Istentől kapott elhívásra nem lehet nemet mondani
2026. október 13., kedd„Kemény öt év lesz, nem tagadom, de vallom és hiszem: ha az Úr elhív minket egy feladatra, akkor gondoskodik is rólunk, és megmutatja az utat. Ezt már eddig is sokszor megtapasztaltam az életemben” – vallja Hugyár Róbert, aki sikeresen befejezte tanulmányait a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának missziológia, diakónia és szociális gondoskodás alapszakán. Szeptember végén a komáromi református templomban vehette át a diplomáját, az új akadémiai évtől azonban már az ötéves, osztatlan református lelkész szakon folytatja tanulmányait. Vele beszélgetünk a motivációiról és az elhívásáról.
A Selye János Egyetem Református Teológiai Karán az elmúlt akadémiai évben sikeresen befejezte a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás hároméves alapszakát. Mi volt a motivációja, amikor jelentkezett erre a szakra?
A jelentkezésem mögött elsősorban a személyes életutam és egy belső elhívás állt. Nem titok, hogy felnőttként tértem meg. A megtérésem után egyre erősebben éreztem, hogy Istennek terve van velem, és szeretné átformálni az életemet. Én pedig a szolgálatába akartam állni – ez volt az elsődleges motivációm.
![]()
De miért pont erre a szakra esett a választása?
Jelenleg is szociális terepmunkásként dolgozom, és mivel már korábban is ezen a területen tevékenykedtem, ez a képzés kiváló elméleti és gyakorlati alapot adott a munkámhoz. Az a hivatásom, hogy az emberek mellé álljak, és segítsem őket a nehézségekben. Egy idő után azonban felébredt bennem a vágy, hogy a kézzelfogható segítségen túl valami többet is adjak nekik. Nem akartam csupán a szociális problémákra és a szükségben lévők fizikai megsegítésére szorítkozni. Az emberek lelki szükségleteit is szerettem volna betölteni, Isten szeretetét közvetítve feléjük az evangéliumon keresztül.
Hol dolgozott terepmunkásként, és kik között végzi a szolgálatát?
Elsősorban a saját szülőfalumban, a Csoltón élő, marginalizált és kirekesztett közösségben. A munkánk fókuszában a helyi roma közösség és a leginkább rászorulók támogatása áll.
Roma származásúként könnyebben elfogadja Önt a közösség?
Igen, ez nem titok, hiszen magam is roma vagyok. A tapasztalataim szerint, ha az ember a saját közegében dolgozik, a helyiek sokkal közelebb engedik magukhoz, és mélyebb bizalommal fordulnak felé. Gyakran úgy fogalmaznak: „ő közülünk való”, „hozzánk tartozik”.
Belülről látom a mindennapi problémáikat, és mélyen megértem a szokásaikat, az identitásukat, valamint a gondolkodásmódjukat. Emiatt nekem sokkal könnyebben megnyílnak, mint egy többségi társadalomból érkező szakembernek. Egy kívülálló előtt a rászorulók gyakran szégyellik a nehézségeiket, vagy tartanak attól, hogy nem találják meg a közös hangot. Ezzel szemben egy közülük való embernek nyíltabban, feszengés nélkül ki merik mondani a problémáikat, bátrabban felvállalják a sebezhetőségüket, és őszintén el tudják mondani, miben várnak segítséget.
![]()
Nem református vallásban nevelkedettként jelentkezett erre a szakra, de néhány hónapja tagja lett a református egyháznak: konfirmált, és vallást tett a hitéről.
Igen, konfirmáltam, és biztos alapokra támaszkodva vallást tettem a hitemről. Ma már kijelenthetem, hogy büszke református vagyok, aki a református tanítással teljesen azonosulni tud. Úgy érzem, azt a tudást, amelyet a tanulmányaim során a Református Teológiai Karon kaptam, már most képes vagyok kamatoztatni és gyümölcsöztetni. Ezen az úton szeretnék végighaladni, mert ez a lelki megalapozás elengedhetetlen volt a további utamhoz, a szolgálatomhoz.
Mit adott az Ön számára ez a három év a Református Teológiai Karon?
Nagyon sokat. Nemcsak elméleti tudást, hanem szakmai és lelki felkészültséget is. A karon olyan professzorokra és tanárokra találtam, akik teljes mellszélességgel mellettem álltak, és támogattak. A tanulmányaim során egy nagyon fontos igazságot szűrtem le: bármilyen munkát is végzünk, azt szakszerűen kell tennünk, valódi szakemberként. Elengedhetetlen a professzionális hozzáállás, mert megfelelő felkészültség nélkül könnyen többet árthatunk, mint amennyit segítünk azoknak, akiknek szükségük van ránk.
Sikeresen befejezte a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás alapszakot, mégsem a szakirányú mesterképzésen folytatja a tanulmányait. Szeptembertől, az új akadémiai évtől az ötéves, osztatlan református teológia szakra iratkozott be, amelyre felvételt nyert. Mi adta az elhívást a lelkészi pályára? Hiszen nyilvánvalóan ez a szándéka.
Számomra rendkívül sokat adott az elmúlt három év: nemcsak tudásban gyarapodtam, hanem a hitemben is megerősödtem. Megértettem, mi a misszió valódi lényege. Ez pedig nem csupán az Istenről szóló beszédet jelenti, hanem elsősorban azt, hogy jelen legyünk az emberek életében, észrevegyük a szükségleteiket, mellettük álljunk és segítsünk nekik. Bár ezen a területen a mesterképzést már nem folytatom, az alapszak kiváló alapokat adott, és az életem egy meghatározó szakasza marad. Úgy érzem, Isten ezen a képzésen keresztül készített fel arra, hogy felismerjem a következő lépést.
Idővel ugyanis egyre erősebben éreztem az elhívást a teológia, illetve a lelkipásztori szolgálat iránt. Úgy vélem, ha az ember felismeri az Istentől kapott elhívást, arra nem lehet nemet mondani. Felmerülhetnek benne kérdések, félelmek, akár bizonytalanság is, de az a belső késztetés, amely újra és újra visszatér hozzá, olyan erő, amelynek nem lehet – és nem is szabad – ellenállni.
Kapott külső elhívást is a belső mellé?
Igen, többen is utaltak arra, hogy én lehetnék az első református roma lelkész, aki itt, Gömörben szolgálna. Úgy gondolom, maga a tanulási vágy és a továbbtanulás példamutató lehet annak a közösségnek is, ahonnan származom. Ezen elgondolkodva aztán megérkezett a belső elhívás is. Szerintem ez egy nagyon fontos tényező – talán a legfontosabb – észrevenni ezeket a külső és belső jeleket.
Az Úrnak adok hálát azért, hogy megszólított, és hiszem, segíteni fog ezt véghezvinni. Ez egy újabb szakasz, az utam következő állomása lesz. Az alapképzés a felkészülésről szólt, most viszont egy hatalmas elméleti és lelki tanulási folyamat következik. Bízom benne, hogy az eddig szerzett gyakorlati és elméleti ismereteket össze tudom majd kapcsolni a református lelkészi szakkal, és sikeresen rá tudom építeni az új tanulmányaimra.
![]()
Közben, amíg végezte a tanulmányait, Önnek és társának, Miroslav Oláhnak köszönhetően Csoltón elkezdte működését a Szolgáló Templom – misszió, diakónia és szociális gondoskodás nevű szervezet a helyi önkormányzat tulajdonában lévő, húsz évre bérbe vett református templomban.
Így van, a megszerzett tudást és az elvégzett szakot a gyakorlatba átültetve, Csoltón missziológiai és diakóniai központot hoztunk létre közösen Miroslav Oláhhal. Ő egy kicsit korábban végzett a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának missziológia, diakónia, szociális gondoskodás alapszakán. Az indulás óta rengeteg helyről kapunk segítséget, és egyre több ember gyűlik körénk, akik tenni akarnak a közösségért, és bekapcsolódnak a szervezésbe.
Csoltón tíz évvel ezelőtt zárta be a kapuját a református templom. A hívek nagy része sajnos kiöregedett vagy elhunyt, így az utóbbi időben istentiszteletet is csak nagyon ritkán tartottak a falai között. Mi igyekeztünk ezen változtatni. Elhívásnak, küldetésnek éreztük, hogy a templom ismét megteljen élettel. Sokat beszélgettünk erről a társammal, és amikor megtudtuk, hogy az épület községi tulajdonban van, elhatároztuk: elérjük, hogy az Istenháza újra megnyissa kapuit. Mi megtettük az első lépéseket, de Isten segített abban, hogy ez a vágy valóban megvalósulhasson. Azóta, ha meghirdetünk egy-egy alkalmat, szép számmal jelennek meg a hívek, sőt egyre többen jönnek.
Az első istentiszteletre nagyon készültünk; izgatottan vártuk, hányan jönnek el, és végül közel százan vettünk részt rajta. Rendkívül hálásak vagyunk azért, hogy havonta egyszer Nagypál Maliva lelkipásztor istentiszteletet tart a templomban. Köszönetet szeretnék mondani a szolgálatáért, és azért, hogy az igehirdetésével igyekszik jó útra terelni és lelkileg építeni bennünket.
Az alkalmainkra azonban nemcsak romák járnak, hanem mások is, egy nagyon jó, vegyes társaság vagyunk. A célunk, hogy megerősítsük az emberekben a hitet, újraindítsuk a helyi közösségi életet, a központban pedig kézzelfogható segítséget nyújtsunk az időseknek, a rászorulóknak és a fogyatékkal élőknek, akik számára rendszeres foglalkozásokat is szervezünk. Emellett kiemelten figyelünk a fiatalságra és a gyermekekre: utóbbiaknak nyáron hitéleti gyermektábort szerveztünk. Rengeteg dalt megtanultunk, dicsőítettük az Urunkat, a kicsik pedig játszva tanultak bibliai történeteket és mondókákat. Szerintem csodálatos dolog, hogy a hitélet és a közösség ismét elindult Csoltón. Reméljük, hogy ez a lelkesedés tovább fejlődik, és ez a lelkület idővel egész Gömörbe eljut.
Szeptembertől a református lelkész szakon folytatja a tanulmányait. Hogyan tekint erre az ötéves időszakra, a következő megmérettetésre?
Igen, újabb öt év áll előttem. Úgy tekintek erre az időszakra, mint egy hatalmas mérföldkőre. Újra meg kell szereznem azt a szakszerű elméleti és teológiai tudást, amely szükséges a továbblépéshez, hogy majd a tanulmányaim sikeres befejezése után pontosan azon a helyen szolgálhassak, ahová Isten vezet, és amelyet elkészített a számomra. Kemény öt év lesz, nem tagadom, de vallom és hiszem: ha az Úr elhív minket egy feladatra, akkor gondoskodik is rólunk, és megmutatja az utat. Ezt már eddig is sokszor megtapasztaltam az életemben. Bár emberileg még nem látom a következő lépést, de teljes békességgel mondom: majd az Úr vezet.
Kép és szöveg: Iski Ibolya
