5Móz 27 és Lk 9,18–22 (ÚSZ) „Kinek mond engem a sokaság" (18)? Minden ember mutat egy látszólagos képet magáról a többiek felé. Szeretné, hogy jobbnak, többnek lássák mások. Egy egész iparág épül erre az emberi vágyra. „Kinek mond engem a sokaság?" Szépnek? Fittnek? Gazdagnak? Konyhatündérnek? Tökéletes szülőnek? Jézus viszont nem a tömeg elismerésére vágyik. Kérdése arra irányul, hogy mindenkiben magában megszülessen a felismerés: a szenvedő, a halált is felvállaló vándortanítóban maga a mindenható Isten jött közénk. Ő nem a semmit láttatja valaminek, hanem a semmire tartottban láttatja meg a mindenséget.
Fohász: Uram, Te gyengének, eltiporhatónak jöttél, hogy bennünket, porszemeket magadhoz emelve dicsőségre magasztaljál. Micsoda szeretet van Benned, hogy mindezt nem kioktatva, dörgedelmesen ítélve teszed, hanem szelíden, csendes áldozatoddal. Zengjen hát a dicséret, mely Téged magasztal a világ mind a négy sarkáig hatóan. Ámen.