1Sám 21 és Róm 12,1–8
 (ÚSZ) „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul" (1). Mi volna, ha nem beszélnél bántóan? Mi volna, ha gyakrabban dicsérnél? Mi volna, ha mindig szeretetbe csomagolva mondanál igazat? Mi volna, ha annak fogalmaznád meg a kritikádat, akivel bajod van, és nem a háta mögött? Mi volna, ha nem mulasztanál el jót tenni? Mi volna, ha nem kívánnád azt, ami a másiké? Mi volna, ha azon igyekeznél, hogy legalább gyülekezeted tagjaival így tégy? Megmondom: okos istentisztelet volna! De honnan vehetsz ilyen odaadó szeretetet? Ha még inkább elmélyülsz Jézus irgalmában! Csak tőle kérhetsz! Ha így tennél, a tetteid élő prédikációk lennének. S nincs ennél meggyőzőbb igehirdetés. Megmutatkozna gyülekezetedben a keresztyén testvériség páratlan különlegessége és szépsége.

Fohász: Jézusom, köszönöm a hívők példáját, akik életükkel, tetteikkel Rád mutattak! Kérem irgalmadat, hogy okos istentisztelet lehessen az én életem is. Kérlek, számat őrizd meg az ártalmas beszédtől, de nyisd meg dicséretre és őszinte szavakra. Kérlek, hadd használjam ki az alkalmakat a jóra. Kérlek, csak a Tőled való jóra kívánkozzam. Szentlelkedben bízom. Ámen.