2Krón 11,5–23 és Zsid 13,18–25 (ÚSZ) „A békesség Istene pedig ... tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére" (20.21). Az Atya készségessé tesz. A levél szerzője is ennek megtapasztalását kívánja az akkori címzetteknek és mai olvasóknak egyaránt. Isten nem kér tőlünk olyat, amit nélküle meg tudnánk tenni; de olyat sem, amit vele ne tudnánk. A keresztyén élet gyakorlata ennek ékes példája. Ő az, aki munkálja bennünk az akarást és a cselekvést is. Nem távoli figyelője életünknek, nem utólag korrigál. Ő munkálkodik bennünk. Ez megnyugtató. Nem nekünk kell gürcölni, izzadni, ráfeszülni, hanem épphogy el kell engednünk... Nem görcsösen akarva, hanem a hit cselekedetével, gyermeki bizalommal kell megtenni azt a néhány lépést, amit időről időre megmutat. Mi sokszor futnánk és sokat tennénk, de Urunk mást tempót diktál. Ő követésre, naponkénti bizalomra buzdít, ami mindenképpen lassulást jelent. Lelassulni a szemlélődésre, az imádságra, a hitbéli követésre.
Fohász: Atyánk, köszönjük, hogy a te igád könnyű, és teveled könnyű minden teher, mert te viszed azt helyettünk. Kérünk, add, hogy át tudjuk adni neked mindazt, amit kérsz tőlünk, és engedd, hogy meglássuk ebben a felszabadulás örömét. Ámen.