Az imádság évében szinte adta magát, hogy maga az ima legyen az ÉlesztŐ fő témája, de Mikló Boldizsár egy másik ívet is bemutatott: a 2015-ös Csillagponton egy ideig úgy nézett ki, nem lesz imasátor az önkéntesek hiánya miatt, végül azonban a felvidéki fiatalokkal közösen szolgáltak, és ott tapasztalták meg igazán, mit is jelent az imádságban való szolgálat.

Azóta sok száz fiatal tért be különböző találkozókon az imasátor alkalmaira, most pedig ő szól az imádságról. Ebből kiindulva a hallgatóság szívére helyezte, hogy amikor azt kéri a résztvevőktől, gondolkozzanak az imáról, valójában arra hívja őket, hogy saját magukkal dolgozzanak. Mint mondta, van, aki a tapasztalatot és a megéléseket helyezi előtérbe, még más a csendességet és a módszert – utalva Tim Keller gondolataira –, de ezt a kettőt nem szabad kijátszani egymás ellen. „Ne azon gondolkozzatok, mit vártok az imádságtól, ne ezt keressétek! Az imára való rátekintés segítsen bennetek abban, hogy magatokra is ránézzetek” – fogalmazott.

A lelkipásztor őszintén vallott saját küzdelméről is: összeszámolta, az elmúlt tíz évben harmincháromszor prédikált az imádságról, és jutott már el olyan pontra, amikor „túltöltötte” magát. „Annyira figyeltem az információ átadására, hogy közben sokszor pont arról feledkeztem meg, aki a bölcsességet adja” – tette hozzá.

Az előadássorozat vázát mindezek miatt egy különleges kép, a zarándoklat adja. Az első alkalommal a „miért” kérdés áll fókuszban, amelyet a „mi”, a „hogyan” és végül a „válasz” követ majd. Ez a kép azért is kifejező, mivel legtöbben akkor indulnak zarándokútra, ha valamilyen mélységet, válságot élnek meg. Ezt tárják elénk a zarándokénekek is, például a 120. zsoltár, amelyben Izrael két legtávolabbi pontjáról is szó esik. Bár lehet, hogy valaki épp közel érzi magát az Úrhoz, sokan a mélységből vágynak az Ő jelenlétére – de mindenki képes még közelebb kerülni.

Ő jön elénk

„Nem én keresem Istent, az első lépés nem az enyém, kezdettől fogva Ő keres engem” – jelentette ki. Emlékeztetett, hogy a Biblia legelső kérdése is a „hol vagy?”, amit Isten közvetlenül a bűneset után tesz fel az embernek, hogy lehetőséget adjon újra kapcsolódni. A keresztyénség legalapvetőbb tanítása, hogy Isten lehajol, keres, mi pedig válaszolunk. Ez különbözteti meg minden más vallástól, hiszen a mi Istenünk lejött hozzánk, mi pedig csupán hálából reagálunk” – magyarázta Mikló Boldizsár.

A felismerés tehát a megismeréssel kezdődik: János levele is azt írja, azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket. Ezt a dinamikát Kálvin János egyik hasonlatával is érzékeltette a főelőadó, miszerint a hit hallásból van, az imádság pedig erre a válasz. Vagyis az ima a harmadik láncszem, nem az első, „így nem is kell rágörcsölnünk, mintha csak rajtunk múlna”. Jön az Ige, a kijelentés, majd a hit válasza a Lélek által: ez maga az imádság. Tim Keller szavaival élve ez nem más, mint a Szentháromságban lévő szeretetkapcsolat tánca, amelyben Isten egy már meglévő beszélgetésbe hív be minket.

A Római levél 8. fejezetére utalva Mikló Boldizsár azt is hozzátette: a fiúság Lelke által kiáltunk, és bár sokszor nem tudjuk, hogyan kellene imádkoznunk, maga a Lélek esedezik értünk. Az Atya keres, a Fiú közbenjár, a Lélek pedig munkálkodik. „Ha csak olvasol, de nem szólalsz meg, az tanulmány. Ha csak imádkozol, de nem hallgatsz, az monológ. A kettőből együtt lesz a beszélgetés” – mutatott rá az elválaszthatatlan egységre.

Kapcsolódjunk be!

De miért is kell ennyit beszélni ma az imádságról? A főelőadó szerint azért, mert nehezen megfogható, és talán sohasem voltunk még ennyire túltöltve és a csömör közelében. Augusztinuszt idézve elmondta: mindaddig nyugtalan a lelkünk, ameddig Istenben nyugalmat nem talál – ebből fakad a legmélyebb vágyunk. John Piper teológus nyomán hozzátette, hogy manapság szinte már méregtelenítenünk kell magunkat ahhoz, hogy egyáltalán el tudjunk csendesedni – és pontosan erre való a zarándokút. Így válhat az imádság kapuvá az igazi önismeret és az igazi istenismeret felé; egy olyan térré, ahol Isten szólal meg először, és Isten keres meg minket.

Mikló Boldizsár zárásként egy személyes feladattal bocsátotta útjára a hallgatóságot, arra kérve őket, hogy próbáljanak meg válaszolni arra a bizonyos első kérdésre: Hol vagy? „Engedjük magunkat a beszélgetésbe hívni – így lépjünk a zarándokútra a szükségeinkkel és a kérdéseinkkel együtt, pontosan onnan, ahol most vagyunk.”

Farkas Zsuzsanna

fotó: Szarvas László