Zsolt 57 és Mt 21,28–32
 (ÓSZ) „Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem" (2). E zsoltár abból az időből való, amikor Dávid, bár ártatlan volt, menekülni kényszerült a féltékeny Saul elől. Érezte, hogy nincs biztonságban, félt az üldözőitől, tudta, hogy keresik, és mi vár rá, ha megtalálják. Istennél, az ő szárnyai árnyékában keresett oltalmat. Hozzá könyörgött, az ő szeretetében és hűségében bízott. Testvérem, Te kihez kiáltasz, kitől kérsz segítséget, amikor bajban vagy, amikor félsz valamitől? Bízol-e az Úr oltalmazó szeretetében, hűségében, vagy inkább emberek segítségét kéred, bennük bízol? Aki emberekben bízik, tőlük várja a segítséget, rájuk támaszkodik, csalódhat! Ellenben áldott az az ember, aki az Úrba veti bizalmát, mert ő olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, nem kell félnie a hőségtől, szárazságtól sem, mert gyökereit a folyóig eresztve, zöldellni tud akkor is (Jer 17,7-8).
Fohász: Uram, Te vagy az én oltalmam, erős váram! Segíts, hogy az irántad való bizalmam soha meg ne inogjon! Ámen.