Megújul az egykori iskolaépület Királyhelmecen

2019. október 03., csütörtök

A Királyhelmeci Református Egyházközségnek a XIX. század második felében emelt iskolaépületének felújítása kezdődhetett el az idén Magyarország Kormánya egyházunknak nyújtott támogatásával. A 2017-es év támogatott projektjeinek sorában a Zempléni Református Egyházmegye regionális beruházása közé sorolták. Az épületének felújítására és tetőtéri bővítésének első fázisára  93 ezer eurót különítettek el.

Az egykori iskolaépületet a rendszerváltás után kapta vissza a gyülekezet, s bár időközben kisebb javítási munkálatokat elvégeztek, a teljes felújítás halaszthatatlan volt. Az épület felújítási és bővítési munkálatai megkövetelték a részletesebb előkészítést, ami a tervdokumentáció elkészíttetését és annak engedélyeztetését is magában foglalta. A munkálatok ez év áprilisának első napjaiban elkezdődtek a Fő utca 49. szám alatt lévő épület építkezési területének lezárásával. Az épülethez „ragasztott” korábbi vizesblokk lebontásra került, amit az új épületrész alapozása és építése, majd pedig ez épületrészben a víz és szennyvízvezeték kiépítése követett. /Ebben az új részben kap a későbbiekben helyet a férfi és női mosdó, a kazánház és egy takarítóhelyiség./ Ezt követően kezdődött el a tető elrozsdásodott, már több helyen beázó bádoglemezeinek a lebontása. A teljes tetőszerkezet és elöregedett födémszerkezet is erre a sorsra jutott. A szakemberek elmondása szerint ugyanis egy komolyabb havazás következtében a hó súlya alatt bármikor megroppanhatott volna. A bontást követően az épület falait vasbetonkoszorúval fogták össze, amire a közel kétszáz négyzetméter alapterületű új födém elemei kerültek.

Tekintettel arra, hogy az épület tetőterének beépítése is a tervek között szerepelt, a falakat megemelték, amit az újabb vasbetonkoszorú elkészítése követett. Majd sor került a tető faszerkezetének megépítésére, és a tető bádogfedésére. Az új épületrész által megkövetelt nyílászárók is beépítésre kerültek. A tetőtér beépítése céljából lépcsőzetet is kellett készíteni, amit egy komoly acélkonstrukció beépítésével oldott meg a kivitelező. A nyár végén kezdődött el az épület külső rendbetétele, ami a szigetelést és a külső falak színezését, lépcsők építését is magában foglalja. Az épület teljes külső felújítása október végére elkészül és reménység szerint nem csupán a városközpont dísze lesz, hanem hirdeti a támogatók nagylelkűségét, de mindenekelőtt Isten dicsőségét és népe iránti jóságát.

A királyhelmeci gyülekezet egykori iskolaépülete a támogatásnak és a gyülekezet hasonló mértékű anyagi áldozatvállalásának köszönhetően külsőleg megújul, azonban ahhoz, hogy az épület funkcióját betöltse a teljes belső felújítást is el kell végezni. Ezért miközben az egyházközség hálát ad az elvégett munkálatokért és köszönetet mond a segítségért, keresi a lehetőségét annak, hogy a felújítási munkálatok folytatódhassanak és mielőbb befejeződhessenek. 

Kép és szöveg: Molnár István

események továbbiak →