Ez az az esemény, mely minden idősíkot érint egyszerre, hiszen a jelenben valljuk meg hovatartozásunkat, ám mindez magába foglalja a múltból hozott örökségeinket és jelenti jövőbeli megállásunk pillérét is – mert sok függ tőle. Kifejezetten érvényes ez most a kisebbségben élőkre nyelvi jogaik, kulturális szervezeteik, tanintézményeik fennmaradása és megmaradása, valamint – jó reménységgel vagyunk afelől, hogy – előremozdulása szempontjából. Ebben pedig hatványozottan fellelheti magát minden felvidéki magyar református ember.

Bár ránk, magyarokra, mindig is jellemző volt a múlt feletti kesergés – nem mintha nem akadna elég okunk rá, hiszen nem véletlenül került be még Nemzeti Imádságunk, a Himnuszunk, sorai közé is, hogy ezt a népet bizony vészek hányták, tengere volt kínjának, régen tépi már a balsors –, most azonban bennünket itt a Felvidéken épp ezekből a múltbeli megpróbáltatásokból tanulva a jelenben hív helytállásra a haza, hogy vállalva értékeinket tudjunk a jövőnkért tenni. Nem kíván ez most tőlünk sem véres áldozatot, sem túl nagy fizikai megterhelést, csupán annyit, hogy a népszámlálási adatlap kitöltésénél vállaljuk magyar nemzetiségünket, magyar anyanyelvünket, vallásunknál pedig reformátusságunkat. Mi mindent foglal ez magába egyszerre? Ahogy már a bevezető szavaknál is említettük: mind a három idősíkot... Hogy jobban megértsük ezt – és mivel keresztyénekként Jézustól is így tanulhattuk meg –, hívjunk segítségül egy képet, mégpedig egy zamatos, egészséges gyümölcsöket termő fa képét. Ez a fa ugye nem lenne képes életben maradni, főleg nem gyümölcsöket hozni erős gyökerek nélkül. Ezek a gyökerek jelképezik számunkra népünk, nemzetünk múltját, történelmét, a mi örökségünket. Ezek nélkül mi sem lennénk azok, akik. De ezek ránk bízattak! Az, hogy ránk bízták, annak is célja van, hogy mi is tovább adjuk. Ehhez azonban szükséges, hogy a fa törzse – mint a jelen megjelenítője – szilárdan álljon és gyarapodjon. Ahogyan a törzsből az ágak százfelé válnak, úgy vagyunk mi is sokfélék, de abban a tudatban, hogy összetartozunk. Csak így lehet szép, egészséges, ízletes a termés, a gyümölcs – ami ebben a képben a jövőnket mutatja/mutathatja. Tudjuk, hogy gyümölcs csak akkor terem, ha minden szépen együtt van. Nehéz lenne még elképzelni is, hogy az almafa gyökeréből, törzséből olyan ágak hajtanának ki, mik barackot teremnek. Így vannak ezzel magyar gyökereink is. Hadd ne fessem tovább a képet... Ezzel tehetünk most a jövőnkért, gyümölcstermésünkért, hogy szilárdan állunk meg oszlopos törzsekként gyökereink talaján. Ne feledkezzünk el tehát és merjük bátran vállalni, hogy mindez magába foglalja azt az örökségünket, mit Gyulai István dalszerzeménye így fogalmaz meg: „Gyönyörűen beszéltek, öröm hallani a hang'tok / És remélem, hogy reméltek még jobbat, miben vagytok / Mert nincsen határ ottan, ahol egy nyelvet beszélnek / És testvérnek hívják az embert, adjunk hálát az égnek / ... / Én magyarul érzek / Magyarul félek / Magyarul kérlek / Magyarul érted // Magyarul sírok / Magyarul mondom / Magyarul írok / Magyarul mosolygom // Magyarul küzdök / Magyarul tűrök / Magyarul dobbanok / És magyarul álmodom / Én magyarul álmodom // Megtanulom, megőrzöm / Tanítom, továbbadom / A szüleim nyelvét a gyerekeim hangján / Elkopni nem hagyom // Megtanulom, megőrzöm / Tanítom, továbbadom / A szüleim nyelvét a gyerekeim hangján / Elvenni nem hagyom."

Reformátusságunk megvallásánál sem kisebb értéket vagy örökséget közvetítünk, hanem itt még egy lépéssel tovább is megyünk – hiszen református egyházunk Szlovákiában a magyar identitású állampolgárok legnagyobb szervezett közössége – és hitvallást is teszünk, illetve tehetünk. Nem másra mondunk ezzel igent, mint arra, hogy mi is ahhoz a közösséghez tartozunk, akiknek az Ura az a Jézus Krisztus, Aki emberi testet öltve jött el a földre megjárva ezzel előttünk az emberlétnek minden mélységét és magasságát, vállalta bűneinkért a fekete nagypéntek keresztfás halálát, harmadnapon feltámadott majd felment a mennyekbe, ezzel pedig számunkra is örök életes távlatokat nyitott. Ez a vállalásunk tehát ugyanúgy igent mondást jelent a jövendőre, sőt nem csak földi életünk tekintetében, hanem még tovább is mutatva. Jelenti továbbá annak vállalását és bizonyítását, hogy olyan öröklött értékek mentén szeretnénk élni és ezeket átörökíteni, melyek egyedül a Szentíráson alapulnak, valamint Krisztus boldogságot rejtő evangéliumát hirdetik.

Mindezek vállalásával mondjuk tehát felvidéki magyar reformátusokként IGENt a jövőre, hiszen mindebből egyértelműen kicseng: MAGYARSÁGUNK és REFORMÁTUSSÁGUNK ÉRTÉK! Valljuk meg bátran minél többen ezeket a 2021-es népszámláláson is!

Takács Klaudia rozsnyói beosztott lelkész