1Kir 19 és Jel 5
(ÓSZ) „Elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet" (4). A Karmel-hegyi győzelem után Illés nagyon furcsán viselkedik. A Jezábel bosszújától való félelmében depresszióba esik, és menekülni kezd. Mózes a pusztai vándorlás idején – Illéshez hasonlóan – szintén azt kéri az Úrtól, hogy vegye el az életét (4Móz 11,13-15). Jónás is megkeseredik Ninive megtérését követően (Jón 4,1-3). Furcsa dolog, de életünk legnagyobb győzelmei után olykor hatalmas ürességet érzünk. Ilyenkor sebezhetőbbé válunk a Sátán támadásaival szemben. Ezért fontos, hogy mindennap kérjük a Szentlelket, aki megerősít abban, hogy milyen hatalmas Úrhoz tartozunk, milyen jóságos Urat szolgálunk!
Fohász: Szentlélek Isten! Kérlek segíts, hogy soha ne feledjem el, milyen hatalmas Istenem van. Te adj számomra erőt, vigaszt, jövőbe vetett reménységet – úgy az élet mélységeiben, mint a Veled megélt magaslatokon. Ámen.