2024. december 1., vasárnap
2024. december 01., vasárnap2Sám 5 és 1Kor 5
(ÚSZ) „Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül" (13)! Szemet hunyhatunk-e a bűn felett? Sajnos sokszor megtesszük: családban, baráti, vagy munkatársi közösségben és a gyülekezetben is. Tesszük ezt nem kevés esetben a szeretetre, elfogadásra hivatkozva, holott hallgatásunkkal leginkább a kényelmetlenséget, kellemetlenséget kívánjuk elkerülni, akkor is, ha nyilvánvaló, még az adott közösségen kívül lévők által is elítélt bűnről van szó. Az apostol egy esetre utal, de tudja, hogy a bűn elkendőzése, a bűnös magatartás elfogadása az egész közösséget megfertőzheti. Erre egyetlen helyes válasz van: „Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!" Jó ezt a takarítást magunkkal, saját magunkon kezdeni, hogy az adventi hetek után, az ünnepre megérkezve ne csak az otthonunkban legyen rend, hanem a szívünkben is!
Fohász: Uram, felfuvalkodottság helyett szomorítsd meg az én lelkemet a bűn láttán, akár magam követem el, akár testvérem életében látom. Adj, kérlek, nekem szeretetből fakadó indulatot a figyelmeztetésre és bátorságot a gonosz eltávolítására. Ámen.