Naprágyon tartotta meg tavaszi közgyűlését a gömöri egyházmegye
2013. május 20., hétfőA Gömöri Református Egyházmegyében május elsején Naprágyon tartották meg az idei évi tavaszi közgyűlést, melynek fő pontját az esperes elmúlt évről szóló jelentése tette ki. A közgyűlésen részt vett Fazekas László püspök is.
Az alkalom a református templomban kezdődött Agócsné Galgóczy Tímea balogiványi segédlelkész igeszolgálatával. A helyi gyülekezet történelmi múltjával Dr. Rákos Lóránt lelkipásztor ismertette meg a jelenlévőket. Az egyházmegye küldötteit Fazekas László püspök is köszöntötte.
A templomi istentisztelet után a helyi kultúrházban folytatódott az egyházmegyei közgyűlés. A határozatképesség megállapítása és a jegyzőkönyv hitelesítőinek a megválasztása után az egyházmegye esperese Nagy Ákos Róbert értékelte az elmúlt évet és adott tájékoztatást a 2012-es év történéseiről. Jelentését a gyülekezetek és az egyházmegye elmúlt évi életéből, eseményeiből készült fényképek vetítésével tett szemléletesebbé.A közgyűlés alkotó tagjai elfogadták az egyházmegye elmúlt évi gazdálkodásáról szóló jelentést is, illetve jóváhagyták több gyülekezetnek a presbitériumok létszámának megváltoztatására vonatkozó kérelmét.A közgyűlésen is jelen lévő Fazekas László püspök beszámolt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat érintő aktuális kérdésekről.
Alkalom szeretetvendégséggel zárult.