Egyházmegyei bibliaismereti vetélkedő volt Nagyráskán

2013. október 17., csütörtök

Az Ungi Református Egyházmegye szervezésében Nagyráska adott otthont az alapiskolás tanulók bibliaismereti vetélkedőjének. A felkészülés alapjául Jézus példázatai szolgáltak, a versenybe 3-4 tagú csapatok jelentkeztek be. Az alkalom megszervezését a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közalapja 100 euróval támogatta.

Miért beszélsz nekünk példázatokban? Egykoron ez a kérdés hangzott el a tanítványok szájából, mikor hallották Mesterüket az emberekhez szólni. A készülődés mellett mindannyian megtapasztalhatták a lelkipásztorok is, hogy mit  akar az Urunk mindannyiunk  szívére helyezni mikor egy-egy példázat üzenetét, tanulságát és részleteit magunk előtt láttuk. A készülés alkalmával megfogalmazódott készülődő fiataljaink és gyermekeink szívében is az a felismerés, hogy Jézus példázatai valóban közelebb visznek Isten megismeréséhez és mindahhoz, amit Ő Igéjén keresztül tanítani akar számunkra. Úgy ahogy Jézus is válaszolt az övéinek: „A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.”

A lappangó izgalom mellett ezeket a boldog tekinteteket láthattuk a 3-4 tagú csapatok megérkezésekor június 8-án a vetélkedő napján, amikor számot adhattak mindarról, amit megtanulhattak, elsajátíthattak és megérthettek abból, amit Jézus egykoron az övéinek is elmondott, mind szűkebb, mind pedig szélesebb körökben.  Bár lehet, hogy első látásra és hallásra soknak tűnhetett az a húsz Jézusi példázat, ami témája volt a vetélkedőnknek, de a rendelkezésre álló felkészülési idő, az együtt töltött órák, meghozták gyümölcsüket, ami be is bizonyosodott az elért pontszámok kihirdetésével.

Mint az eddigiekben is, úgy most is az éltető Ige bátorított arra, hogy jó református keresztyén fiatalnak lenni, és mindezt közösségben is megélni, mégpedig  Tirpák István bési lelkipásztor áhítatán és Beňadik Adrián abarai lelkipásztor énektanításán keresztül is. Mindezek után a nagyráskai templom padjaiból felállva, alkalmunkra Isten áldását kérve, átmentünk a nagyráskai  gyülekezet Eklézsia-házába, hogy számot adhasson minden csoport a tanultakról. Útnak indultunk, mégpedig a szó-szoros értelmében, mert idei vetélkedőnk egy állomásokból összetevődő hajóútnak felelt meg, mely megállóhelyeken „kíváncsiskodó” kérdések sora várta a csapatokat, érdekes feladatokkal kiegészítve, hogy „idegenbe” érkezve megismertessék Krisztus üzenetét az „ismeretlen helybeliekkel”. Minden egyes sikeres helytállást követően lehetett képzeletben tovább hajózni a további kihívások felé, mindaddig, míg küldetésüket be nem teljesítették minden megállóhelyen. Miután minden csapat véglegesen kikötött, eljött a testi táplálék magunkhoz vétele is a helybeli asszonytestvérek mindig méltán finomnak nevezett főztjét, édes és sós süteményeit elfogyasztva. Majd pedig jött a „pihentető foglalkozások” ideje, melyben elfáradtunk  testiekben is: ismerkedés egymással, régiek az újakkal,  újabb énekek tanulása, ügyességi feladatok,  találós kérdések és végül minden csapat színészi tehetséget villanthatott egy-egy Jézusi példázat pantomim előadásával. 

Mindezek meg- és átélését követően érkezett el a várva-várt eredményhirdetés, melyet követően nem csak a helyezettek, hanem minden résztvevő, felkészítő és segítő megajándékozottá vált, már azáltal is, hogy június 8-án ismét megtapasztalhattuk, hogy valóban boldog az a szem, mely lát és tényleg boldog az a fül, amelyik hall!

Legyen hát szívünkben a hála érzése, legelső sorban Isten iránt, Aki bátorított, buzdított, erőt és lehetőséget adott erre az alkalomra. Köszönet a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közalapjának a  100 €-s  támogatásáért, a felkészítő lelkészek és hitoktatók állhatatos munkájáért, a résztvevő gyermekek és fiatalok szorgalmáért és lelkesedéséért és végül, de nem utolsó sorban a helyi református gyülekezet mindig szívből jövő vendéglátásáért – számolt be az eseményről Molnár Miklós nagyráskai lelkipásztor.

események továbbiak →