„20 éve van ÉlesztŐ, én 18 éve voltam először a barátnőmmel. Ő azóta a feleségem lett, néhány éve már a gyermekeinket is hozzuk magunkkal. Úgy érzem, a családomat hozom a családomhoz” – nyitotta meg az idei Élesztőt Szuri András, a találkozó idei főkoordinátora.

„Mindenkinek hála, aki itt van és aki segített a megvalósításban, mert kemény szeretetekből épült az ÉlesztŐ. De Isten azt mondja, nem a program, nem az alkalom az, amit szeretnünk kell, hanem egymást. Ha ismerjük Jézus Krisztus szeretetét, arra úgy válaszolunk, hogy szeretjük egymást” – köszöntötte Langschadl István, a Firesz elnöke az ÉlesztŐ résztvevőit János evangéliuma 13. fejezetének 35. verse alapján: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Hozzátette azonban, hogy még ennél is közelebb kell lépnünk Istenhez. „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem” – idézte ugyaninnen a 17. fejezet 20-21. verseit. „Az Úr azt kéri, legyünk egységesek a szeretetben. Ha tudjuk egymást szeretni akkor is, amikor nem érdemeljük meg egymástól, akkor fogja tudni a világ, hogy Krisztus tanítványai vagyunk – folytatta. – Nem a nagy dolgokból, nem a jól csengő szavakból, nem a diakóniából, az épületekből, hanem ebből. Mert nincs jobb, mint Jézus Krisztus közösségében együtt lenni.”  Hozzátette: vezessen az Úr bűnbánatra mindenkit, mert minden ima azzal kezdődik – és ez az idei fő téma.

Légy itt!

„Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Korintus 3,18)

„Előzenekarnak érzem magam Jézus Krisztus előtt – de nem ezek vagyunk mindnyájan?” – kezdte gondolatait Gríger Krisztina, a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség lelkipásztora. Mint mondta, végső soron mind arról beszélünk, minket hogyan kezdett megszólítani Jézus, ameddig meg nem hallottuk. „Ez a hang, amit egész életünkben hallani szeretnénk. A mi szavaink pedig előszelei annak, amit az Úr visz véghez annak a szívében, aki befogadja a bizonyságtétleinket.”

A lelkipásztor felidézte, hogy épp az Élesztőre való megkeresés előtt szembesült saját méltatlanságával, de ez arra is emlékeztette, hogy ha Isten használni szeretne valakit, megtisztítja. Hasonló ez egy jó ifi működéséhez, amely leképzi a Krisztussal való kapcsolatunkat: „Sokakat meghívnak, hogy jöjjenek és adják át önmagukat Krisztusnak, közben ő munkálkodik. Légy itt és egyre inkább megérkezel. Ő pedig foglalkozik majd a méltalanságunkkal.”

Méltatlanul

„Két éve, Hercegkúton hallhattuk, hogy ha úgy megyünk el az Élesztőről, ahogy jöttünk, akkor a találkozó nem töltötte be a célját. De vajon ugyanazok vagyunk, mint akik két éve hazamentek az Élesztőről? Több lett a Krisztus és kevesebb az én?” – tette fel a kérdést Gríger Krisztina, majd így folytatta: „Figyelnünk kell, hogy miközben előzenekar vagyunk, mi magunk se váljunk alkalmatlanná.”

Emlékeztette a hallgatóságot, hogy bár nem szeretünk olyanokkal dolgozni, akik szabotálják a munkát, sokszor mi magunk akadályozzuk azt, amit Isten szeretne bennünk és általunk elvégezni – ahogy Ábrahám is tette, amikor az ígéretek ellenére saját kezébe vette a sorsát. „Istennek van, volt és lesz terve a világmindenségre vonatkozóan: helyreáll, ami elromlott az ember engedetlensége miatt” – foglalta össze. De ebben a folyamatban hiba azt gondolni, hogy mi rendben vagyunk Istennel és csak másoknak, a hitetleneknek kell majd bűnhődni. A világ teremtője velünk, a bűnös emberrel békül meg – „mert látja az életünket minden szennyesével együtt és azt mondja, egyszülött Fiamat büntetem meg a te titkos életed miatt. Ő kapta meg a büntetést, amit mi érdemelnénk, mert Jézus Krisztusnak van hatalma a halál felett, de nekünk nincs. Ha azonban beköltözünk hozzá, bátran mehetünk kibékülni Istennel.”

„Sokszor egy másik hibába esünk, amikor azt hisszük, a szabályok betartásával rendben leszünk” – hangzott el. Tévúton járunk, ha azt gondoljuk, Jézus Krisztus nélkül is teljes a kapcsolatunk az Atyával. „Isten azért hív meg magához, hogy hatással tudjon lenni ránk, méltatlanokra” – fogalmazott. Isten színe előtt ugyanis passzív alanyok vagyunk, és csak az Ő fényében, a Szentírásból ránk vetülő világosságban vesszük észre bűneinket. Meg kell látnunk a foltjainkat, hibáinkat, hogy szabadítást tudjunk kérni tőle, „hiszen ő nem tolakszik”.

Terve van

„Istennek személyes terve van velünk, amit sokszor szabotálunk. Ha kérjük, Ő munkálkodni kezd, de ehhez el kell fogadnunk Krisztus keresztjét, megértve, hogy Ő kapta meg azt, amit mi érdemeltünk volna. Ameddig nem lépünk felé, csak távolról szemléljük az életet, ami a mién is lehetne” – figyelmeztetett.  De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ha elmaradnak az imák és a csendességek, észrevétlenül eltávolodunk, és Isten nem tud hatni ránk. Ugyanakkor biztatott is: nem tudjuk annyira elrontani az életünket, hogy abból Isten ne tudna valami jót kihozni – de ehhez szükség van Krisztusra, hogy Isten is rajta keresztül lásson bennünket.

„Tudom, hogy sokszor aggódtok, mi lesz veletek. De emlékezzetek János első levelére: »Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  aki hisz, annak örök élete van.« Hiszed hát? Ha itt vagy, akkor Krisztusnak terve van veled” – szögezte le.

Gríger Krisztina zárásként arra kérte a résztvevőket, elevenítsék fel korábbi istentapasztalataikat, hiszen ha Isten korábban már cselekedett értük, bízhatnak a folytatásban is. Mint mondta, mindannyian őszinte kapcsolatra és jobbulásra vágyunk, a feladatunk pedig az, hogy fedetlen arccal szemléljük magunkat a Biblia tükrében dicsőségről dicsőségre.

Farkas Zsuzsanna

fotó: Szarvas Lászó