„Ez az a nap, mit az Úr szerzett…” – Kórustalálkozó Felsővályban
2026. szeptember 23., szerdaHálatelt szívvel tekint vissza a vály-völgyi közösség a Gömöri Református Egyházmegye huszonharmadik kórustalálkozójára, amelyet a Császár-dombon található, XI. századi gyökerekkel rendelkező templomban élhetett meg szeptember második hétvégéjén.
![]()
A történet egy évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a vály-völgyi közösség az Otrokocson megtartott kórustalálkozón hosszú idő után – szívük egyszerűségével és szerény képességeikhez mérten, mégis Isten gazdag áldásával – részt vehetett. Már ott, abban az éneklő közösségben elhatározták: bátorkodnak jelentkezni, és otthont adnak a következő évi alkalomnak.
Így adatott meg, hogy idén, szeptember 13-án a felsővályi református templomba hívogatták a Gömöri Református Egyházmegye Kórustalálkozójának résztvevőit. A napot áldott készülődés előzte meg a vendéglátó egyházközség részéről. A gömöri egyházmegye kórustalálkozójára jelentkező mind a tizenegy gyülekezeti kórus és a meghívott három közül egy világi kórus tette jelenlétével magasztosabbá és felemelőbbé az ünneppé formálódott alkalmat.
A kórustagokkal és érdeklődőkkel szép számban megtelt templomban a jelenlévőkelt Molnár Miklós, a Vály-völgyben szolgáló lelkész köszöntötte. Rövid áhítatában kiemelte a közös éneklés – „Ez az a nap, … mit az Úr szerzett…” – üzenetét, valamint a Zsid 13,1–2 igeszakasz útravalóját, utalva a testvéri szeretetre és a vendégszeretet fontosságára. Kihangsúlyozta, hogy ez az alkalom nemcsak a zenei hangok, hanem a szívek áldott találkozása is, ahol megélhetjük a vendégszeretet közösségformáló erejét.
Az egybegyűlteket köszöntötte Nagy Ákos Róbert esperes, valamint az egyházmegye gondnoka, Madarász Béla, akik megköszönték a kórusok részvételét, az odaszánt felkészülést, valamint azt a befogadó szeretetet, amellyel a Vály-völgy kicsiny közösségei várták a vendégeket.
A bevezető gondolatok után a kórusok és énekkarok szívből és lélekből fakadó bizonyságtételei hangzottak el: a csoportok két-három zeneművet szólaltattak meg egy- és többszólamban, megannyi zenei stílust felvonultatva.
a rimaszombati egyházközség kórusa
A kórustalálkozó a vály-völgyi vegyes kórussal indult, őket a Turócz-mente Pacsirta kórus követte. Serkéről két csapat is érkezett: a férfi- és a női kórus, utánuk a tornaljai gyülekezet vegyes karától csendültek fel a lelki énekek.
Hanváról a Tompa Mihály énekkar, Rimaszombatból az egyházközség kórusa, a simonyi-feledi gyülekezetet pedig a Barka kórus képviselte. De hangzott az ének a rimaszécsi gyülekezet kórusának, a csoltói éneklőcsoport és a nagybalogi gyülekezet kórusának előadásában is.
a nagybalogi gyülekezet kórusa
Külön öröm volt hallani az első ízben részt vevő énekkarok bemutatkozását: a már említett serkei női kórust, a csoltói dicsőítő csapatot, valamint a meghívást elfogadó tornaljai Andante Kórus. Minden egyes kórus szolgálata építően hatott a jelenlévőkre, akiket a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zenei osztályának nevében Szarvas Erzsébet rimajánosi lelkipásztor köszöntött.
A vendégfogadó közösség a szolgálattevő kórusokat és énekkarokat emléklappal és a Csank Tímea détéri keramikus által készített gyönyörű kerámia emlékplakettel ajándékozta meg, így téve maradandóvá az alkalmat a résztvevők számára.
Szívet felemelő és magasztos pillanat volt a közös éneklés is. A közösség megmutathatta, milyen lelki erőt hordoz magában külön-külön és együtt a női és férfi hang. Az örömérzést tovább fokozta, hogy a helyi református templom orgonája is fenségesen megszólalhatott, köszönethetően Szőkéné Orémus Zsuzsanna harmaci lelkipásztornak, aki az alkalom kántoraként végzett szolgálatával még méltóbbá tette Isten dicséretét.
a tornaljai gyülekezet vegyes kara
A templomi alkalmat követően – a közös összefogásnak köszönhetően – szeretetvendégséggel folytatódott a nap a helyi kultúrházban. A gyönyörűen megterített asztalok mellett a kórusok tagjai megélhették az együtt töltött idő örömét. A finom étkek, a helyben sütött rétesek illata, az édes és sós ízek forgatagában mindannyian megtapasztalhatták a mondás igazságát: sok jó ember kis helyen is elfér!
„Hálát adunk Istennek ezért az alkalomért, and köszönet mindazoknak, akik a készülődésben vagy a részvételben részesei lettek a 23. Gömöri Református Egyházmegyei Kórustalálkozónak itt, a Vály-völgyben, Felsővályban! Köszönjük a polgármester uraknak, a segítőkész fiataloknak, asszonyoknak és férfiaknak, akik hozzájárulásukkal lehetővé tették, hogy méltán érezhessük: ez valóban az a nap volt, amit az Úr szerzett! SDG!” – fogalmazott Molnár Miklós, a vendéglátó közösség lelkésze.
A kórustalálkozóról készült képek itt tekinthetőek meg.
Reformata, II, MM
Kép: Szarvas László
