Dán 2 és Mt 26,36–46
 (ÚSZ) „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod" (42). Betelt a pohár! Nem az emberé, hanem az Isten pohara. Mivel? Holt cselekedetekkel, tartalom nélküli szokásokkal, kényelemhez igazított keretekkel, régi beidegződésekkel. A miénkkel. Poharát mi töltöttük meg – de nem mi isszuk ki. A bűntelen annyira szeretett, hogy kiitta a világ színültig levő bűnét, mocskát, hogy kiengesztelje, lenyugtassa jogos haragjában az Atyát. Most véres verejték patakzik az arcán, halálfélelem, maró magány. Majd az üres kelyhet megtöltötte kegyelemmel. Akárhányszor kortyolsz belőle, érezheted Krisztus vérének éltető lendületét, s egy valóságos, időn kívüli Isten-pillanatban találod magad. Ott vagy vele.

Fohász: Jézus, a megváltásom története, az életem múlott azon, hogy kiiszod-e azt a poharat. Köszönöm, hogy megtetted. Nem múló együttérzésből és felületes sajnálkozásból, hanem mert zsigereidben érezted a vesztünket. Ámen.