Felsőpatonyban is a család volt a fő téma

2018. szeptember 21., péntek

A Pozsonyi Református Egyházmegye is 2018. szeptember 15-én szervezte meg az egyházmegye gyülekezeteinek a családi napját, amelyre Felsőpatonyban, a református templom kertjében került sor. Az egyházmegyei nap a Kulturális és Közművelődési Központ támogatásával valósult meg. A rendezvényről képekben számolunk be.

A délután kezdődő rendezvényen Dr. Somogyi Alfréd esperes köszöntötte a megjelenteket. Előadást tartott Dr. Csókay András idegsebész, agykutató.

Evangelizációval szolgált Sebők János madi lelkipásztor, a Mentő Misszió vezetője.

A betegségben való megpróbáltatásairól és az Úr szabadításáról tett bizonyságot Vámos Anita lelkészfeleség.

Az egyes előadások, bizonyságtévő szolgálatok között a keresztyén énekek játszott az apácaszakállasi Cédrus együttes.

A gyermekeket gyereksátor várta kézműves foglalkozásokkal, valamint légvár, a felnőttek pedig a könyvsátor alatt keresgélhettek a keresztyén irodalom termékei között.

 

Finom ételek is készültek

 

Az egyházmegyei nap résztvevői

Reformata, II

Fotó: Bucsuházy István - Pozsonyi Református Egyházmegye

események továbbiak →

Reformáció 500