Jób 20 és Jel 6,9–11 (ÚSZ) „Akkor fehér ruha adatott mindegyikünknek" (11). Az ötödik pecsét feltörése. Olvassuk, majd nagyot sóhajtunk. A hitükért megöltek lelkei kérdezik Istent, hogy miért nem áll bosszút értük? Miért kell megszégyenülniük? Miért üldözik és gyilkolják őket következmények nélkül? Aztán elolvassuk újra meg újra. És nyilvánvalóvá válik, hogy a személyiségünk túléli a halált. Az elhunytak lelkei kérdeznek, mert emlékeznek. Mert élnek. Vigasztaló érzés, hogy aki Istené, annak az élete fölött csak neki van hatalma, és ez a legjobb dolog, ami velünk történhet. S ha földi életünkben ezért mindent el is kell vesztenünk, jutalmunk bőséges lesz a mennyekben. Aki vértanúsággal tesz bizonyságtételt, az halálában azonosul Jézus Krisztussal. Ez nagy méltóság. Az meg bátorító, hogy a mártírhalál az evangélium hirdetésének kétségeket letörő eszköze. A fehér ruha az üdvösség öltözete. Nem vehető, nem készíthető, hanem adatik. És mindent megér.
Fohász: Jézus Krisztus, Te mondtad... „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet. De aki mindvégig kitart, az üdvözül" (Mt24,12–13). Igazad van. Megsokasodott, és bennem meghidegült. Erősíts meg, hogy mégis kitartsak. Mindenem a Tiéd! Ámen.