Bír 21 és ApCsel 7,54–60
(ÚSZ) „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt (59-60)! Bárcsak minden haldokló ezt tudná kérni az Úr Jézustól: „Uram, vedd magadhoz lelkemet"! Bárcsak a Golgotán mellette keresztre feszített bűnöző kérését ismételnék: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba" (Lk 23,42)! Sokkal könnyebb lenne így az elmenetel. Ha még azt is hozzátennék, hogy bocsásson meg nekik és az ellenük vétkezőknek, akkor, hiszem, békével tudnának itt hagyni mindent. Nem lenne háborgás a lelkükben. Nem lenne háború. Nem bántalmaznák és öldökölnék egymást az emberek... István vértanú boldogan halt meg. Látta a megnyílt eget. „Látta Isten dicsőségét és Jézust." Te is kérjed az Úr bűnbocsátó kegyelmét halálod óráján, hogy vegye magához lelkedet!
Fohász: Úr Jézus Krisztus! Te legyőzted a halált, Te vagy mindeneknek Ura! Kérlek, vedd el belőlem a halálfélelmet és minden más félelemet, hogy felszabadultan tudjak továbblépni, továbbmenni azon az úton, amely a megnyílt ég felé vezet. Egyenesen Hozzád. Ámen.