Hamarosan felújítják az uzapanyiti református templom tornyát

2014. március 25., kedd

Alapos felújítást igényel a 162 évvel ezelőtt épített uzapanyiti templomnak a tornya. A pléhezet elöregedett, az alatta lévő faszerkezet is teljesen elkorhadt. Két évvel ezelőtt egy nagyobb szélvihar pedig még jobban rásegített arra, hogy a problémát orvosolják. A teljes költségnek már több mint a fele megvan, így várhatóan az idén nyáron már hozzá is kezdenek a munkálatokhoz.

A magyar szabadságharc és forradalom idején, 1848-ban épült klasszicista stílusú református templomnak  1852-ben készült el a tornya. Legutóbb 20 éve újították fel, de mára ismét sürgőssé vált egy nagyobb méretű beavatkozás, amely magába foglalja a külső vakolást és az ablakok javítását is. A legsürgősebb feladatok közé tartozik azonban a templom kupolájának a mielőbbi rendbetétele. Pléhezete elöregedett, megrozsdásodott és az idők során az alatta lévő faszerkezet is teljesen elkorhadt, már a kupolát is alig tartja. Két évvel ezelőtt egy nagyobb szélvihar fel is szakította. A kupola egyik sarka napokig lógott a levegőben. Az egyházközség csak nagy nehézség árán tudott szerezni olyan emelődarut, amellyel el tudtak érni a 22 méteres magasságba és átmenetileg visszaerősíteni, nehogy komolyabb gondok merüljenek fel.

Az egyházközség presbitériuma ezt követően azonnal szakembereket kért fel a probléma orvoslására. Egyik a kupola helikopterrel való leemelését ajánlotta, ahová majd a kijavított rész kerülne vissza. Ez a megoldást azonban nem tartották elfogadhatónak. Az első megszólított vállalkozó 30 ezer eurós költséget irányzott elő a javításokra, de mivel az alig ötven tagot számláló gyülekezet nem rendelkezik megfelelő anyagiakkal, így egy másik vállalkozót szólítottak meg. Az ő ajánlata már jelentősen alacsonyabb volt, de a 18 ezer euró még mindig nagy megterhelést jelent egy kis közösség számára.

Az uzapanyiti templom tornyának a felújítására az egyházközségnek 12 ezer euró áll a rendelkezésére. 6 000 euró a romos állapotban eladott parókia bevételéből származik /a zsinat döntése alapján öt év múlva ezért az összegért földet kell vásárolniuk/. Kétezer eurót egy holland gyülekezettől kaptak támogatásként, ezer euró pedig szintén a Hollandiából származó használt ruha eladásából származik. A többi az egyházközség erdőrésze fájának az eladásából van,  de a református gyülekezetek, – akiket körlevélben kerestek meg, – is hozzájárultak a kiadásokhoz.

Mivel a szükséges munkálatok elvégzéséhez a költségek több mint a felére már megvan a fedezet, így a tavasz folyamán hozzá is látnak a felújításhoz.

Az egyházközség azonban továbbra is várja az adományokat, hogy a templom tornyán mielőbb elvégezhessék a munkálatokat – mondta a Reformata honlapnak Gebe László lelkipásztor.

 Az egyházközség számlaszáma: 5030030342/0900

A 2011-es népszámlálás szerint Uzapanyiton 709 élnek, 77 vallották magukat reformátusnak. Közülük 42 járulnak hozzá az egyházközség fenntartásához. Az istentiszteleti alkalmakat hatan látogatják.  

események továbbiak →