A felépülő templom legyen egy jel – Hálaadó istentisztelet Bősön

2018. február 26., hétfő

„Amikor egy formálódó közösség Istennek templomot akar építeni, akkor az nem más, mint az Isten győzelme az egyének élete fölött. S ha Isten győz az életünk fölött, akkor az életünkben a helyére kerül sok minden” – mondta Fazekas László püspök a bősi református templom alapkőletétele alkalmából megtartott hálaadó ünnepi istentiszteleten, amelyre 2018. február 25-én a művelődési központban került sor. Az itteni református közösség húsz évvel a dunaszerdahelyi anyaegyházközség leányegyházközségévé váló válása után kezdheti el régi álma, egy saját templom építésének a megvalósulását beteljesíteni köszönhetően a magyar kormány által Egyetemes Egyházunknak nyújtott jelentős anyagi támogatásnak.

Az egyházmegye különböző településeiről érkezetteket, a bősiekkel együtt örvendezőket Oros Csaba, a bősi gyülekezet beosztott lelkipásztora köszöntötte. Többek között Fazekas László püspököt és Fekete Vince főgondnokot, Somogyi Alfrédot, a pozsonyi egyházmegye esperesét, Kassai Gyulát, a barsi egyházmegye esperesét, a két testvérgyülekezet részéről Borsi Attilát, a vác-felsővárosi és Sipos Csörsz Csanád tóthvázsonyi lelkipásztorokat, Lévai Attilát, a Református Teológiai Kar dékánját, Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét és Fenes Ivánt, a város polgármesterét. Albán József helyi katolikus plébános betegség miatt nem tudott rész venni az alkalmon.

Fazekas László püspök igehirdetésének alapjául 1 Péter 3,15 igét választotta: „Az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet”. Beszéde elején elmondta, nagy öröm a számára, hogy egyre gyakrabban vagyunk együtt, mert egyre jobban érezzük, mennyire szükségünk van egymásra, az összetartásra. Vannak közös dolgaink, amelyeket mindannyiunknak végeznünk kell, s ez összefügg a megmaradással, az elhívástudattal, s mindazzal, amit mi itt a Felvidéken naponként megélünk. Majd egy személyes történettel folytatta. Húsz évvel ezelőtti bősi látogatását idézte fel, amikor felkereste az akkor még a Szolgáltatások Házában, ma már saját ingatlanában tevékenykedő optikus barátját, Oros Csabát, akivel elkészíttette az első szemüvegét. Elmondta, azóta már többször is járt itt, de az első és a mostani utolsó között ott feszül az eltelt húsz esztendő tele bizonyságtétellel, tervek szövögetésével, sok vívódással és munkával. Majd felhívta a figyelmet az itt megélt hitnek a vonzerejére, a látható hitelességére. „Ebben a két évtizedben ott van mindazok buzgalma, akik eljutottak arra a csodálatos felismerésre, hogy egyedül nagyon árvák vagyunk ebben a világban. S aki eljut erre a pontra, - ami az Isten ajándéka, - az feltételez egyfajta Istenbe vetett hitet, amely megalapozza az életét. A hit ugyanis hallásból van, a hallás Isten Igéje által, s ez hozzánk a hitvallás- és bizonyságtévők által jut el. Mi most itt az életnek jöttünk el örvendezni”- mondta a püspök. Rámutatott arra, hogy amikor egy formálódó közösség Istennek templomot akar építeni, az nem más, mint az Isten győzelme az egyének élete fölött. „S ha Isten győz az életünk fölött, akkor helyére kerül sok minden. Bős városa egy újabb Isten házával fog gazdagodni. S ennek nagy a jelentősége: erősödik az embernek az Istenre figyelése, hogy vannak, akik az Isten Igéjének szemüvegén keresztül próbálják vizsgálni a életet, megállapítani mi a jó és a rossz. Mi szolgálja az életet, s mi a pusztulást és a halált.”

Magyarország kormánya támogatja azokat a kezdeményezéseket, ahol a közösség megtartásáról van szó, beleértve az egyházakat is – mondta a püspök, hozzátéve, hogy a mostani alapkőletétel is ennek az átgondolt támogatásnak köszönhető. „Ez az alapkőletétel, s majd a felépülő templom legyen a jele annak, hogy itt a már szolgáló és a hitéről bizonyságot tevő római katolikus felekezettel együtt Isten népe kész a szolgálatra: másokat is eljuttatni Jézus Krisztus gazdagságára, életünket rendbe rakva Isten országa terjedjen ezen a földön” - mondta igehirdetésének végén Fazekas László püspök.

Somogyi Alfréd, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese beszéde elején köszönetét fejezte ki elsősorban Magyarország Kormányának, mert mint mondta: „az Orbán-kormány támogatásai nélkül nem lennénk itt, nem lennének tervrajzok, építkezési engedély és alapkőletétel sem”. Köszönetét fejezte ki Bős város polgármesterének és vezetőinek, hogy jó indulattal és segítséggel állnak a gyülekezet és a templom építése mellett. Emlékeztetett arra, hogy az egyházmegyében a rendszerváltás után itt épül meg a harmadik új templom, s büszkék is arra, hogy ez a kis gyülekezet egy templommal fog gyarapodni. Utalt arra is, hogy az egyházmegye kiemelt beruházásaként tekint a templom építésére, amelynek bizonyságául szolgált az előző években az egyházmegye támogató döntése alapján a telek vételárának a kifizetése, majd később a tervrajok és az alapok elkészítésének a fedezetéhez való hozzájárulás, ami majd folytatódik az építkezéshez szükséges következő támogatási részlet jóváhagyásával. A Lk 14, 24 verse alapján –„Ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le elébb, és nem számolja ki a költségeket, hogy telik-e mindenre a befejezéséig” - utalt az Úr Jézus példázata, feltett kérdése alapján az előre gondolkodás, a tervezés fontosságára és a lehetőségek racionális felmérésére. „Ezt kérem attól a népszámláláson magukat valló 175 bősi reformátustól, a 98 reformátusként nyilvántartott lélektől, a 33 választójogú egyháztagtól. Bölcs, átgondolt tervezést, ésszerűséget, jó, minőségi kivitelezést. Hitem szerint csak akkor lesz Isten áldása ezen a munkán, ha a gyülekezet akarja a templomot, s nemcsak elfogadja, ha a gyülekezet építi a templomát, s nemcsak építteti, ha a gyülekezet megszenvedi a templomát, s nemcsak összepályázza a rávalót. Ha bősi reformátusok építeni akarják a gyülekezetüket, s nemcsak alkotni akarják azt, akkor itt lesz az Isten áldása. Hiszem, hogy mindenre van hit, remény s erő, ebben a bősi, maroknyi közösségben, amit az Úr Jézus Krisztus szeretete fűz és tart egyben” – mondta végezetül az esperes.  

Görözdi Zsolt lelkipásztor, a Dunaszerdahelyi Református Anyaegyházközség részéről szólt a megjelentekhez. A bősi leányegyházközség jelenlegi helyzetét a gyermek felnőtté válásához hasonlította, amikor a szülő látja, hogy az valamire megérett, képes a felelős, önálló életre. „Úgy érzem, hogy a bősi leányegyház is ebben a helyzetben van, de bármennyire is önálló, közös az örömünk, velük együtt örül az anyaegyházközség”. Majd elmondta, hogy a kezdet is közös volt és hosszú út vezetett idáig, de az Isten vezette és megtartotta a gyülekezetet. Majd arra kérte őket, hogy emlékezzenek azokra, akikkel és amiken át vezette őket az Isten: a kezdeti lépésekre, a mozi termi, Csemadok-házi istentiszteletekre, az első keresztségre, konfirmációra, házasságkötésre, sőt, az első búcsúztatásra, az első presbiteri gyűlésre, az első innen kikerülő teológusra, az első tervekre, a megvalósult találkozókra és a növekedés boldogságára. S azokra, akiket Isten felhasznált a gyülekezet építésében, emlékezzenek az áldásokra, a nehézségekre is, amikor úgy tűnt, hogy az emberi tervek megvalósíthatatlanok, arra is, amikor Isten kezdte megmutatni, kinyilvánítani a terveit. „A megemlékezés még inkább erősítsen benneteket és mindnyájunkat abban, hogy ezután is Istenben bízva, őt keresve, követve haladhat és növekedhet ez a gyülekezet, ehhez tőle jövő áldásokat kérünk az anyaegyházközség részéről is” – zárta beszédét Görözdi Zsolt lelkipásztor.

A gyülekezetet köszöntötte a bősi leányegyházközség két testvérgyülekezete is. Borsi Attila, a Váci-Felsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora többek között azt mondta, hogy a templom látható formájában is jelét adja annak, hogy az Isten utat készített magához szeretetben, közösségben, egymásra figyelésben, nem feltétlenül számokban és érzésekben, vagy gondolatokban, hanem abban az irgalomban, amelyben bennünket is részeseivé tesz. Elmondta azt is, hogy a maguk részéről minden tőlük telhető módon segíteni fogják a templom felépülését, végül Isten gazdag áldását kéte a gyülekezet életére.

Sipos Csörsz Csanád, a Tóthvázsonyi Református Egyházközség és környékének lelkipásztora pedig arra kérte a gyülekezetet, hogy tartsák meg az ő rendelkezéseit és ha szívükben az Isten háza lesznek, akkor a templomuk is valósággal Isten háza lesz.

Fenes Iván a város polgármestere a bősi református közösséget a csalóközi magyarság kicsiny bástyájának, szerves, de karakteres részeként jellemezte. Emlékeztetett arra, hogy korántsem voltak hontalanok, bár talán egy kissé mégis otthontalanok, de sorsukat mégsem lehet drámaian hasonlítani a sivatagban bolyongó ószövetségi néphez, még akkor sem, ha az Úr tiszteletére nem volt meg mindig az állandó helyük. „Örömünkre szolgál, hogy végre eljött az idő a változásra, köszönhető a magyar kormánynak, és minden felebaráti szeretettel adakozó keresztyének. Meggyőződésünk, hogy a majdan elkészülő templom méltó és kellemes helye lesz az imádságnak. Falai képviselik majd a református hívek szívének tisztaságát, ablakai Isten áldásaként szórják majd a nap sugarait.  Legyen hála a Gondviselőnek” – zárta gondolatait a polgármester.

Oros Csaba lelkipásztor pedig arról a csodáról beszélt, amelynek a részesei lehetnek a templomépítés által. Majd felidézte a közösség formálásának kezdeteit, megemlítve az 1965-ös évet, amikor három református lelkipásztor Végh Dániel Nagymegyerről, Csukás Zsigmond Somorjáról és Brányik Sándor Patasról munkálkodni kezdtek a bősi idősek otthonában istentiszteletek tartásával, lelkigondozással és úrvacsoraosztással.  „Munkájuk nem tűnt el nyomtalanul, hálával gondolunk rájuk, az elődökre, példamutató életükre”  - mondta a lelkipásztor, majd a rendszerváltozás utáni éveket elevenítette fel, amikor néhány bősi fiatal az ébredési hullám részeseként el kezdett tevékenykedni a közösségben, imádkozva, könyörögve Istenhez a megtartásért, aki imáikat meghallgatta, csodát tett, s létezik egy új gyülekezet az Ő kegyelméből és szeretetéből. „Több mint húsz év után épülni kezd a templom az egész itteni közösség javára. Úgy érzem magam, mint amikor befejeződött egy húsz éves futás és a célvonalon túlra kerültünk, de nem mindegy hogy hogyan: győztesen vagy vesztesen. A munka tovább folytatódik, nem tudjuk mi hogyan fog történni, de tudom azt, hogy kapaszkodunk egymásba, teremtő Istenünkbe azzal az igével, amelyben ezt ígéri: Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, én vagyok Istened, megerősítlek, meg is segítlek, sőt, győzelmes jobbommal támogatlak” – mondta beszéde végén Oros Csaba lelkipásztor.

A hálaadó istentisztelet Görözdi Miklós egyházmegyei főjegyző imádságával, áldással és a nemzeti imádság eléneklésével zárult. Az alkalom az alapkőletétellel folytatódott a templom céljára megvásárolt telken.

Reformata, Iski Ibolya
Fotó: Bodó Károly

Az istentiszteleten készült hanganyag itt hallgatható meg.

események továbbiak →