Ez 2,1–3,3 és Lk 11,14–28 (ÚSZ) „Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldog az emlő, amely téged táplált" (27)! Hányszor elgondolom, milyen lehetett az emberré lett Krisztus földi anyjának lenni! Emberi mértékkel boldog volt-e, büszke a fiára? Féltette-e, éles kard járta-e át lelkét, ahogyan Simeon megénekelte (Lk 2,35)? Bizonyára mindezeket átélte egy anya, akinek fiát a föld képtelen volt befogadni, hiszen még az egeknek egei sem fogadhatják be őt (1Kir 8,27). De a tömegben álló asszony, aki hallgatja Jézust, csak annyit lát: „Boldog az anyaméh, amely téged hordozott..." Felületes, leegyszerűsített kijelentést tesz. Hányszor teszünk mi is így! A másik ember életének egy szeletét látva gyors ítéletet hozunk: milyen jó neki! Közben pedig nem látjuk azokat a tőröket, amelyek szívét át meg átjárják.
Fohász: Uram, én is úgy gondolom, hogy boldog volt az anya, aki Téged a szíve alatt hordozott, és boldog lehetett mindenki, aki Veled itt, a földön személyesen találkozhatott. De azt is belátom, és hálával köszönöm, hogy még boldogabb vagyok én, akivel minden lélegzetvételben velem vagy, Uram! Ámen.