A közgyűlés meghívott vendégei

Milyen konkrét céllal érkezett a meghívás a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számára a Koreai Presbiteriánus Egyháztól, és miért éppen most, a közgyűlésük idejére időzítették a látogatást?

– Pozsonyban már több mint húsz éve működik egy koreai református gyülekezet. Amikor a nagy koreai cégek Szlovákiába települtek, a Koreai Presbiteriánus Egyház jónak látta itt egy missziói gyülekezet létrehozását. Idén januárban ünnepeltük ennek a közösségnek a húszéves évfordulóját, amely alkalomból Pozsonyban egy háladó istentiszteletet is tartottunk.

Egyházunknak nagyon jó a viszonya ezzel a pozsonyi közösséggel, köszönhetően a lelkészüknek, Park Sungkonnak, aki kitűnő kapcsolatot ápol a református egyház lelkészi karával is. 2004-ben érkezett Szlovákiába; először Komáromban telepedett le a családjával, később költözött Pozsonyba, hogy hatékonyabban erősítse a koreai közösséget. Végül 2014-ben az ő munkájának is köszönhetően zsinatunk jóváhagyta, hogy a Pozsonyi Koreai Református Gyülekezet egyházunk részévé válhasson missziói gyülekezetként. Sungkon Park a két évtizeddel ezelőtti érkezése óta szinte teljesen beépült a lelkészi közösségbe: rendszeresen részt vesz az országos lelkésztovábbképzőkön, már szépen beszéli a magyar nyelvet, és az idei akadémiai évtől missziológiát tanít a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán.

A Koreai Presbiteriánus Egyházzal való kiváló együttműködésünk nem új keletű, hiszen korábban is érkeztek már tőlük meghívások, amelyek révén egyházunk több vezetője is ellátogatott Koreába. Elsőként Fazekas László korábbi püspök tette tiszteletét, majd Molnár Árpád püspöki titkár és Ján Semjan szlovák püspökhelyettes más koreai presbiteriánus egyházak meghívására érkeztek az országba. Legutóbb pedig Palcsó Attila külügyekkel megbízott egyházi titkár járt náluk. A két egyház kapcsolata tehát már több évtizedes múltra tekint vissza.

A mostani meghívás egyrészt a meglévő szálak megerősítését szolgálta, másrészt a találkozó nemzetközi jellegét mutatta, hogy Európa mellett Észak-Amerikából, Ázsiából, sőt Afrikából is érkeztek keresztény közösségek képviselői.

A közgyűlés 1600 küldötte

A rendezvény különlegessége abban rejlett, hogy bár a közgyűlésen mintegy 23 különböző egyházi közösség küldötte vett részt díszvendégként, a Koreai Presbiteriánus Egyház és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ekkor írt alá első alkalommal együttműködési memorandumot. Az ukrajnai háború károsultjainak támogatásával kapcsolatban pedig három egyházi közösséggel született megállapodás: a Magyarországi Református Egyházzal, a csehországi Csehtestvérek Evangélikus Egyházzal, valamint a mi egyházunkkal, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal.

A koreai útjára a Pozsonyi Koreai Református Gyülekezet alapítója, Sungkon Park lelkipásztor is elkísérte Önt. Milyen szerepe volt neki abban, hogy ez a magas szintű látogatás megvalósulhasson?

– A tiszteletes úr volt az egész utazás motorja. Szívvel-lélekkel támogatta és szorgalmazta, hogy ez a látogatás létrejöjjön. Minden kaput megmozgatott és mindent megtett azért, hogy a koreai testvéregyházzal elmélyítsük és szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat – valójában az ő áldozatos munkájának köszönhetjük ezt a rendkívüli utat.

Szeptember 14-én Szöulban együttműködési nyilatkozatot (Memorandumot) írtak alá. Pontosan mit tartalmaz ez a dokumentum, és a két egyház között több évtizede fennálló kitűnő kapcsolathoz képest milyen előrelépést jelent ez?

– Hivatalos szerződés vagy memorandum mindeddig nem létezett a két egyház között, így ez a dokumentum egy fontos mérföldkő, egyfajta keretszerződés. Nem kell benne merev, konkrét előírásokat keresni arra vonatkozóan, hogyan éljük meg a mindennapokban ezt a testvérkapcsolatot, de szinte minden területen szabad kezet és lehetőséget ad nekünk.

Park Sungkon, a Pozsonyi Koreai Református Gyülekezet lelkipásztora, Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Dr. Sangdo Choi, a Koreai Presbiteriánus Egyház főtitkára és Lyu Seonghwan, a Koreai Presbiteriánus Egyház diakóniájának a vezetője

Elsősorban a meglévő bizalom és a jó viszony hivatalos megerősítése ez. Bízom benne, hogy ez a keretmegállapodás egy valóban élő kapcsolatot alapoz meg és visz tovább.

Konkrétan a missziói együttműködésre, a diakóniai szolgálat megerősítésére gondolok, a teológiai intézmények közötti együttműködésre, és olyan külkapcsolatok kiépítésére, amelyek mind a koreai, mind a szlovákiai református közösség javát és épülését szolgálják.

Annak ellenére, hogy – mint említette – ez egy keretszerződés, születnek-e már konkrét megállapodások a két egyház között? Várható-e például lelkész- vagy teológushallgató-csereprogram, missziói munkatársak cseréje, esetleg olyan közös projektek, mint a cigánymisszió?

– Ezen a téren elsősorban alulról jövő kezdeményezésekre számítunk: szeretnénk, ha az egyházunkban jelenleg is működő munkaterületek képviselői töltenék meg tartalommal a kereteket. Nagyon örülnénk például annak, ha a teológusok között is kialakulna egy szorosabb kapcsolattartás. Bár Sungkon Park tiszteletes úr révén a komáromi teológiai oktatásunk már most is kiváló szakmai kapcsolatokat ápol a koreai féllel, nagyszerű lenne, ha ez a tudományos és hitéleti együttműködés közvetlenül a diákok szintjére is eljutna. Ez hatalmas lehetőséget adna nekik a fejlődésre és a továbblépésre.

Valójában számtalan területen elképzelhető az együttműködés; a hivatalos keretek immár adottak és nyitottak. Jó lenne, ha a mi egyházunkon belül aktívan elkezdenénk foglalkozni ezekkel a lehetőségekkel. Részemről azt látom, hogy mindannyian elkötelezettek és nyitottak vagyunk a keretszerződés tartalommal való megtöltésére.

A memorandum mellett egy másik, rendkívül fontos humanitárius megállapodás is született: a koreai testvérek egy hároméves program keretében támogatják a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja által kidolgozott, az ukrajnai háború szenvedőit segítő programot. Hogyan kell elképzelnünk ezt a támogatást a gyakorlatban, és milyen konkrét hozadéka lesz ennek a segélyprogramnak?

– Tudatosítanunk kell, hogy Dél-Korea a földgömb másik oldalán fekszik, mintegy 8 ezer kilométer választ el bennünket egymástól, a kapcsolattartást a modern elektronikus eszközök ma már nagyban megkönnyítik. Ez a hatalmas földrajzi távolság azért lényeges az ukrajnai háború vonatkozásában, mert ilyen messziről nem lehet olyan pontos rálátása senkinek a konkrét helyzetre, mint amilyennel mi, itt közép-európai keresztyén közösségekként rendelkezünk.

Park Sungkon, Géresi Róbert és Dr. Choi Sangdo főtitkár

Koreai testvéreink pontosan tudják, hogy egyházunk milyen hatalmas szolgálatot végzett a háború kitörése óta. Azonnal ott voltunk a határon, a gyülekezeteink megmozdultak: a határközeli szlovák és magyar egyházmegyék összefogtak, de még a legtávolabbi, pozsonyi egyházmegyénk is azonnal elindította a maga segélyprogramját. Ukrajnával határos országként közvetlen közelről éljük meg ezt a sajnálatos konfliktust. Több lelkésztársammal – köztük jómagam is – rendszeresen átjárunk a kárpátaljai területekre, hogy személyes jelenlétünkkel, igehirdetéssel erősítsük az ott maradókat, és saját szemünkkel tapasztaljuk meg a valóságot.

A koreai egyháznak pontos értesülései vannak arról, hogy a mi közösségünk már bizonyított a háború károsultjainak megsegítésében. Ez a tapasztalat adta meg azt a szilárd bizalmi alapot, amelyre építve – egyházunk diakóniájával együttműködve – kidolgoztak egy hároméves segélyprogramot. A megállapodás értelmében a támogatás első üteme már a mostani naptári évben megvalósul a koreai testvérek anyagi hozzájárulásával. Reménységünk szerint ez a segítségnyújtás a következő két naptári évben is folyamatos lesz, így az ő támogatásuk rajtunk, mint közvetítő csatornán keresztül jut el a rászorulókhoz.  

Géresi Róbert püspök három nyelven mondott áldást az ökumenikus istentisztelet végén

A közgyűlés keretében megtartott ökumenikus istentisztelet az Ön áldásával zárult. Milyen érzés volt egy ekkora közösség előtt állni? Volt-e lehetősége a látogatás során más gyülekezeteket is megismerni, esetleg máshol is szolgálni? A hivatalos programokon és a vendéglátókon kívül még kikkel találkozott vagy tárgyalt?

– Nagyon gazdag és sűrű hetet tölthettem Dél-Koreában. Az út első felét a Koreai Presbiteriánus Egyház többnapos közgyűlése tette ki, amelynek már a helyszíne és a professzionális lebonyolítása is mély benyomást tett rám. Annak ellenére, hogy elég sok tárgyalási pont került terítékre a több mint 1600 szavazati joggal rendelkező testület elé, irigylésre méltó hatékonysággal dolgoztak, és másodpercre pontosan be tudták tartani a maguk számára kijelölt időkeretet.

Ennek a zsinatnak az ökumenikus istentiszteletén több vendégegyház képviselőjét is felkérték szolgálatra. Néhányan imádsággal készültek, engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a záróáldást mondhattam el. Külön kérésükre – és utalva egyházunk kétnyelvűségére – az áldás végül három nyelven: magyarul, szlovákul és angolul hangzott el. Hálás vagyok az Úrnak, hogy Isten áldását közvetíthettem ebben a hatalmas közösségben.

Somang Remenyseg) presbiterianus gyülekezet temploma előtt

A hét második felében Szöulban és a főváros környékén a Koreai Presbiteriánus Egyházhoz tartozó gyülekezeteket látogattam meg. Az utolsó ott töltött napon, vasárnap pedig igét hirdettem az egyik főváros melletti közösség templomában. Fontosnak tartom kiemelni, hogy amikor ott azt a szót halljuk, hogy „gyülekezet”, a mi közép-európai fogalmainkhoz képest az teljesen mást jelent.

Dél-Koreában egyetlen gyülekezet létszáma felér egy egész itthoni egyházmegyével. Ott ugyanis olyan közösségekről beszélünk, amelyeknek 7, 12, sőt 14 ezer bejegyzett tagjuk van – és ez nem a teljes egyházra, hanem egyetlen egyházközségre értendő. Természetesen Dél-Koreában is sok kisebb gyülekezet működik. Szép számmal vannak 100 fő alatti közösségek, valamint olyan gyülekezetek is, amelyeknek 100–500 tagjuk van.

Jártam például egy 14 ezer tagot számláló gyülekezetben, ahol 26 lelkipásztor szolgál, és 33 adminisztratív alkalmazott segíti a közösség működését. Vasárnaponként öt istentiszteletet tartanak egymás után egy háromezer fő befogadására alkalmas templomkomplexumban. Ráadásul ezek a padsorok mind az öt alkalommal szinte zsúfolásig megtelnek. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy egy-egy templomban vasárnaponként 8-12 ezer hívő vesz részt az istentiszteleten. Számunkra ezek döbbenetes, szinte felfoghatatlan számok és arányok.

Somang presbiteriánus gyülekezet Hanwool női imacsoportja, akik minden csütörtökön a Szlovákiáért és Izraelért imádkoznak

Hatalmas élmény volt látni, hogy ezek a templomok egyben olyan közösségi terek is, amelyek a hatalmas gyülekezetnek nemcsak a pezsgő hitéletét, hanem a mindennapi együttlétét is biztosítják. Nagyon tanulságos volt szembesülni azzal, hogy a mi történelmi egyházainkhoz képest a Koreai Presbiteriánus Egyház rendkívül fiatal: a misszió ebben a térségben 1885-ben indult el és alig 140 év alatt oda fejlődött, hogy mára 2,2 millió tagot számlál. Ráadásul ezek a helyi gyülekezetek önállóan végeznek kiterjedt külmissziót, és szoros kapcsolatokat ápolnak afrikai és más ázsiai közösségekkel. Hatalmas, életre szóló hitélményt jelentett mindezt megtapasztalni és saját szememmel látni.

Melyek voltak a legmeghatározóbb benyomásai az országban?

– Dél-Korea egy rendkívül dinamikusan fejlődő, modern kelet-ázsiai állam. Pedig az ötvenes évek elején az Észak és Dél között zajló háború a világ legszegényebb országai közé süllyesztette ezt a gyönyörű régiót. A bombázások gyakorlatilag az egész koreai félszigetet romba döntötték, és ebből a totális megsemmisülésből kellett hatalmas erőfeszítéssel, szinte a semmiből egy új országot felépíteni: modern városokkal, településekkel, iparral, stabil gazdasággal, vagyis mindazzal, ami szükséges az élethez.

Géresi Róbert püspök a Gunpo presbiteriánus gyülekezet presbitériumával és lelkipasztorukkal, Kim Cheolwoonggal

Még él az a generáció, amelyik nemcsak megélte ezt a szörnyű háborút, hanem tevékenyen részt vett az újjáépítésben is. Ezeknek az embereknek a hozzáállása, a hite és a munkabírása egészen tiszteletre méltó.

Személyesen is megtapasztalhattam, hogy mennyire megbecsülik és szeretik a saját értékeiket. Büszkék arra, amit a koreai kultúra, az ipar és a technológia ad, beleértve akár az étkezést vagy a konyhaművészetet. Büszkék arra, ami az övék, megbecsülik, és igyekeznek azzal élni. Miközben a világra nyitott emberként elfogadnak minden mást is, a sajátjukat kivételesen tisztelik és megbecsülik.

Szeretik azt, ami hazai, ami koreai, és ha lehetőségük van, akkor ezeket előnyben részesítik. Az emberek nagyon segítőkészek, és egy irigylésre méltóan tiszta, fegyelmezett és rendezett országot hoztak létre. Nagy élmény volt számomra ezekkel a valóságokkal találkozni.

Igehirdetési szolgálat a Gunpo presbiteriánus gyülekezetben

Bár a koreai egyház növekedése és ereje példaértékű, a dél-koreai társadalom komoly kihívásokkal, teljesítménykényszerrel és elmagányosodással küzd, ami a fiatal generációkat is eléri. Hogyan próbál a Koreai Presbiteriánus Egyház választ adni ezekre a modern, 21. századi társadalmi problémákra, és van-e ebben közös pont a mi hazai kihívásainkkal?

– A dél-koreai társadalom is kénytelen szembesülni a demográfiai krízissel, jelesül azzal, hogy nagyon kevés gyermek születik: messze nem érik el azt a rátát, hogy egy nőre legalább egy gyermek jusson. Ez magával hozza a társadalom elöregedésének problémáját, ami a jövőben biztosan kihat majd az egyház életére is.

Én magam ennek a valóságával közvetlenül nem szembesültem az ott-tartózkodásom alatt, de úgy tudom, komolyan foglalkoznak ezekkel a kihívásokkal, hogy megoldást találjanak, és tovább tudjanak lépni.

Igehirdetési szolgálat a Gunpo presbiteriánus gyülekezet templomában

Azt viszont tapasztaltam, hogy a Koreai Egyház rendkívül nyitott a társadalmi kérdésekre. Nem egy bezárkózott világban élnek; pontosan tudják, mit jelent a vadkapitalizmus kíméletlen szellemisége az emberi életekben. Olyan missziót is működtetnek, amely kifejezetten a munkavállalók túlzott kihasználásának problémájára reflektál: a dolgozók oldalára állva, a szociális segítségnyújtást az igehirdetéssel összekötve karolják fel ezeket a nehéz társadalmi ügyeket.

Dél-Koreában a keresztyénség – és azon belül a presbiteriánus/református irányzat – rendkívül dinamikus, számbelileg is hatalmas tömegeket mozgat meg. Mit tanulhat a hazai, kisebbségi létben élő felvidéki egyház egy ilyen masszív, ázsiai egyházi közösségtől?

– Amikor az ottani testvérekkel beszélgettem, többször szóba hoztam azt a fájdalmas megosztottságot, amely a koreai nemzetet sújtja. Köztudott, hogy a félsziget északi részén mind a mai napig egy könyörtelen kommunista diktatúra, terror, valamint hatalmas, felfoghatatlan szegénység uralkodik.

A koreaiak kettéosztottsága sokszor téma nálunk, Közép-Európában is, hiszen az én generációm szintén megélte Európa kettészakítottságát. Élénken emlékszem, amikor az érettségi után Kisgéresből egyetemistaként Pozsonyba kerültem: csupán azért lifteztem fel az Új híd (akkor Szlovák Nemzeti Felkelés hídja) híres UFO kávézójába, mert úgy véltem, onnan ellátni egészen Bécsig. Akkor, a vasfüggöny árnyékában soha nem gondoltam volna, hogy azt a kerítést, amit Kelet- és Nyugat-Európa között felhúztak, valaha is átléphetem.

Park Sungkon, Géresi Róbert és  Kim Cheolwoong

Egy olyan világban nőttem fel én is, amely bezárt és kettéválasztott minket. Ez a bezártság és feszültség Szöulban is közvetlenül érzékelhető és tapasztalható. A dél-koreai keresztyének rendkívül sokat imádkoznak azért, hogy ez a megosztottság megszűnjön, és szilárd reménységük van arra vonatkozóan, hogy ez a nap el is jön. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy óriási, példaértékű kitartás van bennük és az ő hitükben.

Ott-tartózkodásom során részese voltam egy olyan demonstrációnak, amelyen a történelmi japán elnyomás ellen tüntettek. Minden szerdán, pontban déli 12 órakor a Japán Nagykövetség előtt demonstrálnak azért, hogy a szomszédos állam hivatalosan kérjen bocsánatot az elnyomás évei alatt meggyalázott, megerőszakolt koreai nők miatt. Japán ezt mindmáig nem tette meg, de a koreaiak évtizedek óta, fáradhatatlanul, minden áldott héten kivonulnak az utcára. Ezt látva önkéntelenül is feltettem magamnak a kérdést: vajon mi, felvidéki magyarok vagyunk-e ilyen állhatatosok, tudunk-e ilyen kitartóak lenni?

Bennünket is nagyon sok negatív hatás, történelmi trauma és igazságtalanság ért – nemcsak a 20. században, hanem azóta is. A kérdés az, hogy mi mennyire vagyunk kitartóak, vagy a mi nemzeti, közösségi témáink csak rövid ideig élnek bennünk? Sajnos sokszor hiányzik belőlünk az a szívós következetesség, amellyel a saját ügyeinket a végsőkig képviselnénk. Ez a rendíthetetlen nemzeti és lelki elszántság, amelyet Dél-Koreában tapasztaltam, mindannyiunk számára zsinórmértékül és követendő mintaként szolgálhat.

 Kim Seokran, Park Sungkon és Géresi Róbert

A dél-koreai társadalom teljes mértékben nyitott arra, hogy ez a megosztottság a két Korea között valamilyen módon véget érjen, és ezért állandóan imádkoznak is. Mindazonáltal azt látom, hogy az ő mindennapjaikban nem ez a politikai kérdés áll az első helyen, hanem Krisztus igéjének, az ő kegyelmének a hirdetése, megélése és gyakorlati megvalósítása.

Úgy képesek teljes erővel az evangélium szolgálatára fókuszálni, hogy közben mélyen magukban hordozzák a nép kettéosztottságának minden keserűségét.

Ebből a szempontból valóban sok hasonlóság van a magyar református létforma és a koreai presbiteriánus kegyesség között, hiszen ahogyan a kárpát-medencei magyarság is történelmi és politikai széttagoltságban él, úgy ők is nagyon hasonló sorsot tapasztalnak meg. Van azonban egy hatalmas, lényegi különbség: Észak-Korea egy végletesen, hermetikusan zárt ország. A két állam között a minimális kapcsolattartás lehetősége is szinte teljesen hiányzik.

Nálunk szerencsére nem ez a helyzet; mi bármikor autóba ülhetünk, hogy elutazzunk erdélyi, kárpátaljai vagy délvidéki barátainkhoz, testvéreinkhez. Koreában viszont a határátlépés jelenleg a lehetetlenség kategóriájába tartozik. Ez a rideg valóság még inkább megnehezíti a dél-koreaiak helyzetét és az északi részen élő testvéreikhez vezető utat, hiszen a saját nemzetük jelentős részével való kapcsolattartásuk így szinte a nullával egyenlő.

A külföldi vendégek egyik csoportja a Changgyeonggung királyi palota előtt

A beszélgetésünk elején említettük, hogy a Koreai Presbiteriánus Egyház támogatja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szolgálatát. De mi az az egyedi, sajátos érték, amit a felvidéki magyar reformátusok tudnak nyújtani a koreai testvéreknek? Van-e egyáltalán ilyen?

– Úgy gondolom, a legfontosabb, amit adhatunk, hogy imádkozunk egymásért. Személyes tapasztalatom, hogy minket, a világ másik oldalán élő reformátusokat a koreaiak valódi testvérként tartanak számon. Fontos tudatosítanunk és belátnunk, hogy a földgömb túlsó felén, egy teljesen más népben és kultúrában olyan hitbeli testvéreink vannak, akikkel ugyanazt az igét hirdetjük, ugyanazokkal a sákramentumokkal élünk, és ugyanúgy Krisztus kegyelmét hirdetjük ebben a teremtett világban. Abban, hogy Koreában a keresztyén, református hit ilyen erővel és súllyal van jelen, abban a krisztusi missziói parancsolatnak a megvalósulását látom.

Ezért tartom elengedhetetlennek, hogy tudjunk egymásról, hordozzuk egymást imádságban, és aktívan keressük a közös szolgálat lehetőségeit. A földrajzi távolság közöttünk óriási, az áthidalása pedig nem egyszerű és nem is olcsó feladat. Ugyanakkor a világ gyorsan változik, és az internet, valamint a modern kommunikáció számtalan új kaput nyit meg előttünk. Meggyőződésem, hogy van lehetőség a közös szolgálat megerősítésére. Ezáltal mi is közelebbről láthatjuk az ő bizonyságtételüket, és ők is megismerhetik a mi örömeinket, küzdelmeinket és szolgálatunk teljességét.

Park Sungkon, Kim Seokran és Géresi Róbert

Egy ilyen intenzív, spirituálisan és kulturálisan is teljesen más közegben történt látogatás után hogyan tért haza? Volt-e olyan konkrét lelki élmény, igei üzenet vagy tapasztalat, amit hazahozott, és amit a saját személyes hitbéli életében vagy püspöki szolgálatában szeretne elmélyíteni?

– Mindenképpen nagyon tartalmas volt az ott-tartózkodásom. Nagyon sokat figyeltem, és rengeteg értéket fogadtam be az ottani keresztény hitmegélésből. Azt is mondhatom, hogy életem egyik meghatározó élménye volt ez a néhány nap.

A beszélgetésünk végén szeretném mindenféleképpen megköszönni Park Sungkonnak és kedves feleségének, Kim Seokrannak, hogy nagy szeretettel láttak vendégül. Hálás vagyok nekik, hogy az egyházi élet mellett pár nap alatt nagyon sok olyan élményben is részem lehetett, amely közelebb hozta hozzám a koreai kultúrát és mindennapokat.

Nagyon ízlett a helyi konyha, igyekeztem mindent megkóstolni. Be kell vallanom, a pálcikával való étkezés okozott némi nehézséget, de nagyon szorgalmasan gyakoroltam. Öröm volt számomra megismerni ennek a távoli országnak az életét és szokásait.

Szeretetvendégség a Saemunan presbiteriánu gyülekezetben való szolgálatkor

Úgy vélem, az ott szerzett tapasztalatokból, a koreai testvérek elszántságából és hitéből az itthoni bizonyságtételemben és püspöki szolgálatomban is sokat tudok majd meríteni a jövőben.

Iski Ibolya

Fotó: Park Sungkon