az új kapcsolatok építésére, mára szinte a teljes csapatot ismerem. Szerintem nagyon értékesek ezek az alkalmak.”

A 25 éves, végzős állatorvostanhallgató, Jakab Napsugár segítőként ugyancsak rendszeres visszatérője az ipolysági gyülekezeti táboroknak. Mint mondja, ennek két fő oka van: a gyermekek iránti szeretete, valamint a vágy, hogy közelebb vezesse őket Istenhez. Fiatalabb korában ő maga is résztvevőként élte át ezeket a nyarakat, és mindig nagy örömmel jött.

„Nálunk otthon nem tabutéma a hit, de úgy gondolom, sok családban ez nem ilyen természetes, és nem mindenhol beszélnek róla. Ezért is tartom fontosnak, hogy a gyerekek halljanak Istenről; nagyszerű dolog elvetni a jó magot, az örömhírt közöttük. Ennek a magvetésnek az eredményét talán csak a későbbiekben fogjuk látni. Az üzenetet igyekszünk a korosztályuknak leginkább befogadható módon átadni. Mindent úgy mesélünk és magyarázunk el, hogy az az ő nyelvezetükhöz igazodjon, és könnyen érthető legyen számukra. Mindig nagy öröm, amikor érdeklődnek az elhangzott történetekkel kapcsolatban. A csoportbeszélgetéseken én is faggatom őket, mert kíváncsi vagyok arra, mennyire figyeltek, és mit jegyeztek meg a hallottakból.”

Feladatai közé tartozik a csoportvezetés, a játékok megszervezése, a gyermekek felügyelete, és ami a legfontosabb: Isten felé terelni őket. „Nagyon fontos az itteni légkör, hogy a gyerekek érezzék: ez valóban egy keresztyén közösség, ahol szeretve és elfogadva vannak, és bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatnak hozzánk.”

Stevcat István húsz évvel ezelőtt csatlakozott a gyülekezethez. Korábban, amíg dolgozott, szabadságot kellett igényelnie, így csupán egy-egy napot tudott a táborban eltölteni. „Örömmel fogadtam idén a felkérést, hiszen nagyon szeretem a kicsiket. Bár nekem nincs saját családom, hálás vagyok az Úrnak, hogy megadta a lehetőséget a gyermekek közötti szolgálatra. Úgy érzem, ők is szeretnek engem. A legnagyobbak csoportját bízták rám, őket terelgetem. Nem mindig könnyű úgy átadni a lelki üzenetet, hogy az valóban eljusson a szívükhöz. Azonban az életem során tapasztalt jó és rossz élmények, a saját megéléseim segítenek abban, hogy élő példát mutassak a számukra a békességről, a szeretetről és a megbocsátásról. Ez a legszebb küldetés, amit át kell adnunk a jövő nemzedékének: tiszteljék, szeressék és segítsék egymást.”

Ne bukjunk el, hanem valódi, teljes életet éljünk

Somogyi Emese – Izsmán Adél nővére – három gyermekével, köztük egy egyéves kisbabával érkezett az ipolysági gyülekezetbe. Ő a rendezvény egyik fő motorja, aki 2017 óta szinte minden évben jelen van. Az idei program időpontját és témáját már tavasz végén rögzítették. Mint mondja, ekkor még a technikai és tárgyi feltételekre koncentrálnak, átgondolva a szükséges eszközöket. Ahogy közeledik a kezdés, a hangsúly a lelki készülődésre és az igemagyarázatokra tolódik: imában hordozzák a szolgálókat és a kicsiket egyaránt, kérve az Urat, hogy készítse fel a szíveket az üzenet befogadására.

„Az általam javasolt Túlélő tábor központi üzenete, hogy úgy haladjunk az életünk útján, hogy ne bukjunk el, hanem valódi, teljes életet éljünk. A végső túlélés azt jelenti, hogy amikor földi pályánk végére érünk, az ne a kárhozatba, hanem Istenhez vezessen minket. Az utunk során számtalan akadállyal és letérővel találkozunk. A gyerekekkel arra összpontosítunk, hogy ne tévedjenek el, hanem mindig Jézusra tekintsenek, és Ővele együtt győzzék le a nehézségeket” – magyarázza a mostani, ezen a címen megszervezett napközi együttlét lényegét.

Feladatai rendkívül sokrétűek: a templomi áhítat után felkínálja a közös imádság lehetőségét, kézműves-foglalkozásokat és sportjátékokat vezet, elkíséri a csoportokat az ebédhez, valamint az igei tanítás mellett az aranymondások elsajátításáért is felel.

„Idén kifejezetten nehezek a témához kapcsolódó aranymondások. Igyekszünk minden csatornán keresztül átadni őket: elmutogatjuk, hogy a kicsik hallják, lássák és mozgással is összekössék a szavakat. Mivel a szövegek sok régi kifejezést tartalmaznak, ezeket részletesen elmagyarázom, hogy közelebb hozzam a világukhoz. A cél az, hogy megértsék, és a szívükbe zárják az üzenetet. Az igyekezetet pontokkal is jutalmazzuk“ – teszi hozzá.

Elmeséli, hogy amikor Ipolyságra költözött, részt vett egy ökumenikus evangelizációs héten, amelyet a református templomban tartottak meg. Már az első naptól kezdve érezte, hogy Isten valamilyen feladatra hívja őt. Izgatottan várta, mi a terve vele. A legutolsó napon egy misszionárius, Michal Fraňo, a szlovákiai Detská misia (Gyermekmisszió) igazgatója szolgált, akitől éppen az érkezése pillanatában a következő hangzott el: keresik azt az embert, aki szeretne kiteljesedni a legkisebbek közötti szolgálatban, és ha valaki elhívást érez erre, azt külföldi képzésre küldik.

„Úgy értek engem a szavai, mintha az Úr egyenesen rám mutatott volna: itt vagy, ez az a feladat, amivel megbízlak, amire egész héten készítettelek. Azonnal jelentkeztem erre a küldetésre. A felkészítésre Erdélyben, Nagyszebenben került sor, ahol hat héten át, reggeltől estig szigorú keretek között tanítottak minket a gyermekmissziós munkára. Onnantól fogva már egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy hol van a helyem” – fogalmazott Emese.

A templomi együttlét után egy kis szünet következett. Ekkor lehetőség nyílt a szabad játékra, valamint arra is, hogy akik szerettek volna, közösen vagy külön imádkozzanak. Ezután korosztály szerinti csoportokban beszélték meg az elhangzottakat, illetve a programhoz készült füzet feladataival mélyítették el a hallott tanításokat. Ebéd után, a tábor témájához kapcsolódóan, különböző gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk a túlélés jegyében. Hétfőn tüzet gyújtottak a csapatok, kedden pedig nagyítóval kerestek bogarakat az udvaron. Szerdán a napi próbát elhalasztották, mivel két születésnapot is megünnepeltek.

Az idei Túlélő tábor is bebizonyította, hogy Isten munkájához nincs szükség hatalmas tömegekre – egy maroknyi, de szívvel-lélekkel szolgáló gyülekezet is képes csodát teremteni a gyermekek életében. A krétával rajzolt igék idővel talán lekopnak a parókia betonkerítéséről, de az örömhír magvai, amelyeket a segítők elvetettek a kicsik szívében, egy életen át elkísérik őket, védelmet és biztos alapot nyújtva a mindennapok viharaiban.

Kép és szöveg: Iski Ibolya