2Móz 32,1–14 és 1Thessz 3,1–8 (ÓSZ) „Azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik" (1). Már negyven nap és negyven éj telt el, és a nép hiába várja Mózest. Kezd megfakulni az emléke a szent Istennel való találkozásnak. Közben egyre hatalmasabbá növekednek az emberekben a kérdések, az aggodalmak, az árnyak. A feladat, ami a nép előtt áll, nem jelentéktelen. Tovább kell haladni, eljutni Kánaánig, elfoglalni az országot. A nép mindig is tudta, hogy egyedül nem képes erre. A várakozás kísértése, a tehetetlenség veszélye ez. Mert ha a várakozás időszakaiban, amelyek jelen vannak mindannyiunk életében, nem tudunk Isten ígéreteibe kapaszkodni, ha nem tudunk bízni abban, aki számára élet-halál kérdés a velünk kötött szövetség, hiszen Jézus Krisztus halála a szövetség ára, akkor győz a kétely. Amikor sürgetnéd a dolgokat, de várnod kell, akkor hol van a hited, a bizalmad abban, hogy Isten megtartja, amit ígért?
Fohász: Hisszük, Urunk, hogy nem feledkezel el a tieidről. Bocsásd meg, kérünk, hogy sokszor mégis megkísért bennünket az elbizonytalanodás. Hadd tudjunk ígéreteidbe kapaszkodni, Hozzád hűségesnek maradni mindvégig. Ámen.